Blue Night 52.rész - A sötét szoba

52.rész

A sötét szoba

*Nicole szemszöge*

- Jobban van már? – fogtam meg óvatosan Yoseob bekötözött kezét.

- Persze. – mosolygott. – Ne aggódj.

- Nem úgy megy az. – engedtem el a kezét és néztem rá az ablak előtt álló Mir-re.

Abby-t pillantottam meg amint gondterhelten jön be a nappaliba.

- Hogy van Gikwang? – szólítottam meg.

- Jól.

- Hála Is-

- Lesz majd. – folytatta.

- Nyugi…

- Ne most. – látszott rajta, hogy ideges és nem tud mit kezdeni magával.

Fáradtan lehuppantam a kanapéra majd csalódottan bámultam magam elé.

- Most nem rád van szüksége. – fogta meg a kezem Yoseob.

- Honnan tudod? – néztem fel rá.

- Miért neked rá van szükséged? – vigyorgott.

- Hülye. – ütöttem vállba majd rámosolyogtam.

- Nicole. – szólt GD.

- Nem akarom… - néztem Yoseob és suttogtam. Nem szólt semmit csak mosolygott tovább majd felsegített a kanapéból.

- Nyisd ki az ajtót. – mondta GD.

- Majd én. – mondta Mir majd el is indult.

- Mi lesz most? – néztem Yoseob-ra félve.

- Ne aggódj annyit. – ölelt meg és simogatta a hátam.

- Kik voltak azok? – szólt kicsivel később Yoseob mire elengedtem és Mir felé fordultam.

- Nem ismerem őket. Elég sok cuccal jöttek. – vont vállat Mir.

- Ez nem jó. – fogtam a fejem.

Nem sokkal később pakolás,kalapácsolás és egyéb fura hangok szűrődtek le az emeletről.

- Át rendezed a házat? – szólt Mir.

- Csak az egyik szobát ideiglenesen. – válaszolt GD.

- Miért?

- Majd megtudod. Bár nem téged fog érinteni.

Órákkal később ugyanazt a két férfit láttam elmenni mint egy nappal azelőtt. 

- Menjetek fel. – szólt GD.

Mikor a lépcsőn felértünk GD újra megszólalt.

- A vendég szoba ajtaja előtt van egy kendő. – mondta. – Mir kösd be vele Nicole szemét.

A sírás kezdett kerülgetni a félelemtől, hogy mi vár rám. Nagyon meg voltam rémülve. Mir kis gondolkodás után felvette a földről a kendőt majd a szememre tette és hátul megkötötte.

- Ne félj. – súgta a fülembe. Nem tudtam egy szót sem szólni csak nyeltem egy nagyot.

- Vigyétek be a szobába. De ne nézzetek be! – utasított GD.

Valamelyikük megfogta a vállam majd lassan tolni kezdett, hogy  merre menjek. Kinyitották az ajtót majd óvatosan betereltek a szobába.

- Csukd be. – mondta GD.

Nem sokkal később hallottam h az ajtó becsukódik.

- A játék. – kezdte GD.  A szívem majd kiugrott a helyéről az idegességtől. – 2 óra ebben a szobában. Ha akarod le veheted a kendőt. Sokat nem számit. Légy óvatos. – mondta sejtelmesen.

Lassan levettem a kendőt a szememről. 

Nem láttam semmit. A szobába vak sötét volt. 

- Mi a fene? – léptem egyet lassan kezemet magam elé emelve, hogy nehogy neki menjek valaminek. 

Pár lépés után éreztem, hogy ráléptem valami puhára. Ijedtembe elkaptam a lábam majd újra oda tettem de akkor már nem volt ott. A falat kerestem, hogy legyen egy biztos pontom. 

Egyszer csak a kezem valami helyessel találkozott ami jól beleállt a tenyerembe. Elkaptam a kezem és felszisszentem a fájdalomtól. Nem tartottam kizártnak hogy vérzik is. Arra gondoltam, hogy az a hegyes  akármi a falon van. 

Furcsa hangokat hallottam amitől egyre jobban kezdtem félni.

- Ki akarok menni… - motyogtam.

Lassan leültem a földre majd sóhajtózni kezdtem. 

- Ez egy baromság… - mérgelődtem.

Hirtelen valami szőrős a kezemhez ért ami a földön pihent. Elkaptam a kezem és arrébb csúsztam. Nem sokkal ezután valami kemény és száraz ért a lábamhoz. Felugrottam és fülelni kezdtem.

Sokáig csak egy helybe álltam aztán éreztem, hogy valami megint  a lábamhoz ér és egyre feljebb megy. 

Felsikítottam és ugrálni kezdtem.

- Nicole?! – kiáltott Yoseob. – Mi történt?

- Ki akarok menni!! – sikítoztam miközben összevissza ugráltam.

