Blue Midnight 45.rész - Bánat a sötétségben, homályos emlékek

45.rész

Bánat a sötétségben, homályos emlékek

*Abby szemszöge.* 

Mától kezdve egy idegig a stúdióban fogunk lakni. Én néha-néha haza megyek majd mikor rám nem lesz szükség. Így majd Nicole-al tudok lenni, aki egyedül van otthon. Kicsit féltem is őt egyedül otthon, ilyen lelki állapotban. De sajnos nekem itt kell lennem a fiúkkal, mert szükségük van rám. Amikor tehetem, mindig haza megyek hozzá. Már mindenki melegít a mai tánc próbához. Semmi hangulatom nincs ma semmihez, de erőt veszek magamon és bele adok mindent. Hátha a tánc meghozza kedvem. Gyorsan én is bemelegítettem, mint a többiek: 

- Kezdhetünk? – Kérdezte Junhyung. Beálltam a helyemre és vártam a kezdést. Igazából ma senkihez nem szóltam, csak ha nagyon fontos volt, még Gikwang-al sem beszéltem. Egyáltalán alig szól hozzám, csak ha muszáj neki. Nagyon fura nekem és fáj, hogy ezt csinálja velem. Erős maradok, mert remélem egyszer minden a régi lesz. Minden néma csöndben fogok tűrni. Felcsendült az első szám. Táncoltam, minden egyes lépésre gondosan oda figyelve nem akartam, hogy miattam kelljen minden újra és újra el próbálni. Minden táncot át vettünk alaposan majd végre kaptunk egy kis szünetet. Ittam egy kis vizet majd a tükör előtt próbálgattam a lépéseket, amiket úgy gondoltam nem mennek annyira. Majd Junhyung jelzet, hogy folytatjuk. Belekezdünk a koreográfiába. Mindent úgy csináltam, ahogy kell majd kiestem a ritmusból elrontva az egészet neki mentem véletlen Gikwang-nak aki azzal a lendülettel erősen el is lökött magától a földön kötöttem ki. Eszméletlenül nagyot estem fájt minden porcikám főleg a lábam. Mire észbe kaptam már Dongwoon próbált fel segíteni, de nem engedtem neki, ki kaptam a kezem a kezéből és magamtól felálltam. Mindenki ijedten meredt rám: 

- Abby jól vagy? – Nézett rám rémülten Doojoon. 

- Persze. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. Hogy jól vagyok-e? Dehogy is. Fáj a testem és lelkem. Elindultam a cuccaim felé, hogy igyak egy kicsit. Miért viselkedik így velem Gikwang? Nem értem teljesen meg rémit. Nagyon furcsán viselkedik velem. Félek, nagyon félek. Meg nyújtózkodtam majd visszaálltam az eredeti helyemre úgy csináltam mintha semmi sem történt volna. De remélem hamarosan vége lesz. Már nem sok lélek energiám van talpon maradni. De nem adom fel. 

- Mára végeztünk gyerekek. Látom, fáradtak vagytok. Pihenjetek. – Mondta Junhyung. Teljesen meg könnyebbültem. Összetoltam két széket, ami a fal mellett volt rá ültem és felpakoltam a lábaimat a másikra. Zenét kezdtem hallgatni és csak kattogott az agyam. Nem bírom, fel fogni miért viselkedik így velem. Próbálom magam Nicole szavai nyugtatni. Lehet Yoseob eltűnése váltja ki belőle még is csak fontos szerepe van a csapatban és amúgy is nagyon jó barátok Gi-vel. Körülöttem a fiúk rendezgették az esti, alvó, helyünket. Előre látom, nem tudok majd sokat aludni. Elmentem a stúdióban lévő kicsike fürdőben, hogy lezuhanyozzak. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem az „alvós ruhámat”. Visszamentem a fiúkhoz, akik beszélgettek. Lefeküdtem a számomra megcsinált kis fekhelyre, ami persze, hogy Gikwang mellett volt. Fantasztikus. Telefonomat kezdtem babrálni. Gi felállt mellőlem majd ki ment gondolom a fürdőbe ment: 

- Abby jól vagy? Nem ütötted meg magad nagyon? – Kérdezte aggódóan Doojoon. 

- Jaj, dehogyis jól vagyok. –Nézetem fel rá. Majd mosolyt erőlettem az arcomra. Láttam rajta, hogy nem nagyon hiszi el, amit mondok. 

