Blue Midnight 59.rész - Vér,sebek és barátság

59.rész

Vér, sebek és barátság

* Nicole szemszöge *

Nem akartam nagy ügyet csinálni abból, ami történt. Nem akartam elhinni, azt hogy Yoseob a drogokhoz menekült valami miatt…

Magyarázatot kerestem, de nem mertem soha többet felhozni ezt a témát senki előtt. Előtte meg főleg. Féltem attól, hogy megint mérges lesz rám és elmegy… 

Fájt, hogy megütött, de az is a szívemben. De megbocsájtom… mindent megbocsájtok, csak ne menjen el megint. Inkább tűrök mindent…

Mindent kibírok csak azért, mert szeretem.

A táncteremben ültem egy széken, és mosolyogva néztem a többieket, ahogy teljes erőbedobással táncolnak. Aztán mikor tartottak egy kis szünetet, mindenki fáradtan elindult az ajtó felé. Én lassan felálltam majd Yoseob felé indultam, aki csak állt egy helybe és csípőre tett kézzel, mély levegő vételekkel bámulta a földet. Odamentem hozzá, majd a hátára tettem a kezem.

- Jó voltál. – dicsértem. Amióta visszajött, érzem, hogy semmi sincs rendben köztünk. Mintha már nem is ismerném őt. Félek hozzászólni, mert nem tudom mit fog rá reagálni. De próbálok, úgy tenni mintha minden rendben lenne és mintha minden olyan lenne, mint régen…

Yoseob nem szólt semmit csak nézte tovább a padlót. Kínosan éreztem magam. Az ajtóra néztem ahol Abby állt és nézett engem. Rámosolyogtam, hogy lássa nincs semmi baj. Látom rajta, hogy aggódik. Próbálok főleg előtte mindig erős maradni és nem meg gyűjteni az ő baját is a gondjaimmal. Szerencsére nem nehezíti meg a dolgom, hiszen ha vele vagyok mindig jó kedvem lesz. Abby is erőltetett egy mosolyt az arcára majd kiment az ajtón és becsukta maga után. Lehajtottam a fejem, és abbahagytam a mosolygást. Levettem a kezem Yoseob hátáról majd erőt vettem magamon.

- Kérsz valamit inni? – szólaltam meg félve, csakhogy megtörjem a csendet.

- Nem kösz. – válaszolt egyszerűen. Sóhajtottam egyet majd elindultam az ajtó fel. Párszor visszanéztem de, ez csak arra volt jó hogy megbizonyosodjak arról,  hogy nincs értelme maradnom. Mikor rá akartam tenni a kezem a kilincsre az ajtó hirtelen kinyílt és Junhyung lépett volna be. Mindketten megijedtünk egymástól. Hátrébb léptem, hogy be tudjon jönni. Megállt előttem, majd Yoseobra nézett.

- Minden rendben? – nézett újra rám.

- Persze. – mosolyogtam.

- Nem kell ám itt játszani az aggódót! – kiabált oda nekünk Yoseob miközben a telefonjával babrált.

- Ha már te nem aggódsz érte, valakinek kell! – kiabált vissza Junhyung.

- Ugyan már… - próbáltam röhögést színlelni, de észre se vettek.

- Célozni akarsz valamire? – tette el a telefonját Yoseob.

- Nem célzok én semmire.

Kezdtem kellemetlenül érezni magam. Rossz előérzetem volt és félni kezdtem, de nem tudtam, hogy mégis mit tegyek.

- Azért egy „sajnálom” vagy „bocsánat” igazán elhagyhatta volna a szád, azok után, amit csináltál. – jegyezte meg Junhyung.

- Neked mi közöd van ahhoz, hogy én mit csinálok? – flegmázott Yoseob.

- Vegyél vissza a képedből…

- Mert ha nem mi lesz? – állt fel Yoseob a székről majd odasétált Junhyung-hoz. Egyre jobban kezdtem megijedni, ezért rátettem a kezem Yoseob vállára majd megszólaltam.

- Ne csináld már…. Gyere me-  akadtam meg a mondandómba mikor Junhyung elkapta a másik kezem és erősen maga mellé rántott.

- Én a helyedbe félnék, hogy megint meg üt. – mondta Junhyung miközben le se vette a szemét Yoseob-ról. Én meg se mertem szólalni csak lepetten néztem Junhyung-ot aki nem akarta elengedni a kezem.

- Én meg a helyedbe békén hagynám más csaját! – fenyegetőzött Yoseob.

- Őt már elvesztetted, Nem érdemled meg.

- Mert te igen mi?! – lépett oda hozzá Yoseob és meglökte mire Junhyung hátralépett majd elengedte a kezem. Az ajtóhoz siettem. Mikor kinyitottam senkit nem láttam, aki segíthetne. Verekedés zajára fordultam meg. Csak azt láttam, ahogy ütik, verik egymást. Nem tudtam mit csináljak csak forgolódtam ide-oda. Gyorsan elővettem a telefonom majd kikerestem Abby nevét.

- Vedd már fel! – toporzékoltam miközben azt hittem megőrülök a tehetetlenségtől.

- Szia, mi van? – lepődött meg Abby.

- Segítsetek!! – kiabáltam bele a telefonomba. Nem tudtam mást kinyögni.

- M-mi? Mi a baj? – dadogta Abby.

- Szólj a többieknek könyörgöm. Siess! – mondtam miközben már a sírás kerülgetett. Abby kinyomta a telefont. Ledobtam a telómat a földre, majd oda siettem a fiukhoz. Hiába kiabáltam nekik, hogy hagyják abba, észre se vettek. Aztán pár perc múlva, Abby és a többiek rohantak be a táncterembe. Mindenki mikor belépett a terembe, bepánikolt. Abby ledermedt az ajtóba, Gikwang és Doojoon Yoseob-hoz és Junhyung-hoz siettek, hogy szétszedjék őket, de nem sikerült. Végül sziréna hangjára lettem figyelmes. Megfordultam és Dongwoon-t láttam, aki a telefonját szorongatta.

- Dongwoon… - mondtam magamban kiábrándultan. S ekkor hirtelen rendőrök siettek be a terembe, és szedték szét Junhyung-ot és Yoseob-ot.

- Ez miért csináltad?! – fordultam újra Dongwoon felé majd kiabáltam. Ekkora az arcomat már rég könnyek lepték el. Dongwoon nem szólt semmit csak dühös mégis rémült tekintettel nézett hol rám, hol pedig a többiekre.

Végül a rendőrök kiráncigálták őket a kocsihoz. Elvitték őket…

Mi meg ottmaradtunk értetlenül és csalódottan. Gikwang Abby-t nyugtatgatta, akit eléggé megrázott a látvány. Hyunseung a padlóval próbált valami kezdeni, amit vér borított. Doojoon csak ült az egyik széken a fejét fogva, én meg mint aki nem normálisan sírva forgolódtam ide oda. Tudom mi történt, nem azzal van a baj hogy nem fogtam fel… csak nem tudom elhinni. Aztán Dongwoon magához ölelt. Egy darabig hagytam, de aztán ellöktem magamtól.

