Blue Night 54.rész - Valaki, aki fényesebb mint a lángok

54.rész

Valaki, aki fényesebb mint a lángok

*Tiffany szemszöge*

- Ne járkálj már annyit! Idegesítesz! – szóltam rá a szobában fel s alá járkáló Doojoon-ra.

- Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni?! – állt meg előttem.

- Nézd te ideges vagy én meg nyugodt. Elértél vele valamit? Szerintem sem. Akkor inkább maradok nyugodt ha már idegesnek nem éri meg lennem. – vontam meg a vállam.

- Chh.. – mondta frusztráltan majd folytatta a járkálást. 

- Doojoon! – álltam fel és fogtam meg a karját, hogy megálljon végre. Épphogy hozzáértem hallottam hogy  kattan a bejárati ajtó zárja. Mindketten folyosó felé fordultunk ahol végig fog menni az a valaki aki bejött.

- Az első betű. – állt meg a folyosón és fordult felénk egy késsel a kezében.

- GD… - motyogtam az orrom alatt.

Doojoon lassan a háta mögé akart tuszkolni de nem engedtem neki mire lepetten rám nézett. Rámosolyogtam és előrébb léptem.

- Ez egy kivételes alkalom. – mosolygott GD. – Most én fogom valakibe bele vésni a kijelölt betűt. Következőnek ti fogjátok egymásnak. – komolyodott el.

- Az első betű, N.

- Ki más is bénázhatott volna? – sóhajtottam.

- Tiffany. – szólított.

- Mi az?! – förmedtem rá.

- Gyere ide.

- Gyere ide te. – duzzogtam.

Mérgesen sóhajtott egyet majd oda trappolt hozzám.

- Vedd le. – fogta meg a pólóm.

- Hülye vagy?! – mentem arrébb.

- Doojoon. – mutatott GD a folyósóra.

Doojoon csak szúrós szemekkel ránézett majd felment az emeletre a többiekhez.

- Nem fogok neked cicit villantani. – tettem ölbe a kezem.

- Fordulj meg. Nekem csak a hátad kell. Pontosabban a tarkód. – forgatta  meg a szemeit.

- Ch.. – grimaszoltam majd megfordultam és levettem a pólóm.

Óvatosan előre simította a hajam kicsivel később éreztem hogy a hideg kés bőrömmel találkozik. Az alsó ajkamba haraptam és becsuktam a szemem. Mélyen belevájt a bőrömbe majd mikor elvette a kést fellélegeztem.

- Még nem vagy túl rajta. – mondta GD mikor látta, hogy megkönnyebbültem.

- De ez fáj! – emeltem fel a hangom.

- Kuss.

Kicsit sem kímélt. Amilyen mélyre csak tudta véste belém az N betűt.

- Úgy érzem ennek nyoma lesz egy darabig… - nyögtem mikor befejezte majd a tarkómhoz nyúltam de elkaptam a kezem mikor az vérrel találkozott.

- A többi már a ti dolgotok lesz. – mondta GD majd nagy léptekkel ment ki a házból.

- Remek… - suttogtam.

- Majd én segítek. – jött felém G.O egy ronggyal a kezében,  hogy letörölje a vért a tarkómról. Elfordultam és arrébb löktem a kezét.

- Nem kell. – mondtam mérgesen.

- Bízd ide. - vette ki a rongyot G.O kezéből Doojoon. 

- Ne duzzogj annyit. – jött oda hozzám Doojoon majd elkezdte törölgetni a tarkóm.

Pár órával később valaki csöngetett. Mindenki a nappaliban ült lehajtott fejjel de a csengő hangjára felkaptuk a fejünket. Értetlenül néztünk egymásra majd Junhyung felállt és az ajtóhoz sétált. 

- Ki lehet az? – suttogta Joon miközben végig mért mindenkit a szobában.

Junhyung egy borítékkal a kezében tért vissza. Leült majd egy kis lapot vett ki belőle. Arca sápadt lett és ráncolni kezdte a homlokát.

- Mi van benne? – kérdezte Doojoon.

Junhyung nem szólt semmit csak a lapot bámulta.

- Junhyung! – szólt rá Hyunseung.

- Bélyegzett: Joon. Bélyegző: Dongwoon. Betű: N. – olvasta fel.

- V-v-v-árjunk. – dadogott Joon. – Akkor most én kapom… - nézett ránk értetlenül.

- Méghozzá én kell csináljam… - állt fel Dongwoon.

Joon rémülten nézett rá.

- Essünk túl rajta. – húzta fel a felsője ujját Dongwoon mind két karján. 

Elment a konyhába majd egy késsel tért vissza. Joon nyelt egy nagyot majd Dongwoon hirtelen Junhyung-ra nézett.

- És hova kell?

- Hm.. – fordította meg kémlelve a lapot Junhyung. – Az oldalára. – emelte fel a fejét Junhyung.

Joon levette a pólóját majd becsukta a szemét. Dongwoon belevéste az első vonalat majd elfordult.

- Ez nehezebb mint gondoltam… - lélegzett mélyeket.

- És fáj is. – nézett rá Joon a sebére.

