Blue Midnight 58.rész - Őrület

58.rész

Őrület 

*Abby szemszöge*

Ma végre a Beast nagy koncertet ad. Már nagyban folynak próbák megállás nélkül, mindennek stimmelnie kell az esti koncertre. Megmondom, őszintén nagyon izgulok és ez meg is látszik rajtam. A fiúkon is látszik, hogy izgulnak. Még is csak egy óriási stadionban kell, fellépnünk ki tudja hány ezer vagy millió ember előtt. Nicole is nagy munkában van. A ruhákkal bíbelődik minden ruhadarabon az utolsó simításokat végzi. Megint ki tett magért, a ruhák fantasztikusan néznek ki és fiúkon remekül fognak állni. Még párszor el próbáltuk a táncokat, az ottani koreográfus meg mutatta, hogy hova álljunk és mikor hova menjünk. Már most elfáradtam mi lesz az este a koncerten. Bele sem merek gondolni. De már nagyon várom. Végeztünk a próbával most van egy kis időm, hogy szusszanjak egy kicsit. Elindultam megkeresni Nicole-t. Bárhova kopogtattam be sehol sem volt. Kezdtem ideges lenni, hogy hova tűnhetett. A hosszú folyóson már csak egy ajtó volt reménykedve nyitottam be:

- Hát végre meg vagy minden hol téged kerestelek.

-  Jaj, bocsi csak a vázlatimért jöttem az egyik ruhán nem stimmel valami. – Nézett rám majd tovább kutakodott a hatalmas papír kupacban. – De nyugi nincs nagy baj. – Nézett fel rám. – Ááá…végre meg van. – Emelte fel a papírt.  – Amúgy helyzet?

- Nem sok minden most végeztünk a próbával gondoltam megnézlek. –Feleltem neki mosolyogva.

- Ne haragudj, de nekem mennem kell, sok a meló még. – A papírral a kezében rohanni kezdet majd egy pillanatra meg torpant és visszafordult felém. – A ruhád az öltöződben van.  Remélem tetszeni fog. - Mutogatott egy egyik ajtóra majd el is tűnt. Elindultam az öltözöm felé. Szavam elállt mikor benyitottam. Nicole megint eltalálta a stílusom. Megint ki tett magért rendesen. Felöltöztem és elindultam a színpad mögé. Ahogy egyre közelebb értem halottam a rengeteg sikítozó rajongót, ahogy kedvencük nevét vagy a banda nevét kiabálták. Egyre kíváncsibb lettem, hogy vajon mennyien vannak. A színpad mögül az egyik sarokban be lehet látni az egész stadiont. Itt csak mi tartózkodhatunk és biztosáig örök. Elámultam. Szavakat nem találok. Rengetek ember. Megtöltötték a hatalmas stadiont. Eszméletlen. Többször is végig néztem a tömegen egyszerűen nem tudtam be telni a látvánnyal. Ennyi ember előtt életemben nem táncoltam még:

- Izgulsz? – Suttogta egy ismerős hang a fülembe. Abban a pillanatban arrébb ugrottam egyet ijedtemben. Levegő után kapkodtam.

- Gikwang a frászt hoztad rám. – Kapkodtam még mindig levegő után. Szívem hevesen vert.

 - Nem gondoltam, hogy ennyire megijedsz. –Mondta nevetve. – De gyere, mennünk kell. SHOW TIME. – Mosolygott rám majd megfogta kezem és húzni kezdet magam után. A többiek már vártak minket már mindenki készen állt a kezdésre. Egyre jobban kezdtem izgulni. A koreográfus álltál megmutatott helyre álltunk be. Szívem egyre hevesebben kezdet verni. Egyre szaporában kezdtem venni a levegőt. Tenyerem izzadt. Felcsendült az első dallam és már indult a buli. Kezdet minden félelmem és izgalmam elillanni. Egyre jobban kezdem élvezni teljesen felpörögtem. Minden teljesen remekül ment egyszer csak Dongwoon szalad el előttem félmeztelen. Egy pillanatra rá néztem aztán újra a táncra koncentráltam. Aztán Gikwang állt meg előttem pár centire és pólóját kezdte szépen lassan felhúzni. Nem bírtam koncentrálni még a lépést is elrontottam, de szerencsére ki tudtam magam javítani. Próbáltam a táncra koncentrálni, de elég nehéz volt. Gikwang és Dongwoon direkt előttem táncoltak. Kezdek teljesen összezavarodni. Már a tánc sem megy, csak bénázok itt ennyi ember előtt. Hogy még jobban beégjek és elbaltázzak mindent most már nem csak ketten táncoltak előttem félmeztelenül, hanem mindannyian. Most komolyan direkt csinálják ezt velem? Gyerünk  Abby szedd már össze magad. Próbáltam bíztatni magam több-kevesebb sikerrel. Le kéne, mennem a színpadról még mielőtt teljesen szétesek. Megálltam majd egy hatalmast-vigyort erőltettem az arcomra és oldalazva lesunnyogtam a színpadról.  Nicole felé kezdtem rohanni, aki egy kiscsajjal beszélgetett. Észre sem vette, hogy ott állok mellette:

- Nicole. – Fogtam meg a vállát közben levegő után kapkodtam.