- Mostanában furcsán viselkedsz! – mondtam neki felháborodottan.

- Csak aggódom érted. – nézett rám szomorú szemekkel.

- Hát nem kell! – mondtam majd a szemeim törölgetve kisiettem az ajtón.

Az előbb láttam azt, hogy mi lesz abból, ha egynél több embert engedek túl közel magamhoz. Ha kell, ridegen elutasítom, és megutáltatom magam vele, csakhogy megvédjem, ha már Junhyung-ot nem tudtam…

Sosem fogom elfelejteni azt a napot, mikor véresre verték egymást, és én nem tettem semmit. Azok a vérfoltok már örökre ottmaradnak a padlón, azok a sebek se fognak eltűnni, és az a barátság sem fog többet visszatérni...

Blue Midnight 58.rész - Őrület

58.rész

Őrület 

*Abby szemszöge*

Ma végre a Beast nagy koncertet ad. Már nagyban folynak próbák megállás nélkül, mindennek stimmelnie kell az esti koncertre. Megmondom, őszintén nagyon izgulok és ez meg is látszik rajtam. A fiúkon is látszik, hogy izgulnak. Még is csak egy óriási stadionban kell, fellépnünk ki tudja hány ezer vagy millió ember előtt. Nicole is nagy munkában van. A ruhákkal bíbelődik minden ruhadarabon az utolsó simításokat végzi. Megint ki tett magért, a ruhák fantasztikusan néznek ki és fiúkon remekül fognak állni. Még párszor el próbáltuk a táncokat, az ottani koreográfus meg mutatta, hogy hova álljunk és mikor hova menjünk. Már most elfáradtam mi lesz az este a koncerten. Bele sem merek gondolni. De már nagyon várom. Végeztünk a próbával most van egy kis időm, hogy szusszanjak egy kicsit. Elindultam megkeresni Nicole-t. Bárhova kopogtattam be sehol sem volt. Kezdtem ideges lenni, hogy hova tűnhetett. A hosszú folyóson már csak egy ajtó volt reménykedve nyitottam be:

- Hát végre meg vagy minden hol téged kerestelek.

-  Jaj, bocsi csak a vázlatimért jöttem az egyik ruhán nem stimmel valami. – Nézett rám majd tovább kutakodott a hatalmas papír kupacban. – De nyugi nincs nagy baj. – Nézett fel rám. – Ááá…végre meg van. – Emelte fel a papírt.  – Amúgy helyzet?

- Nem sok minden most végeztünk a próbával gondoltam megnézlek. –Feleltem neki mosolyogva.

- Ne haragudj, de nekem mennem kell, sok a meló még. – A papírral a kezében rohanni kezdet majd egy pillanatra meg torpant és visszafordult felém. – A ruhád az öltöződben van.  Remélem tetszeni fog. - Mutogatott egy egyik ajtóra majd el is tűnt. Elindultam az öltözöm felé. Szavam elállt mikor benyitottam. Nicole megint eltalálta a stílusom. Megint ki tett magért rendesen. Felöltöztem és elindultam a színpad mögé. Ahogy egyre közelebb értem halottam a rengeteg sikítozó rajongót, ahogy kedvencük nevét vagy a banda nevét kiabálták. Egyre kíváncsibb lettem, hogy vajon mennyien vannak. A színpad mögül az egyik sarokban be lehet látni az egész stadiont. Itt csak mi tartózkodhatunk és biztosáig örök. Elámultam. Szavakat nem találok. Rengetek ember. Megtöltötték a hatalmas stadiont. Eszméletlen. Többször is végig néztem a tömegen egyszerűen nem tudtam be telni a látvánnyal. Ennyi ember előtt életemben nem táncoltam még:

- Izgulsz? – Suttogta egy ismerős hang a fülembe. Abban a pillanatban arrébb ugrottam egyet ijedtemben. Levegő után kapkodtam.

- Gikwang a frászt hoztad rám. – Kapkodtam még mindig levegő után. Szívem hevesen vert.

 - Nem gondoltam, hogy ennyire megijedsz. –Mondta nevetve. – De gyere, mennünk kell. SHOW TIME. – Mosolygott rám majd megfogta kezem és húzni kezdet magam után. A többiek már vártak minket már mindenki készen állt a kezdésre. Egyre jobban kezdtem izgulni. A koreográfus álltál megmutatott helyre álltunk be. Szívem egyre hevesebben kezdet verni. Egyre szaporában kezdtem venni a levegőt. Tenyerem izzadt. Felcsendült az első dallam és már indult a buli. Kezdet minden félelmem és izgalmam elillanni. Egyre jobban kezdem élvezni teljesen felpörögtem. Minden teljesen remekül ment egyszer csak Dongwoon szalad el előttem félmeztelen. Egy pillanatra rá néztem aztán újra a táncra koncentráltam. Aztán Gikwang állt meg előttem pár centire és pólóját kezdte szépen lassan felhúzni. Nem bírtam koncentrálni még a lépést is elrontottam, de szerencsére ki tudtam magam javítani. Próbáltam a táncra koncentrálni, de elég nehéz volt. Gikwang és Dongwoon direkt előttem táncoltak. Kezdek teljesen összezavarodni. Már a tánc sem megy, csak bénázok itt ennyi ember előtt. Hogy még jobban beégjek és elbaltázzak mindent most már nem csak ketten táncoltak előttem félmeztelenül, hanem mindannyian. Most komolyan direkt csinálják ezt velem? Gyerünk  Abby szedd már össze magad. Próbáltam bíztatni magam több-kevesebb sikerrel. Le kéne, mennem a színpadról még mielőtt teljesen szétesek. Megálltam majd egy hatalmast-vigyort erőltettem az arcomra és oldalazva lesunnyogtam a színpadról.  Nicole felé kezdtem rohanni, aki egy kiscsajjal beszélgetett. Észre sem vette, hogy ott állok mellette:

- Nicole. – Fogtam meg a vállát közben levegő után kapkodtam.

- Abby te meg, hogy kerülsz, ide a színpadon lenne a helyed? – Nézett rám kétségbe esetten.

- Tee.. Ezek.. ott.. fent… meg akarnak ölni.. - Tagoltam a szavakat, mert mindig kapkodtam a levegő után. Mutogattam a színpad felé, mint egy örült. Barátnőm csak értetlenül nézett rám.

- Ne beszélj, már marhaságokat, dehogy akarnak megölni téged.

- Úgy gondolod? – Néztem rá kérdően. Ő csak hevesen bólogatott. Háta mögé léptem és meg fogtam a vállát és tolni kezdtem a színpad felé.

- Most már hiszel nekem? – Mutattam a színpadra. Arcán minden féle reakció percek alatt suhant át. Követni nem bírtam. De a torkán egyetlen egy hang sem jött ki. Csak tátott szájjal bámulta a színpadon lévő félmeztelen fiúkat. És akkor nem akarnak megölni? És marhaságokat beszélek? Én sosem viccelek.. Remélhetőleg most már bebizonyítottam neki, hogy nem beszélek marhaságokat.