Dongwoon újra felé fordult majd a másik vonalat is bevéste. A 3 vonal együtt egy N betűt alkotott. Joon oldalán végig folyt a sebekből a vér.

- Örökre megmarad… - motyogtam elgondolkodva.

* Nicole szemszöge *

1 órával később az ajtó kinyílt Mir pedig megviselten ballagott ki.

- Jól vagy? – rohantam oda hozzá majd megfogtam a karját.

- Idegtépő volt… - fogta a fejét.

- Mir…

- Hm? – nézett rám.

- Köszönöm. – öleltem meg.

Nem szólt semmit csak hagyta, hogy öleljem. Nagyon fáradtnak tűnt ezért el is küldtem aludni.

Nem sokkal ezután Abby, Seungho és Gikwang eltűntek a házból. Elküldték őket valamerre.

- Nicole. – szólított GD.

- Keltsd fel Mir-t.

- Hadd pihenjen mé-

- Azt mondtam keltsd fel.

- Igenis. – mondtam gúnyosan.

Bementem a szobámba ahol Mir aludt. Karján a pólója felcsúszott és megláttam rajta pár sebet. Biztos a kígyók voltak…

- Lassan felé kezdtem nyúlni, hogy jobban szemügyre vegyem majd elássam de GD rám kiáltott mire Mir is felriadt.

- Nicole menj ki. Egy autó fog rád várni.

Mir gyorsan visszahúzta a pólója ujját a karjára. Nem gondolta, hogy megláttam és azt akarta, hogy ez így is maradjon. Sóhajtottam egyet majd kimentem. A ház előtt egy fekete autó várt két kigyúrt férfival. Az egyik megragadta a karom majd betuszkolt a kocsiba.

- Hova megyünk? – kérdeztem miközben a lekötözött kezeimet próbáltam kiszabadítani.

Nem válaszoltak. 

Egy régi elhagyatott ház előtt álltunk meg. Évek óta senki még csak a közelében sem járt. Benőtte a gaz és omladoztak a falai. Lakhatatlan volt. Pedig, ha rendbe lett volna tartva elég pofás kis ház lehetett volna belőle. A két alak kiszállt az autóból majd engem is kiráncigáltak. Bevittek a házba majd az egyik felment a hosszú lépcsőn. Egy kannával tért vissza.

- Az meg minek? – gondolkodtam. 

Kiöntötte az egészet a földre majd eldobta a kannát és egy gyufás dobozt vett elő.

- Ugye ne-

Kezdtem rémülten de mire befejezhettem volna a lángra lobbant gyufát a földre dobta ami lángra kapott. Az erős lángoktól hátra léptem majd a két alakra néztem akik fapofával néztek a lángok mögül.

- Nem mehetsz ki. – mondta az egyik majd megfordultak és kimentek.

A lángok gyorsan terjedtek én meg a kezemet a szám elé emelve néztem körbe, hogy  hova meneküljek a lángok elől. 

Nem értettem, hogy mi értelme van annak, hogy egy lángoló házból  nem mehetek ki. Előbb utóbb mindenhova elérnek a lángok és meghalok. Vagy alapból ez lenne a cél?

Felrohantam a lépcsőn majd mikor vissza néztem a lángokra eszembe jutott az az este amikor egyedül voltam otthon és a gyertya eldőlt. 

Sokáig futkorásztam a házba kiutat keresve de nem jártam sikerrel. A lángok végül felértek az emeletre is és újra, sarokba szorítottak. A lángok közeledtek én meg újra éreztem, azt a fájdalmat amikor megfosztanak a levegőtől. A földre térdeltem és újra átéltem minden egyes percét annak az éjszakának. Minden pontosan olyan volt mint akkor. Kivéve azt, hogy másodjára már nem volt ott Yoseob. Tudta GD, hogy már egyszer átéltem ezt és azt akarta, hogy újra szenvedjek. Hogy újra átéljem azt az éjszakát amikor majdnem meghaltam. A tömény füst lassan beborított mindent. Csípte a szemem amitől könnyezni kezdtem. A parketta ropogott a lángok alatt és a mennyezet is bomladozni kezdett. A füst égette a torkomat amit belélegeztem. Borzalmas volt. Égetett és mart. A lángokat néztem és vártam, pont mint akkor. Reméltem, hogy Yoseob újra megjelenik. Hittem benne, hogy habár legutóbb nem is de most meg tud majd menteni. Tényleg ebben hittem. 

De Yoseob nem jött el. Senki sem jött el.

Nem voltam olyan rémült mint múltkor. Már nem rémisztett meg annyira sem a lángok sem a halál. Beletörődtem a sorsomba. Mást úgysem tehettem volna.

Mikor éreztem, hogy már az utolsó lélegzet vételeimnél tartok kínomba hallottam ahogy egy ismerős hang szólítgat. Elmosolyodtam és nevettem magamon. Szánalmasnak éreztem magam. 

Aztán a hang egyre tisztább és hangosabb lett. Túl valóságosnak tűnt. Hangosabb lett az összeomló falaknál, valóságosabb mint az, hogy alig kapok levegőt. Alakja fényesebb volt mint a lángok.