Blue Night 62.rész - Csendes távozás

62.rész

Csendes távozás

*Nicole szemszöge*

Egy pillanatig azt hittem összeesek az erőtlenségtől de aztán egyik pillanatról a másikra úrrá lett rajtam a düh és ellöktem magamtól Yoseob-ot.

A lökéstől pár lépést tett hátra majd értetlenül nézett rám.

- Nyugi… - próbálkozott majd közelíteni kezdett felém.

- Menj el. – léptem hátra és ránéztem szúrós szemekkel.

- Ne csináld ezt…

- Hagyj békén.

Lehajtotta a fejét majd sóhajtott egyet és elindult a lépcső felé majd lement. Dühös szemeim átmentek rémültbe majd az ajtó felé fordultam és vártam. Fel s alá járkáltam a szoba előtt az alkalomra várva, hogy bemehessek.

Fél órás járkálás után leültem az ajtóval szembe, hátamat a falnak döntöttem és belealudtam a várakozásba.

Mikor felébredtem láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Körbe néztem de sehol nem volt senki. Azonnal felálltam majd lassan benyitottam. A szoba már nem úszott vérben amin először meglepődtem. Mir az ágyon feküdt betakarózva és aludt. Lassan odasétáltam hozzá és nézni kezdtem. Lassan levettem róla a takarót majd a pólója fel nyúltam. Egy pillanatra visszakaptam a kezem, mert meggondoltam magam de végül erőt vettem magamon. Megfogtam a pólója alját majd lassan felfelé kezdtem húzni. Mindenhol kötések voltak rajta melyeket már néhol a vér kezdett átáztatni. Visszahúztam a pólóját majd visszatettem rá a takarót és sóhajtottam egyet. Az arcát kezdtem simogatni majd leültem az ágy szélére és csak néztem ki a fejemből. Kis idővel később Mir megfogta a kezem mire lepetten néztem rá.

- Jobban vagy már? – kérdezte mitől legszívesebben falnak mentem volna. Ő volt az aki megsérült és mégis azt kérdezi, hogy én hogy vagyok. Rosszul éreztem magam ettől.

- Ezt inkább nekem kéne kérdezni nem gondolod? – válaszoltam komolyan.

Elengedte a kezem majd lassan felemelte és a karomra mutatott. Értetlenül néztem rá majd a karomra. Megforgattam a szemeim, mikor rájöttem, hogy a sebemre gondolt.

- Ne törődj vele. – intettem le.

- Muszáj mert ha én nem ki fog vele törődni? – mondta majd nehézkesen feljebb ült az ágyon.

- Hozz kötszert majd én megcsinálom. – mondta.

- Felejtsd el. – nevettem ki. – Majd én megcsinálom.

- Nem fogod. – nézett rám komolyan.

- Mindegy. – fordultam el.

Az ajtóra néztem ami egy kis résnyire nyitva volt pedig tudtam, hogy becsuktam magam után. Csodálkozva néztem egy darabig majd felálltam.

- Nicole?

- Hagylak pihenni. – néztem rá mosolyogva majd mikor elfordultam levettem az álmosolyt az arcomról és kimentem az ajtón. Becsuktam magam után és szétnéztem a folyóson de nem volt ott senki.

- Készen állsz a következő feladatra? – kérdezte GD.

- Nem. De megcsinálom. – válaszoltam higgadtan majd lementem a nappaliba. 

Yoseob az egyik fotelbe ült és nagyon gondolkodott valamin. Furcsán éreztem magam a közelében, de nem értettem miért.

- Emlékszel még arra a szobára ahol a kígyók és a patkányok voltak? – kérdezte GD.

- Igen.

- Az a szoba most szinte teljesen üres. Yoseob menj oda. – utasította. 

Yoseob szó nélkül felállt majd felment. Egymásra se néztünk úgy ment el mellettem de valamiért nem lepődtem meg.

- És én? – kérdeztem.

- Arra emlékszel, hogy hol volt a méreg az ellenszere?

- Igen.

- Az alatta lévő fiókot nyisd ki.

Bementem a konyhába majd kihúztam a fiókot amiben egy fecskendőt pillantottam meg.

- Vedd ki a fecskendőt. Arra lesz szükséged.

- Mi van benne? – kérdeztem majd lassan érte nyúltam.

- DMT. Menj fel te is a szobába.