- Vi-Vissz-a k-kell me-menned. –Dadogta.

- Én ugyan nem! Már elégé beégtem így is.

- Pedig muszáj lesz. – Nyögte ki. Karba fontam a kezem, jelezve, hogy én innen egy tapodtat, sem teszek. Nicole a hátam mögé állt és tolni kezdett fel a színpadra. – Most azonnal feltolod a zamatos segged és táncolni fogsz. -  Mondta majd finoman ki lökött a színpadra. Megint hatalmas vigyorral a képemen visszaoldalogtam a helyemre és folytattam a táncot. Elég cikis helyzetbe kerültem mit ne mondjak. A történteket biztos felemlegetik, majd ha egyáltalán észrevették, hogy egy kis időre eltűntem. Ha szerencsém van észre sem vették csak a közönség és Nicole. De az már lényegtelen..

* Nicole szemszöge *

A nagy stadioni fellépésnél nagyon izgultam pedig nekem nem is kellett színpadra állni. El sem tudom képzelni milyen, lehet Abby-nek, de van, aki színpadra született. Hát az nem én vagyok. Mindenki felment már a színpadra. Én oldalról figyeltem őket mikor egy lány jött oda hozzám, mert keresett valakit, akit én nem ismertem. Egészen belemélyültünk a beszélgetésbe, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy Abby áll mellettem.

- Abby te meg, hogy kerülsz, ide a színpadon lenne a helyed? – néztem rá kérdően, miközben csak arra tudtam gondolni mi a vérhabos frász folyik itt.

- Tee.. Ezek.. ott.. fent… meg akarnak ölni.. – dadogta miközben olyan vörös volt, mint egy rák.

- Ne beszélj, már marhaságokat dehogy akarnak megölni téged! – vágtam rá miközben még mindig nem értettem mi történik.

- Úgy gondolod? – nézett rám kérdően majd a színpad felé fordított.

Azt hittem, hogy a pofám leszakad. Mindenki Junhyung kivételével póló nélkül feszített a színpadon még Yoseob is amitől azt  hittem felnyalom a padlót. Ez egyáltalán nem rá vall. Tátott szájjal bámultam őket és azt hittem kinyúlok.

- Most már hiszel nekem? – háborodott fel Abby miközben a színpadra mutatott.

Én köpni, nyelni nem tudtam. Legszívesebben a hajamat tépve rohantam volna körbe a stadiont-t, mert úgy éreztem megőrülök a látványtól.

- Vi-Vissz-a k-kell me-menned. –Dadogtam miközben csak a színpadot figyeltem.

- Én ugyan nem. Már elégé beégtem így is. – ellenkezett Abby, és levegő után kapkodott.

- Pedig muszáj lesz. – válaszoltam, de erre ő csak összefonta a kezeit maga előtt jelezve, hogy ő ugyan vissza nem megy.

– Most azonnal feltolod a zamatos segged és táncolni fogsz! – mondtam majd fellöktem a színpadra. Miután Abby visszasunnyogod egy erőltetett vigyorral a képén én meg lihegtem, mint egy kutya a 40 fokban és forgolódtam. Azt sem tudtam mit csinálok csak próbáltam eléggé feltűnően kerülni a színpad látványát.

- Úhh.. – mondtam mikor véletlen ránéztem és gyorsan elkaptam a fejem. Úgy izzadtam, mint egy rossz ribi a templomban.

A műsor végén vigyorral a képükön jöttek le a színpadról. Komolyságot erőltettem magamra, miközben elmentek mellettem. Azt hittem, hogy tényleg megőrülők…

Blue Midnight 57.rész - Egy vicces próba

57.rész

Egy vicces próba

*Abby szemszöge*

Elég jól indult a reggelem valahogy most sokkal jobb kedvem van, mint szokott. Úgy döntöttem kihasználom az alkalmat és megmutatom mindenkinek. Hátha erre a bagázsra is átszáll egy kis jó kedv. Bemelegítés után gondoltam meg mutatom a többieknek, hogy nem csak Gikwang tudja meg csinálni a híres hátra szaltóját, hanem én is. Elég sokat gyakoroltam és csináltam már, hogy most már lazán meg csinálom. Oda sétáltam a tükörhöz gonosz vigyorral az arcomon. Gikwang arca elég érdekes volt:

- Mire készülsz Abby?

- Majd meg látod. – Álltam be a megfelelő helyezettbe, amiből majd simán hátra szaltózók.

- Abby ugye nem? Ugye nem az, amire gondolok? Ugye nem?  –Kérdezte rémülten.

- De-De. – Bólogattam elégedetten.

- Ne csináld bajod fog esni. – Állt fel és felém kezdet közeledni.

- Nyugi meg sem fog kottyanni. – Intettem le majd vettem egy nagy lendületet és már meg is csináltam a hátra szaltót. Büszkén kihúztam magam.

- Ember le vagy pipálva. – Mondta röhögve Dongwoon Gikwang-nak. Gikwang csak meredten állt ott és nagyokat pislogott.

-Abby ez nagyon ott volt. – Jött oda hozzám Junhyung és lepacsizott velem. Junhyung is elég jól elszórakozott Gikwang arc kifejezésén. Hát nekem sem kellett több én is hangos nevetésben törtem ki. 

- Abby eddig miért nem mondtad, hogy te ilyet is tudsz? – Fordul felém Doojoon.

- Nem akartam felvágni vele. – Feleltem. Gikwang az egyik széken ülve a sértődötted játszódta, mint egy kis gyerek, akinek most vették el a kedvenc autóját. Annyira szeretem mikor így színészkedik. Oda mentem hozzá. Bele ültem az ölébe pont vele szembe. Már a szemeiből ki tudtam olvasni, hogy csak színészkedik. Végül meg adta magát hangosan nevetni kezdet, amit én sem bírtam megállni nevetés nélkül. Felálltam nyomtam egy csókot ajkaira és beálltam a tükör elé..

- Kérnék valami zenét. – Játszottam a dívát. Mire körülöttem hangos nevetésbe kezdtek. – Egyéni produkciót láttatnak tőlem.  – mondtam komoly arccal. – KHMMMM... hol marad már a zene? –Kérdeztem nagyképűen.

- Black and Yellow jó lesz Snoop Dog-tól? –Kérdezte Junhyung röhögve.

- Csapasd neki. – Mondtam és már indította a zenét. Ide-oda mozogtam. Egyáltalán nem nevezhetném táncnak, amit én ott leműveltem. Pár másodpercre Junyhung csatlakozott hozzám ő is ide-oda lötyögött, mint én. Közben hangosan énekeltük a szöveget. Az én hangom ott volt hamis ahol csak tudott. Körülöttünk mindenki feküdt a röhögéstől, de már Dongwoon sem bírt magával és ő is csatlakozott, ami kis duónkoz. Eszméletlenül jól érzem most magam. Nem érdekel, hogy most hülyét csinálunk egymásból. Csak lényeg annyi, hogy jól érezzük magunkat.  Sajnos a zenének vége lett így a mi kis produkciónknak is. Gikwang már a földön feküdt annyira nevetett a többiekkel együtt:

- Köszönöm Abby. –Mondta Junyhung és adott egy pacsit.