- De mi történt? – kiabált az ajtó másik oldaláról.

Megálltam majd próbáltam megnyugodni miközben levegő után kapkodtam. A szívem eszeveszetten dobogott a mellkasomban én meg már a sírás szélén álltam. A szobában korom sötét volt és kezdtem úgy érezni, hogy nem vagyok egyedül.

Hallgatózni kezdtem mikor megint úgy éreztem,  hogy valami kis puha dolog hozzámért. 

- Cincogás? – gondolkodtam. – Patkány?! – kiáltottam el magam majd megint ugrálni kezdtem.

- Mi történik? – kiabált be Mir.

- Patkányok!! – kiabáltam eszeveszetten.

- Nyugodj meg! – szólt rám Mir.

- De-

- Azt mondtam nyugodj meg! – emelte fel a hangját.

Megálltam majd folyni kezdtek a könnyeim és rázott a hideg. Undorodtam a gondolattól is.

- Jó… - motyogtam. – Nincs semmi baj. – kiáltottam ki Mir-nek. – Elmehettek. – nem akartam, hogy hallják a szenvedésem. Nem válaszolt egyikük sem.

Kezdtem lassan megnyugodni és próbáltam nem arra gondolni, hogy mik lehetnek a szobában. Óvatosan leültem a földre mert elfáradtam. Kezemet az ölömbe tettem, mert féltem, hogy megint hozzáér valami.

Aztán megint valami kemény dolgot éreztem a lábamon „menni”. A szívverésem hirtelen felgyorsult de nem mertem megmozdulni. Csak egyre feljebb ment a lábamon aztán hirtelen az oldalamba erős fájdalmat éreztem, mintha beleharaptak volna. Felkiáltottam majd a derekamhoz kaptam és egy pikkelyes kemény valamivel találkozott a kezem. Sikítani kezdtem a félelemtől és a fájdalomtól. Nem akart elengedni. Eszeveszetten kapálózni kezdtem, hogy valahogy leszedjem magamról. Neki mentem a falnak amikből szögek álltak ki. Megszúrták a karom és hátam. Észre se vettem és sírni kezdtem a rémülettől. Nem akart elengedni és csak egyre mélyebbre harapott. Iszonyatosan fájt.

- Mi történt? – kiáltott be Yoseob.

Nem szóltam semmit csak sikítoztam és sírtam. Megragadtam ami rajtam volt majd erősen elrántottam magamtól és messzire dobtam. Nagyon nehéz volt és alig tudtam levenni magamról. A hely ahol belém harapott nagyon fájt. A földön ültem és a sebemet fogtam amiből éreztem, hogy folyik a vér.

- Nicole?! – kiabált Mir.

- Menjetek el… - sírtam miközben az oldalamat szorítottam.

Pár perccel később az ajtó hirtelen kinyílt. Elfordítottam a fejem mert a bejövő fény sértette a szemem. Lassan kinyitottam és láttam a földön szaladgáló patkányokat és a földön kúszó kígyókat. Egyre jobban sírni kezdtem a rémülettől. Ott voltak tőlem pár centire és a szoba mindenegyes részében. Az ajtó felé fordultam de alig láttam valamit a könnyeimtől.

Mir-t láttam ahogy oda siet hozzám Yoseob pedig az ajtóban lepetten figyeli őt. Odarohant hozzám majd megfogta a karom és felsegített a földről. Maga után húzva kiment velem a szobából majd elengedett.

- Miért nem jöttél ki?! – förmedt rám.

- Ezt a feladatot már meg akartam csinálni… - fogtam a sebem és néztem fel rá könnyes szemekkel.

- Miért csináltad? – nézett rá értetlenül Yoseob.

- A barátnőd nem?! – fordult felé Mir. – Ha én nem hozom ki ott bent hagytad volna?! – kiabált Mir.

- Ha akart volna kijöhetett volna. – válaszolt nyugodtan Yoseob.

- Most megint egy N betű… - sírtam.

- Adok még egy esélyt. – szólalt meg GD.

- Ha Mir megcsinálja helyetted teljesítettnek tekintem a feladatot. Egy órára kell bemennie.

Mir mérgesen vett egy nagy levegőt majd az ajtó felé fordult. Gyorsan felálltam majd elkaptam a kezét mire visszanézett rám én meg a fejemet ráztam, hogy ne menjen be.

- Csak, nem akarod, hogy valaki N betűt kapjon. -  mondta majd kikapta a kezét az enyémből és bement a szobába.

- Megsérültél? – térdelt le elém Yoseob majd elvette a kezem a sebemről.

Sóhajtottam egyet majd hagytam hogy Yoseob elássa a sebem.

- Vissza akarsz menni? – ült mellém Yoseob a nappaliban.

- Nem. Nem akarom hallani….