- Abby te meg, hogy kerülsz, ide a színpadon lenne a helyed? – Nézett rám kétségbe esetten.

- Tee.. Ezek.. ott.. fent… meg akarnak ölni.. - Tagoltam a szavakat, mert mindig kapkodtam a levegő után. Mutogattam a színpad felé, mint egy örült. Barátnőm csak értetlenül nézett rám.

- Ne beszélj, már marhaságokat, dehogy akarnak megölni téged.

- Úgy gondolod? – Néztem rá kérdően. Ő csak hevesen bólogatott. Háta mögé léptem és meg fogtam a vállát és tolni kezdtem a színpad felé.

- Most már hiszel nekem? – Mutattam a színpadra. Arcán minden féle reakció percek alatt suhant át. Követni nem bírtam. De a torkán egyetlen egy hang sem jött ki. Csak tátott szájjal bámulta a színpadon lévő félmeztelen fiúkat. És akkor nem akarnak megölni? És marhaságokat beszélek? Én sosem viccelek.. Remélhetőleg most már bebizonyítottam neki, hogy nem beszélek marhaságokat.

- Vi-Vissz-a k-kell me-menned. –Dadogta.

- Én ugyan nem! Már elégé beégtem így is.

- Pedig muszáj lesz. – Nyögte ki. Karba fontam a kezem, jelezve, hogy én innen egy tapodtat, sem teszek. Nicole a hátam mögé állt és tolni kezdett fel a színpadra. – Most azonnal feltolod a zamatos segged és táncolni fogsz. -  Mondta majd finoman ki lökött a színpadra. Megint hatalmas vigyorral a képemen visszaoldalogtam a helyemre és folytattam a táncot. Elég cikis helyzetbe kerültem mit ne mondjak. A történteket biztos felemlegetik, majd ha egyáltalán észrevették, hogy egy kis időre eltűntem. Ha szerencsém van észre sem vették csak a közönség és Nicole. De az már lényegtelen..

* Nicole szemszöge *

A nagy stadioni fellépésnél nagyon izgultam pedig nekem nem is kellett színpadra állni. El sem tudom képzelni milyen, lehet Abby-nek, de van, aki színpadra született. Hát az nem én vagyok. Mindenki felment már a színpadra. Én oldalról figyeltem őket mikor egy lány jött oda hozzám, mert keresett valakit, akit én nem ismertem. Egészen belemélyültünk a beszélgetésbe, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy Abby áll mellettem.

- Abby te meg, hogy kerülsz, ide a színpadon lenne a helyed? – néztem rá kérdően, miközben csak arra tudtam gondolni mi a vérhabos frász folyik itt.

- Tee.. Ezek.. ott.. fent… meg akarnak ölni.. – dadogta miközben olyan vörös volt, mint egy rák.

- Ne beszélj, már marhaságokat dehogy akarnak megölni téged! – vágtam rá miközben még mindig nem értettem mi történik.

- Úgy gondolod? – nézett rám kérdően majd a színpad felé fordított.

Azt hittem, hogy a pofám leszakad. Mindenki Junhyung kivételével póló nélkül feszített a színpadon még Yoseob is amitől azt  hittem felnyalom a padlót. Ez egyáltalán nem rá vall. Tátott szájjal bámultam őket és azt hittem kinyúlok.

- Most már hiszel nekem? – háborodott fel Abby miközben a színpadra mutatott.

Én köpni, nyelni nem tudtam. Legszívesebben a hajamat tépve rohantam volna körbe a stadiont-t, mert úgy éreztem megőrülök a látványtól.

- Vi-Vissz-a k-kell me-menned. –Dadogtam miközben csak a színpadot figyeltem.

- Én ugyan nem. Már elégé beégtem így is. – ellenkezett Abby, és levegő után kapkodott.

- Pedig muszáj lesz. – válaszoltam, de erre ő csak összefonta a kezeit maga előtt jelezve, hogy ő ugyan vissza nem megy.

– Most azonnal feltolod a zamatos segged és táncolni fogsz! – mondtam majd fellöktem a színpadra. Miután Abby visszasunnyogod egy erőltetett vigyorral a képén én meg lihegtem, mint egy kutya a 40 fokban és forgolódtam. Azt sem tudtam mit csinálok csak próbáltam eléggé feltűnően kerülni a színpad látványát.

- Úhh.. – mondtam mikor véletlen ránéztem és gyorsan elkaptam a fejem. Úgy izzadtam, mint egy rossz ribi a templomban.

A műsor végén vigyorral a képükön jöttek le a színpadról. Komolyságot erőltettem magamra, miközben elmentek mellettem. Azt hittem, hogy tényleg megőrülők…