– Rég nevettem ilyen jót. –Mondtam majd meg ölelt. Kicsit meg lepet, hogy így megölelt. De egyben örülök, hogy sikerült egy kicsit felvidítanom.

- Ez alap. Csak szólj és én jövők és felvidítalak. – Mondtam neki mosolyogva.

- Abby neked olyan szép szoprán hangod van. – Mondta röhögve Doojoon. Közben már a helyemre értem és éppen inni készültem.

- Csak nehogy ledugjam az üveget a torkodon. – Mondtam komolyan. Doojoon arcáról lefagyott a mosoly és meredten bámult rám. – Háháá bevetted. – Mutogattam rá nevetve. - El is hitted mi? –Kérdeztem tőle nevetve. Sóhajtott egy nagyot és arcára mosoly kezdet húzódni – Ne haragudj, de nem bírtam ki.

- Ezt még visszakapod Abby Brown.– Mondta komoly arccal.

- Állok elébe. – Mondtam nevetve. Hát, ha te vissza tudsz vágni, akkor meg emelem kalapom előtted, akár hogy is akarsz vissza vágni. A nap további része edzéssel telt egy kis hülyülés után teljesen bele vetettük magunkat a táncba.. Eléggé elvette minden energiámat már alig vártam, hogy végre aludjak egy jót..

Blue Midnight 56.rész - ,,Elegem van belőletek!"

56.rész

,, Elegem van belőletek!"

*Abby szemszöge*

 Eszeveszetten rohanni kezdem Gikwang után. Féltem, hogy valami hülyeséget csinálnak. Valakinek ezt meg kell akadályoznia. Feltéptem az ajtót és utánuk szaladtam. Megtorpantam,  amikor megláttam egymással szemben állni és egy képébe üvöltenek. Csak tátott szájjal figyeltem az eseményeket.

- Ez most mire volt jó? – Ordítja teli torokból Gikwang.

- Neked meg mi bajod van fel borult a hormon háztartásod!?

- Még nekem mi bajom? – Háborodott fel Gikwang.

- Mostanában rohadtul az idegeimre mész! – Mondja Yoseob flegmán.

- Chh….- Nevette el magát Gikwang. – Nem igaz, hogy nem veszed észre magad!

- Hagyj már békén a hülyeségeiddel! – Üvölti a képébe. – Rohadtul elegem van belőletek! – Ordította majd nagy lendülettel meglökte Gikwang-ot aki ettől csak pár lépést tett hátra. Láttam rajta, hogy betelik a pohár és neki akar menni Yoseob-nak. Gyorsan oda siettem majd közéjük álltam.

- Hé hé a bulinak vége. Menjetek vissza mielőtt még valamelyikkőtök lenyeli az öklöm!  - fenyegetőztem miközben hol Gikwang-ra hol Yoseob-ra néztem. Yoseob mérgesen odalépett hozzám. Kezdtem beparázni, mert hát azért ő mégiscsak erősebb nálam. Egy pillanatra azt hittem, hogy engem is meg fog ütni és akkor nekem K.O. van.

- Ch.. – mondta flgemán majd ökölbe szorította a kezét és határozott léptekkel elindult a garázs felé. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet.

- Remélem neki mész egy oszlopnak! – kiáltott utána Gikwang mérgesen, mikor egy autó száguldott ki a garázsból. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet.

- Gikwang nyugodj meg. – Mentem oda hozzá. – Csak a düh beszél belőled. – Öleltem szorosan magamhoz. Szíve hevesen vert.  A levegőt szaporán vette.

- Nyugodj meg kérlek. – Öleltem még szorosabban magamhoz. Kezdet megnyugodni szíve már nem vert olyan szaporán, mint az előbb. Szorosan magához ölelt.

- Gyere, menjünk, be érlek. – Fogta meg a kezem és befelé kezdet húzni. Szó nélkül követem mivel nem volt más lehetőségem. Egészen a szobámig húzott majd mikor beértünk bevágta maga után az ajtót. Elengedte a kezem és bedőlt az ágyba. Lassan én is oda vánszorogtam az ágyhoz majd befeküdtem mellé. Szorosan hozzá bújtam. Közben folyamatosan azon agyaltam, hogy ha Yoseob visszatolja, a képét felképelem hátha végre észhez tér. Nagyon dühös vagyok rá. Rá sem ismerek teljesen kifordult önmagából. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán bízzak-e benne, vagy hogy mit higgyek róla ezek után…

Blue Midnight 55.rész - ,,Utálom..."

55.rész

,, Utálom..."

Ha az ember nagyon szeret valakit, vajon tényleg mindent elnéz neki? Bármit tesz, megbocsájt, csak, hogy ne veszítse őt el?

Ezt sosem tudtam elhinni. Hiszen, hogy lehetne bárkit is annyira szeretni, hogy félünk őt elveszíteni? Számomra ez nem szerelem volt, hanem bolondság, túlzott ragaszkodás. Bárki pótolható. Ha mindent megbocsájtasz ezt ki fogják használni. Sokszor második esélyt sem adtam, ha nem láttam értelmét. Nekem is fájt, ha valakit elveszítek, hiszen makacs voltam. Túl fontos volt a büszkeségem és emiatt nem kényszerítettem senkit sem maradásra. És emiatt az érzelmeit sem tudtam kimutatni, hiszen minél többet tudnak az érzéseimről annál sebezhetőbb vagyok.

Ilyen voltam, míg nem találkoztam Vele. Más ember lettem és most már tudom milyen valakihez önző módon ragaszkodni. Félek, hogy elveszítem, hiszen mostanában, úgy érzem, hogy ez csak az én részemről van így.

Hajnali 4 óra volt. Nem éreztem jól magam ezért halkan kivánszorogtam a mosdóba, hogy ne keltsek fel senkit. Megmostam az arcom majd egy darabig a mosdókagylóra támaszkodva bámultam a tükörképem, majd összeszedtem magam és elindultam a szobám felé. Lassan sétáltam miközben kezemmel a falat támasztottam. A szobám ajtaja mellett nekidőltem a falnak majd lassan leültem. A folyosó végén lévő ablakon keresztül jött csak be egy kis fény. Rosszul voltam, a fejem iszonyatosan fájt és az oldalam is megint annyira fájt, hogy járni alig tudtam. Gondolatok ezrei, nem hagytak nyugodni. Szinte az egész életemen végig futottam pár pillanat alatt. Számtalanszol merült fel bennem az a kérdés, hogy „miért?”.  Az ablak felé fordítottam a fejem, majd becsuktam a szemem és próbáltam megnyugodni. 