- Biztos? 

-Doojoon! Teljesen biztos csak ma nincs túl jó kedvem, mint szerintem látszik rajtam. Csak ennyi az egész. – Magyaráztam neki. Remélem, nem firtatja tovább a történteket. 

- Oké elhiszem. – Mondta bele egyezően. Gondolom nem akarta tovább feszíteni a dolgokat. Úgy sem tudna kihúzni belőlem semmit. Igazából nem is akartam őket problémáimmal terhelni. Megoldom magam. Elhelyezkedtem mikor Gi feküdt be mellé mosolyogva. Hát ez most komoly? Éppen közelíteni akart felém és gyorsan hátat fordítottam neki. Próbáltam el aludni, de sehogy sem tudtam. Felültem körbe néztem, mindenki ki van nyúlva és alszanak. Meg fogtam a pokrócomat és a telefonomat és ki mentem a folyósra. Leültem és neki dőltem a falnak. Még bele sem merültem a gondolataimba már nyílt is az ajtó Gikwang jött ki rajta: 

- Abby gyere be inkább. 

- Nem akarok most jó nekem itt is. Menj pihenj. – Néztem rá majd elejtetem felé egy halvány mosolyt. 

- Gyere, be kérlek. – csak meg ráztam a fejem. Szeretnék egy kicsit egyedül lenni a gondolataimmal. 

–Kérlek, gyere be. –éreztem a hangjából, hogy kezd ideges lenni. 

- Kérlek, hagyj egy kicsit egyedül. – Próbáltam egy kicsit erőteljesebben mondani, hogy megértse, hogy picit szeretnék egyedül lenni. Lehajtotta a fejét majd bement. Kicsit megkönnyebbültem. Ültem a sötét folyóson csak az ablakon jött be fény, ami az utca lámpái csináltak. Máskor nem ülnék itt, egyedül mert félnék, de most a nem félek. Mástól félek. Félek, hogy Gikwang-al így folyatódik ez az egész nagyon rossz vége lesz. Nem akarom elveszíteni. Arcomon egy könnycsepp gördült le majd egyre több. Sírtam, mert jól eset. Megkönnyebbültem tőle. Oldalamra feküdtem és sírtam. Bánatomat a sötétségnek suttogtam el… 

Másnap reggel a hang stúdió kanapéján ébredtem betakarva. Junhyung az asztalán ült, egyik fülén egy nagyon fülhallgatóval és a laptopon babrált valamit. Felkászálódtam. Fejemet támasztottam próbáltam erőt gyűjteni, hogy legalább köszönjek neki: 

- Jó reggelt. – Nyögtem ki végül. Megfordult a székkel, arcán hatalmas mosoly ült. 

- Neked is. – Ált fel majd a mellette levő pohár kávéért nyúlt majd elindult felém. –Tessék. –Nyújtotta oda nekem. 

- Köszönöm. – Nyúltam érte. –Nem tudod, hogy kerültem ide? 

- De. –nevetett fel. – Elaludtál a folyóson és Gikwang behozott ide. De mit kerestél te a folyóson? – Nézet rám kérdően. 

- Ki mentem, mert nem bírtam aludni. De azt nem gondoltam volna, hogy be is alszok. –Kortyoltam bele a kávémba. Junhyung elég furcsán nézett rám. – Most mi van? – Kérdeztem tőle. 

- Semmi semmi. – állt fel mellőlem majd újra beült a kis székébe és laptopot kezdte babrálni. Biztos akart valamit kérdezni láttam rajta. Biztos Gikwang-al kapcsoltban. 

- Mi a program mára? – Kérdeztem tőle, majd megittam a maradék kávémat. 

- Számodra semmi. Haza mehetsz Nicole-hoz. Holnap délután pedig szükségünk lesz rád, úgyhogy addigra gyere vissza. – Állt fel és zsebébe nyúlt. Előhúzott egy kulcsot majd oda nyújtotta nekem. – Tessék, itt van, a kocsi kulcsom vidd el nyugodtan. Nem tudtam, hogy nyúljak-e érte vagy sem. Nem vezettem mióta itt vagyunk. Majd nagy habozás után elvettem tőle. 