Megakartam kérdezni, hogy pontosan mi is az a DMT de úgy voltam vele, hogy majd ha felértem a szobába megkérdezem. Végül mégsem bírtam ki és miközben  mentem fel a lépcsőn megkérdeztem.

- Mi az a DMT?

- Egy hallucinogén.

Ahogy kimondta egy pillanatra ledermedtem.

- Megnöveli a pulzusszámot, fokozza a szívműködést, megnöveli a vérnyomást és hőmérsékletet, émelygést, hidegrázást, görcsöket okoz. Egy elég rosszindulatú-

- Drog. – szakítottam félbe GD-t.

- Pontosan. – kuncogott.

- Üres szoba… - motyogtam alig halhatóan miközben már a folyósón haladtam – Drog… - már a kezem is remegni kezdett. – Yoseob… - álltam meg a szoba ajtaja előtt. 

- Hajrá.

- És egy szék. – mondtam majd benyitottam a szobába.

Az üres szobába kavargott a hűvös szél ami a nyitott ablakon beszabadult és felkavarta a levegőt. A függönyt őrülten csapdosta pont mint akkor. 

Yoseob az ablak előtt állt és kifelé nézett. A lábam mellett kötelek voltak, kezemben egy fecskendő.

- A történelem megismétli önmagát. – mondta GD.

Yoseob megfordult majd megint anélkül,  hogy rám nézett volna leült a székre.

- Gyerünk. – tárta szét a karjait mint akinek már minden mindegy.

A kötelekért nyúltam majd elé álltam.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem tőle.

- Ne a szád járjon. – válaszolt majd hátra tette az egyik kezét.

Mögé mentem majd kikötöttem a kezét. Mindenhol lekötöztem ahol GD mondta.

- Tényleg mint akkor… - motyogta egy halvány mosollyal az arcán Yoseob. – Valami mégis más… - nézett rám mitől ledermedtem.

Elé sétáltam majd kivettem a zsebemből a fecskendőt és Yoseob-ra néztem aki szó nélkül nyújtotta felém a karját.

- Biztos? – bizonytalanodtam el.

- Gyerünk már. – türelmetlenkedett.

Mély levegőt vettem majd megfogtam a kezét és a tűt egyre közelebb vittem a karjához. Yoseob egy darabig nézte majd lassan becsukta a szemét. Kívül nyugodt volt, de belül teljesen összeomlott. Mikor a tű a bőréhez ért kirázott a hideg. Elkaptam a tűt majd földhöz vágtam és felálltam.

- Én ezt nem csinálom! – mondtam majd eloldoztam Yoseob-ot aki lepetten mégis egy kicsit felháborodva figyelt.

- Mit művelsz?! – förmedt rám.

- Hagyj! Nem akarom megcsinálni és kész! – mondtam majd hátat fordítottam neki és elindultam az ajtó felé.

- Akkor majd én! – mondta mire megfordultam és láttam ahogy lehajol a tűért és a karjába szúrja.

- Normális vagy?! – siettem oda hozzá majd kikaptam a kezéből a tűt. Tettem pár lépést majd kihajítottam az ablakon a fecskendőt.

- Térj észhez. – néztem rá feldúltan.

- Mi ütött beléd?

- Te meg miről beszélsz? – akadtam ki.

- Mostanában furcsán viselkedsz! Miért?! – emelte fel ő is a hangját.

- Te meg miről beszélsz…? – halkultam el és kérdeztem vissza elképedve.

- Ő… - mondta szomorú szemekkel. – Ő miért fontosabb? – nézett rám.

- Szóval te voltál… - suttogtam kiábrándulva. – Miért leskelődtél?!

- Felejtsd el. – mondta csalódottan majd elsétált mellettem lehajtott fejjel és kiment az ajtón. Csak bámultam magam elé mérgesen mégis elkeseredetten majd én is kimentem a szobából.

- Tudod mi a lényege ennek az egész játéknak?! – kiabáltam utána mire megtorpant.

- Az, hogy tönkre tegyen köztünk mindent! – kiabáltam miközben könnyes lett a szemem. 

Yoseob lassan vissza fordult és rám nézett hideg, semmit mondó szemeivel.

- És tudod mit? – mondtam halkan. – Sikerült is. – mondtam majd a könnyek végig folytak az arcomon. Yoseob tekintete kicsit sem változott. Bólintott egyet majd elment. 

Szó nélkül, halkan, szinte észrevétlenül kisétált a szívemből.