Ajtónyikorgásra eszméltem fel. Lassan kinyitottam a szemem. Még mindig sötét volt. Nehézkesen elfordítottam a fejem. A velem szemben lévő szoba nyitott ajtajában állt valaki. Erős fény szűrődött ki a szobából. Becsuktam a szemem, mert sértette a fény és még a kezemmel is eltakartam. Aztán lassan a fény kezdett eltűnni. Letettem a kezem magam mellé, amúgy sem bírtam már tartani a szemeim előtt. Felsóhajtottam, de a szemeimet még mindig nem nyitottam ki.

- Mit csinálsz? – szólalt meg egy ismerős hang.

- Semmit. – válaszoltam kómásan. Nem volt kedvem beszélni, még az is nehezemre esett.

- Miért nem mész be a szobádba? – kérdezett megint egyhangúan.

- Ahj.. – szenvedtem a földön miközben azért nyavalyogtam, hogy nem hagynak békén. – Csak. – válaszoltam. Nem sokkal ezután, karjait körém fonta majd óvatosan kezdett felemelni.

- Gyere majd én segítek. – mondta közben.

- Nem. – nyavalyogtam miközben próbáltam kikerülni a szorításából és visszaülni a földre. Elengedett, mire én nyúzottan visszaültem a földre és bámultam az ablak felé. Síri csend volt. Minden bajom volt élni sem volt kedvem.

- Miért sírsz? – szólalt meg végül.

- Nem sírok. – válaszoltam miközben éreztem, hogy elalszok. Leült mellém, megfogta a kezem, majd nézni kezdett. Nem volt erőm elfordítani a fejem.

- Had vigyelek be. – mondta halkan.

- Miért?

- Csak. – válaszolt majd rögtön az egyik kezével megfogta a derekam a másikkal meg a lábaim és felállt. Volt, amikor azt hittem meghalok annyira fájni kezdett az oldalam de még arra sem volt se erőm se kedvem, hogy kimutassam.  Óvatosan letett az ágyamra, majd elindult kifelé. Csak bámultam a plafont, aztán még mielőtt kiment volna megszólaltam.

- Hol voltál? – tettem fel egyszerűen szemrebbenés nélkül a kérdést.

- Mikor?

- Mikor mindenkinek szüksége lett volna rád.

- Nem akarok beszélni róla.

- És miért mentél el? – éreztem, hogy már nem sokáig tudok úgy tenni mint akinek nem fáj erről beszélni. De nem jött válasz.

- Többet nem kérdezek. Úgyse válaszolnál semmire. – mondtam unottan miközben még mindig a plafont bámultam.

- Sajnálom. – mondta majd ment tovább.

- Én is.

A torkom összeszorult, nehezen vettem levegőt. Nem akartam sírni. Többet nem. Ha belehalok is de visszatartom. Fogadtam meg magamnak miután pár könnycsepp mégis végig folyt az arcomon.

Másnap olyan voltam, mint egy zombi. Sétáltam egyet Rex-el hátha felébredek, de képes lettem volna az út közepén állva elaludni olyan fáradt voltam.

Estére már vagy 10 kávét ittam, ami valamennyire segített. Nem voltam a toppon tőle, de azért már jobban voltam.  Már nagyon késő volt, nemsokára a többieknek is haza kellett érni. A szobám felé mentem mikor valamiért a földbe gyökerezett a lábam Yoseob szobája előtt. Egy darabig tétováztam, de aztán lassan benyitottam. Felkapcsoltam a villanyt és körbe néztem. Semmi szokatlant nem láttam. Lassan beljebb sétáltam. Leültem az ágyra majd jól szemügyre vettem a szobát. Valamiért kihúztam az ágy mellett lévő éjjeli szekrénynek az egyik fiókját és nézelődni kezdtem. Nem tudtam mit művelek, egyáltalán nem rám vall az, hogy más cuccai közt kutakodjak. Injekciós tűket vettem észre a fiókban csillogni. Kezdtem bepánikozni. A szívem egyre hevesebben vert. Kapkodva a fiókba széttúrva mindent keresgélni kezdtem. Nem tudtam mit keresek, de abban biztos voltam, hogy ha meglátom tudni fogom. Ideges voltam, már azon gondolkoztam, hogy kiveszem a fiókot és kiborítom. Mikor már azt hittem, hogy látom, amit keresek ajtó csapódás hallottam. Hazajöttek. Gyorsan visszatettem tűket, betoltam a fiókot és lekapcsoltam a villanyt. Lerohantam lépcsőn és próbáltam normálisan viselkedni, pedig annyira nem voltam magamnál, hogy még a nevemet is elfelejtettem. Miközben mentem le a lépcsőn a többiek jöttek fel de én észre se vettem őket pedig miattuk mentem le. A lépcsőt bámultam lehajtott fejjel, mikor Yoseob félrelökve engem sietett felfelé. Megszédültem, és nem volt mibe kapaszkodnom. Dongwoon kapott el. Én azt sem tudtam hirtelen, hogy mi történt. Nagyon megijedtem, hiszen amióta itt leestem folyton attól félek, hogy újra meg fog történni. Gondolom a többiek is tudták, hogy nagyon megijedtem és azt is hogy miért, mert mikor rájuk néztem ijedten meredtek rám. Dongwoon levegő után kapkodott. Váratlanul érte a dolog és ő is megijedt.

- Huh… - sóhajtozott Dongwoon.

Gyorsan észbe kaptam majd felrohantam a lépcsőn. Benyitottam Yoseob szobájába, aki épp tett vett valamit az ágya mellett. Megrémült majd gyorsan felém fordult.

- Kopogni luxus?! – förmedt rám.

- Mit csinálsz? – kérdeztem tőle miközben levegő után kapkodtam. Közben a többiek és odajöttek és figyeltek minket.

- Közöd?

- Van!

- Nem hinném!

- Mit titkolsz?! – kiabáltam.

- Békén hagynál?! – kezdett bedühödni és zavarba jönni.

- Mondd már el!!!

- Melyik részét nem érted annak, hogy „ semmi közöd hozzá”?! – mondta miközben odasietett elém és a szemembe nézett. Ha szemmel ölni lehetne, akkor én ott meghaltam volna.

- Hol voltál?

- Mikor akadsz már le a témáról?!

- Nem a saját akaratodból mentél el igaz?!

- Hogy m-mivan? – dadogott hátul Hyunseung.

- Ne találgass ki ilyen hülyeségeket!

- Láttam!

- Mit láttál?!

- A tűket… - mondtam ki félve.

- Utálom, amikor így viselkedsz! – vágta a fejemhez.

- Én meg azt utálom, ami lett belőled! – kiabáltam a képébe miközben könnycseppek a szememben homályosították el a látásom.

- Ugyanaz vagyok, aki régen!

- Ha ez így lenne nem mentél volna el! – És betelt a pohár. Levegőt se mertem venni, annyira megrémültem. Csak álltam ott és néztem a nagy semmit. Sose gondoltam volna, hogy egyszer meg fog ütni…

Senki nem szólt semmit.

- Mondtam már, hogy akadj le erről a témáról! – fenyegetett, majd arrébb lökve mindenkit, kiviharzott a szobából. Gyorsan megfordultam és utána indultam.