- Oké. Köszönöm. Sziia.- köszöntem el tőle és már indultam is a cuccaimért. Át sem ölöztem. Gyorsan összeszedtem a cuccaimat és kocsihoz indultam és elindultam haza Nicole-hoz. Alig vártam, hogy haza érjek…

* Nicole szemszöge *

Tegnap este beengedtem Rex-et a házba. Nem akartam tovább egyedül lenni kellett valaki, akivel beszélhetek. Leültem a földre ő meg odajött mellém, fejét az ölembe tette majd nagy kerek szemekkel felnézett rám. Én csak simogattam és próbáltam nem hülyeségeken gondolkozni. Mostanában alig foglalkoztam vele. Ezen most változtatok. Este felengedtem az ágyamra, csakhogy elhiggyem, hogy valaki ott fekszik mellettem és nem vagyok egyedül…

- 10.éjszaka – 

Éjszakáról éjszakára egyre közelebb merészkedek a fiúhoz, de ő egyre kevesebbet mutat magából. Az igazi énje kezd eltűnni. A karja tele van szúrás nyomokkal. Az előbb is megszúrhatták, mert, nagyon kapkod a levegő után. Újra a gondolatai közt keresgéltem, ki akartam deríteni, hogy ki ő…

Az a lány, akit eddig láttam, kezd egyre homályosabb lenni. Eleinte minden jelenet részletes volt, kezdve a párbeszédektől, a tájig, de most már csak hangfoszlányok és elmosódott képeket látok. Egy ajtót, aminek a másik oldalán van a lány. Hangos kiabálás zavarja a csendet.

* Nem érdekel, menj el! *, * Én nem szeretem őt! * *Nem tudsz te semmiről!*

Csak ezeket értettem a veszekedésből. Miután a fiú elviharzik, fehér falakat látok. Kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Fájni kezdett a fejem a hófehér falaktól. Csak arra tudtam gondolni, hogy: én már jártam itt. Megfordultam és a lány, akit már alig láttam olyan homályos volt, egy ágyon feküdt. Mellette a fiú, a kezét fogva könnyeit törölve szüntelen reménykedett, abban, hogy minden helyre jön. Közeledni kezdtem feléjük, de ekkor minden eltűnt. 

A földön ültem a fejemet fogva, mert annyira fájt. Csak néha bírtam kinyitni a szemem. Fényeket láttam, kéket azt hiszem. Egy szökőkutat melynek szélén egy lány és egy fiú ül. Halk kiáltozások kezdtek visz hangzani a fejemben, de az az egy szó elnyomta a sikolyok hangját és tisztábban hallottam, mint eddig bármi mást.

* Szeretlek.*

A hangok üvölteni kezdtek. Azt hittem felrobbanok. Csak fogtam kétoldalt a fejemet és vártam, hogy csönd legyen, de minden csak egyre hangosabb és hangosabb lett. 

Becsuktam a szemem és csak vártam és tűrtem. Aztán egy pillanat alatt csend lett. Kinyitottam a szemem majd lassan felálltam. Körbe néztem, de nem volt ismerős a táj. 2 embert láttam beszélgetni egy sötét parkolóban. A kép egyre homályosabb és homályosabb lett. Alig hallottam azt, hogy miről beszélnek. Elindultam feléjük. Egyre gyorsabban és gyorsabban lépkedtem aztán futni kezdtem. Hallani akartam miről beszélnek. Minden kezdett elmosódni a hangok eltorzulni. Mielőtt minden eltűnt volna csak ennyit hallottam: * 3 napot kapsz. Dönts! *

Végül mindent eltűnt én meg újra a szobába találtam magam. Rendbe tettem a gondolataim majd óvatosan odasétáltam az ablakhoz. Lassan széthúztam a függönyt, mire egyre több fény lepte be a szobát. Végül a fény elért a fiúhoz is. Lassan nehézkesen felemelte a fejét és az ablak felé nézett. Elengedtem a függönyt és közeledni kezdtem felé. Látni akarom az arcát! Csak erre tudtam gondolni.

- Tudni akarom ki vagy… - mondtam, majd mikor az arca felé nyúltam, hogy kivegyem a haját az arcából, minden eltűnt. 

Levegő után kezdtem kapkodni, és plafont bámultam. Rex békésen aludt mellettem, én meg fulladozva próbáltam magamhoz térni. Egy valami vigasztalt: 5 perc múlva úgyis elfelejtek mindent, ahogy eddig.