- Nicole állj meg! – kiáltott utánam Abby. Hallottam, ahogy jönnek utánam és a nevemet kiabálják. Miközben rohantam le a lépcsőn Yoseob után Dongwoon megfogta a kezem.

- Állj meg! – kérlelt.

- Engedj el! – szóltam rá majd elrántottam a kezem. Alig tettem pár lépést máris Abby kapott el hátulról és ölelt meg.

- Ne menj! – kérlelt miközben erősen szorított. Ez alatt Yoseob egyre csak távolodott.

- De ha most hagyom hogy elmenj lehet, hogy nem jön vissza! – kiabáltam miközben már sírtam. Yoseob után akartam menni de Abby nem engedett el. Az ajtó becsapódott és csend lett. Hirtelen Gikwang szaladt le mellettem a lépcsőn majd Yoseob után indult.

- Gikwang… - csodálkozott Abby majd elengedett és rám nézett.

- Menj. – mondtam miközben a könnyeimet törölgettem. – Nehogy valami hülyeséget csináljanak.

Bólintott egyet majd kirohant a házból.

- Gyere, mosd meg az arcod. – mondta Junhyung majd megfogta a kezem és lassan elkezdett húzni maga után.

Nem akartam tudni, hogy most mit gondolhatnak a többiek. Szégyelltem magam a történtek után. Nem akartam, hogy sajnáljanak, azért amiért ez történt.

Miközben az arcomat mostam és próbáltam összeszedni magam, Junhyung csak állt mellettem zsebre tett kézzel lehajtott fejjel. Egy szót sem szólt. Nem kérdezett semmit. Pár percig elmerengtem miközben őt bámultam. A kezem a mosdó kagylóba lógott és ömlött rá a víz. Eszembe jutott, hogy mégis mekkora seb van Junhyung-on a póló mögött. Elképzeltem, mintha átlátnék rajta. Aztán visszatértem a valóságba, utoljára belenéztem a tükörbe majd elzártam a csapot és sóhajtottam egyet. Junhyung mögém lépett majd hozzám simult és szorosan magához ölelt. Fejét a vállamra hajtotta én meg csak néztem magunkat a tükörben. Nem szólt egy szót sem, mégis sokat mondott…

Blue Midnight 54.rész - ,,Korcs..?!"

54.rész

,, Korcs..?!”

*Abby szemszöge*

Még most sem tudtam felfogni történteket. Még mindig sokk alatt állok. Fogalmam sincs mit történt Yoseob-al de az teljesen biztos, hogy ha nem történik változás annak nagyon rossz következménye lesz.  Nagyon féltem Nicole-t. Fogalmam sincs, hogy rá bízzam-e egy pillanatra is Yoseob-ra ezek után. De ha ő bízik, benne akkor nincs mit tennem nekem is bíznom kell Nicole-ban. Most már megpróbálok erőt venni magamon és folytatni a próbát. Felálltam és beálltam a helyemre. Vártam a kezdést. A többiek is szépen lassan beálltak a helyükre és már indult is a zene. Minden táncot elpróbáltunk, amiben hibát találtunk még át vettünk. Már nagyon fáradt voltam:

-10 perc szünet. –Mondta lihegve a mellettem álló Junhyung. Felsóhajtottam. Majd, mint egy zombi elvánszorogtam az egyik székhez. Levágódtam rá majd pár percre rá Gikwang csatlakozott hozzám. Néma csöndben ültünk egymás mellett. Éreztem, hogy néha rám pillanat majd bámul maga elé. Nem merem, meg kérdezni mit érez most, hogy Yoseob visszajött vagy, hogy mit gondol most. Gondolom még ő sem fogta fel a történteket. Hisz még én sem tudtam. Észre sem vettem, hogy teremben síri csönd van. Túlságosan nagy a csend. Junhyung a földön ült és falat támaszozta. A többiek a sarokban halkan beszélgettek. Majd nyílt az ajtó, fejemet azonnal oda kaptam:

 - Hello fiúcskák. – Mondta nyávogó hangon Hyuna. Hát ki más is lehetne? Mérgemben felpattantam a székről, de azzal a lendülettel vissza is ültem.

- Hát ez meg mit keres itt – kérdeztem Gikwang-ot morogva.

- Fogalmam sincs. – Rázta a fejét. Mikor Dongwoon meglátta Hyuna-t feléjük közeledni gyorsan felállt majd felénk indult. Levágódott a mellettem lévő székre.

- Ugye Abby most nem akarsz balhézni? – Nézett rám Dongwoon kérdően.

- Most szerencséje van, hogy nincs rá hangulatom így, ma megúszta. –Mondtam neki unottan. Közben figyeltem Hyuna-t aki nagyon el van Hyunseung-al és Doojoon-al.  Fogalmam sincs, mit esznek ezen a csajon. De hát az ő dolguk én nem szólok bele. Addig békén hagyom még ő is engem. Tudom, hogyha alkalma adódik rá úgy is le fog szólni. Amit egy pillanatig sem fogok hagyni és lealázom a sárga földig. Láthatóan nagyon jól el vannak nevettek, hülyéskedtek.

- Komolyan mondom, meddig fogjuk ezt még hallgatni? – Kérdeztem egy kicsit idegesen. Már vagy 20 perce itt ülünk, és azt hallgatjuk, hogy ők milyen jól el vannak.

- Gyerünk, kezdjünk. Nem érünk erre rá. –Pattant fel a székről Junhyung.

- Hova siettek? Időnk, mint a tenger. – Intette le Doojoon Junhyung-ot. Tovább nevetgélt Hyuna-val. Hát ez most csak viccel velem?

- Hát barátom este 6 óra van. Nem szeretnék itt dekkolni reggelig, úgyhogy emelkedjetek meg és próbájuk még át a táncokat. – Parancsoltam rájuk.

- Még 5 perc. – Mondta Doojoon.

- Adok én neked mindjárt olyan 5 percet. A helyet, hogy elpróbálnánk még a táncokat, az helyett te húzod az időt. – Emeltem fel hangom. – Ha végeztünk azt csináltok, amit akartok. – Mutogattam rájuk mérgesen. – De most gyerünk, csináljuk, aztán menjünk végre haza. – Álltam be helyemre.

- Abby-nek most igaza van. Már én is mennék haza. – Mondta Junhyung. Nagy nehezen erőt vettek magukon majd beálltak és még párszor át vettük a táncokat. Mikor végeztünk mindenki összeszedte a cuccát és elindultunk haza. Doojoon és Hyunseung elmentek valahova Hyuna-val. Mi pedig haza indultunk és már alig vártuk, hogy beessünk az ágyba és aludjunk.

* Nicole szemszöge *

Telnek a napok a verseny meg közeledik. Aggasztanak a történtek. Doojoon és Hyunseung folyton Hyuna-val lógnak, Yoseob és Junhyung-ot életveszélyes egyedül hagyni, Gikwang majd felrobban, és egy hajszál választja el attól, hogy ne ordítsa Yosoeb képébe, mind azt a fájdalmat, amit okozott neki. Nem beszélve arról, hogy Abby és Hyuna sincsenek valami jóban és Yoseob is nagyon furcsán viselkedik.  Van, amikor kicsit úgy viselkedik min régen, de van, amikor elhidegül tőlem és hozzám se szól. Vagy van, amikor bunkón viselkedik és flegmázik. Az óta az esés óta egy kisebb folt díszeleg az oldalamon. Még nagyon fáj, ha hozzáérek, de tűröm, ha kell.

Egyik nap vettem a fáradtságot, és gyalog mentem el a stúdióba Rex-el. 1 óra alatt oda is értem.  Lihegve benyitottam a táncterembe, de síri csend volt. Senki nem volt bent. Aztán hallottam, ahogy énekelnek. Benyitottam a másik szobába. A fiúk egymás mellett álltak fülhallgatóval a fejükön egy-egy mikrofonnal és énekeltek. Abby az egyik széken ült és pihent. Leültem mellé majd Rexet leültettem a mellettem lévő székre.

- Helyzet? – fordultam Abby felé.

- Változatlan. – mondta miközben a fiúkat nézte szüntelen.

- Volt valami balhé? – kérdeztem meg félően.

- Nem. – rázta meg a fejét Abby. – Amióta Junhyung-al behúztak egymásnak mindketten kicsit visszafogták magukat.

- Értem. – néztem rá Yoseob-ra. Amíg élek nem fogok kiábrándulni a hangjából. Mindig

Elvarázsol, és örökké tudnám hallgatni ahogy énekel.  Aztán hirtelen kinyílt az ajtó. Abby-vel mindketten arra kaptuk a fejünket.

- Sziiiiasztok. – vinnyogott Hyuna miközben egy kis pincsit hozott egy rózsaszín kis táskában. Betipegett sietve majd Hyunseung nyakába ugrott, mire a zene leállt. Felálltam a székről és ölbe tettem a kezem.

Most komolyan?! Még bennem is van annyi értelem, hogy leülök és nem zavarom őket amikor gyakorolnak. A próbának annyi. Mindenki át ballagott a nagy táncterembe. Leültünk egy-egy székre és hallgattuk, ahogy Hyuna sipákol, mint egy kiskacsa, közben a pincsije folyton az ölembe lévő Rexet, piszkálta.

- Szólj már rá a dögödre! – untam meg a helyzetet.

- Pinky! Gyere ide! Ne szórakozz korcsokkal. – húzta fel az orrát, és vette fel az ölébe az oda csámpázó kis patkányt.

- Korcs?...- kezdtem bedühödni.

- E-ezt nem kellett volna…. – hajtotta le a fejét Abby mi közbe kuncogott. Tudta, hogy nagyon érzékeny vagyok erre. De még próbáltam visszafogni magam ezért szépen fogalmaztam. Ökölbe szorítottam a kezem és nyeltem egyet.

- Édes drága kincsem-szívem életem-cicám…. – hadartam el majd mosolyt erőltettem az arcomra. – Tisztában vagy te a korcs fogalmával? – mosolyogtam rá.

- Ennyire ne nézz hülyének. – húzta a száját és válaszolt flegmán.

- Ilyen kinézettel és ilyen egér hanggal mire számítasz? Arra hogy okosnak hisznek majd? – pislogtam rá. Közbe vigyorogtam.

- Ch… én a helyedbe nem mernék egy olyan ocsmány kutyával mutatkozni. – dobta hátra a haját. Ez volt az a pont ahol azt mondtam: én seggbe rúgom. Lettem a földre Rex-et majd felálltam.

- Mert szerinted az a borotvált patkány kinéz valahogy?! Rex keresztbe lenyeli, a kis seggdugaszod szóval melegen ajánlom, hogy válogasd meg a szavaid! – üvöltöztem. Abby szakadt a röhögéstől a többiek meg lepetten figyeltek.

- Nicole! – állt fel Hyunseung, mire én visszalöktem a székére.

- Kussolsz piroska maradsz!

- Hogy mersz így beszélni vele? – tátotta a száját Hyuna játszva a jó kislányt. Azt hittem a pofám leszakad.

- Úgy ahogy te mersz beszélni velem, vagy bárki mással! – Vonyítás zavarta meg a veszekedésünk. Rex neki esett a kis gyantázott szukának az meg vonyított. Hyuna gyorsan felállt majd körülette elkezdett topogni, mint egy pingvin.

- Szólj már rá a dögödre! – sipákolt.

- Szól a halál. – fontam össze a kezeim magam előtt.

Erre Hyuna undorodva mintha egy csótányhoz érne elkezdte a lábával arrébb rugdosni Rex-et.

- Veszed el a szutykos lábad a kutyámtól! – szóltam rá majd odamentem és felvettem Rex-et az ölembe.

- Ch… - mondta, miközben gyorsan felkapta a kis szoba cirkálóját és csámpázva „drámaian” kivonult. Kegyelemdöfésnek még jó hangosan elkiáltottam magam mi közbe Rex-et simogattam:

- Ügyes vagy Rex! – mondtam neki büszkén, mire bevágódott az ajtó. Abby a nevetéstől könnyesen dőlt a hátamnak. Dongwoon, Yoseob, Gikwang hangos röhögésben tört ki. Hyunseung és Doojoon gyorsan Hyuna után sietett. Megöleltem Abby-t és jót nevettünk. Yoseob simogatni kezdte Rex-et miközben mosoly ült ki az arcára. Bárcsak többször láthatnám ezt a mosolyt. 

Blue Midnight 53.rész - A pokol lángjai

53.rész

A pokol lángjai

Amióta Yoseob visszajött minden próbára elmentem, hogy figyeljem őket. Nem mindig maradtam végig, de próbáltam minél többe ott lenni. Féltem, hogy nem fognak a fiúk jól kijönni egymással és, hogy pluszba még Hyuna is felbukkan. Pár napig mindenki tűrt és tűrt. Nem balhéztak, elfojtották haragjukat és próbáltak normálisan viselkedni még akkor is amikor Yoseob szinte mindent elrontott a koreográfiában. De aztán egyik nap betelt a pohár…

A terem szélén járkáltam ide-oda közben a fiúkat néztem, ahogy táncoltak. Yoseob-nak nem mentek a legjobban a táncok. Nem tette oda magát semmi lelkesedés nem volt benne, mint régen. Mikor vége lett a számnak leült a földre és nem volt hajlandó felkelni onnan. A többiek kezdek idegesek, lenni mikor nem volt hajlandó folytatni a próbát azért odasiettem mellé és a kezemet nyújtottam felé.

-  Na, még egyszer próbáld, el utána pihenhetsz. – győzködtem. Lassan felnézett rám majd anélkül, hogy megfogta volna a kezem felállt. Sóhajtottam egyet majd leültem az egyik székre. Elkezdődött a tánc. A felénél Yoseob rossz irányba indult, így neki ment Junhyung-nak. A zene megint megállt. Junhyung már nagyon dühös volt de próbált uralkodni magán.

- Nem tudnál kicsit odafigyelni? – szólta le Junhyung.

- Vegyél vissza magadból. – szólt vissza nyugodtan Yoseob. Mindenki köréjük gyűlt.

- És ha nem akkor mi lesz? Megint lelépsz? – mondta flegmán Junhyung majd hátrébb lökte Yoseob-ot. Odasiettem és Yoseob mellé álltam.

- Verekedni akarsz? – szólt vissza Yoseob.

- Hé, nyugi. – rángattam Yoseob pólóját és néztem rá, de ő nem nézett felém.

- Gyere! – tárta szét a karjait Junhyung.

- Csinálj valamit. – mondta Abby Gi-nek, mire Gi csak bólintott egyet és elindult a fiúk felé.

- Maradj ott! – kiáltott rá Junhyung, mire Gi megállt. – Ebből most maradj ki!

- Ennek semmi értelme! – szólt vissza Gi.

- Itt már rég nincs semminek sem értelme… - válaszolt Junhyung.

- Junhyung hagyd abba. – kérleltem.

- Mit tökölsz?! – kiáltott rá Yoseob.

- Idióta! – fordultam majd és kiáltottam rá mérgemben. Aztán felém jött, kikerült és ment tovább. Junhyung is elindult. Yoseob után siettem. Az idő lelassult. Minden egyes pillanatára emlékszem. Azt hittem sosem érem utol Yoseob-ot. Aztán megfogtam a pólóját és visszarántottam. Kapkodtam a fejem, hol Yoseob-ra hol Junhyung-ra néztem, akit akkor még egy tank se tudott volna megállítani. Remegni kezdtem annyira féltem. Yoseob megállt egy pillanatra mikor elkaptam, ekkor gyorsan elé álltam. Junhyung már csak 2 lépésre volt tőlünk. Már felemelte a kezét, de én még mindig Yoseob előtt álltam. Minden olyan volt, mint akkor amikor Yoseob rájött arra, hogy terhes vagyok. Ugyanez történt akkor is. De most mégis másképp alakultak a dolgok. Csak álltam és vártam az ütést. Tudtam, hogy most nem fog megállni, mint múltkor. Nem is tudna. Aztán Yoseob a kezét a bal vállamra tette és erősen ellökött. Kicsit sem fogta vissza magát. Annyira meglökött, hogy elvesztettem az egyensúlyom és a földön landoltam. Az oldalamra estem, ami hihetetlenül fájni kezdett. Hallottam, hogy Abby felkiált. Felé kaptam a fejem, de csak annyit láttam, hogy Yoseob a száját törölgeti Junhyung meg az oldalát fogja. Gikwang állt köztük és széttárta karjait, hogy ne tudjanak közelebb menni egymáshoz. Mind a ketten kapkodtak a levegő után. Szinte láttam, ahogy a düh lángjai ellepik őket és minden pokollá változik. Azzá a pokollá, amit nap, mint nap látok mostanában Junhyung szemeiben. Abby és Dongwoon szaladt oda hozzám. Csak a fiúk felé bambultam miközben Dongwon átkarolt és próbált felsegíteni, de akkor hirtelen fájdalom nyílalt végig az oldalamon mire felkiáltottam. Dongwoon megijedt és óvatosan elengedett. Abby leült mellém. Közbe a szemem sarkából láttam, hogy mondd valamit, mert mozog a szája, de én nem hallottam semmit. Csak bambultam a fiúk felé. Semmit se hallottam. Síri csend kiáltott az elmémben, miközben a lelkem üvöltött a fájdalomtól. Nem az esés fájt, hanem a látvány. Az, ami körülvesz, amit tönkre tettem.

Yoseob rám nézett miközben a száját törölgette. Megbánó szemekkel elindult felém miközben kezét lassan elemelte a szájától. A szájából ömlött a vér, a keze is vörös színt öltött. Nem bírtam rá nézni ezért lehajtottam a fejem. Nem akartam rá haragudni vagy bármi ilyesmi, azért ami történt, ezért próbáltam azt bemesélni magamnak, hogy ez csak egy baleset, volt és nem direkt csinálta. Vagy ha igen akkor csak azért, hogy megvédjen. Igen, biztosan így van, csak rosszul sült el….

Hitegettem magam, de még nem akartam a szemébe nézni. Dongwoon megfogta a kezem majd óvatosan felsegített. Nagyon fájt az oldalam, legszívesebben sikítottam volna. Átkaroltam Dongwoon-t, hogy megbírjak állni. Felemeltem a fejem és félve Yoseob-ra néztem.

- Menj el. – jelentette ki Dongwoon. Hirtelen ránéztem, lepettségembe. Yoseob bólintott egyet majd kisétált az ajtón. Junhyung odasétáltam hozzám, zsebre vágott kézzel, bűnbánóan.

- Szép volt. – morgolódott Hyunseung. Junhyung nem szólt semmit. Abby megfogta a kezem, majd fejét a vállamra tette.

- Gyere. – mondta Dongwoon, majd lassan elindult velem a kijárathoz.

- Várj. – mondtam mire megállt. Lassan elengedtem majd megálltam a saját lábamon.

- Hadd beszéljek vele. – mondtam neki majd ránéztem Junhyung-ra kai felkapta a fejét. Dongwoon csak bólintott egyet majd a többiekkel kiment. Egy darabig csak álltunk, meg se mozdultunk aztán Junhyung odajött hozzám majd óvatosan próbált megölelni, de a kezemet a mellkasára tettem, mire ő megállt. Lassan levettem róla a kezem majd megfogtam a pólója alját és felrántottam. Az oldalán egy óriás kék lila folt pompázott. Nagyon csúnyán nézett ki. De aztán a szemem elkalandozott és egy már beforrt seben akadt meg. Egy hosszú vágásnak a helyén, melyet még én láttam el. Lassan lehúztam a pólóját majd elfordultam és ölbe tett kézzel a számat harapdáltam zavaromban. Junhyung a hátamhoz simult majd átölelt. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy megfordulok és én is megölelem, de nagy levegőt vettem és megszólaltam.

- Többet ilyet ne csinálj. – mondtam miközben próbáltam komolynak tűnni és leplezni az érzéseim.  – Nem akarom, hogy Yoseob-nak bármi baja essen. – mondtam, egyhangúan, mire Junhyung lassan elengedett. Óvatosan megfordultam és félve ránéztem. Nem akartam újra kimondani azt, hogy sajnálom, csak reménykedni tudok benne, hogy a szememből kiolvassa. Az ajtó hirtelen kinyílt és YOseob lépett be rajta. Mikor meglátott minket megállt az ajtóba és Junhyung-ot bámulta. Elfordítottam a fejem és a földet bámultam. Yoseob odasétáltam hozzám majd megölelt. Válla fölött ránéztem Junhyung-ra akivel egy másodpercre még összefutott a tekintetem, de aztán kisétált az ajtón. Végig néztem, ahogy eltűnik. Nem csak Yoseob-ot féltem, hanem őt is. Egyikkőjüket sem akarom így látni, és ha választanom kéne közülük nem a döntés lenne nehéz, hanem elviselnem Junhyung csalódott arcát…