Blue Night 76.rész - Holtestek a porban

76.rész

Holtestek a porban

*Nicole szemszöge*

A szívem hevesen kalapálni kezdett. Ijesztő csönd lett, amitől egyre hangosabban hallottam szívem keserves kiáltását. Fájt minden lélegzetvétel. A kezem remegni kezdett, majd a pisztoly kiesett a kezemből. Könnyek gyűltek a szemeimbe majd a kezem a számhoz emeltem, visszafojtva zokogásom. 

Yoseob-ra néztem, aki kiábrándulva nézett vissza rám. Életem hatalmas hibáját követtem el, de akkor még nem tudtam mindenről. Nem tudtam mit mondhatnék. Elcsesztem. 

Yoseob már halott lenne, ha a tár nem lett volna üres. Ilyen könnyen képes lettem volna lelőni azt, akit annyira szeretek? Mi történt velem? Ez nem én vagyok…

Az ajtó zárja kattant mire összerezzentem.

- Most megleptél. – hallottam GD önelégült hangját. 

Felé fordultam könnyes szemekkel és rémülten mégis bosszúsan néztem rá.

- Őszintén nem gondoltam volna, hogy pont Yoseob az, akit képes lennél hidegvérrel lelőni. Gratulálok. – tapsolt mosolyogva.

- Kezd elegem lenni a gyerekes vicceidből… - motyogtam.

- Vicc? - kérdezett vissza.

- Hogy tehetted ezt velem?! – kiabáltam.

- Hé! – kiáltott fel mire megijedtem. – Te húztad meg a ravaszt nem én! – mondta felháborodva. – Inkább örülj, hogy a tár üres volt!

- Rohadj meg! – mondtam dühösen.

Yoseob elment mellettem majd kisétált az ajtón. Ijedten néztem végig, ahogy távozik, majd ahogy eltűnt a szemem elől kirohantam a szobából.

- Yoseob! – kiáltottam utána, de ő csak ment a hosszú sötét folyóson.

Utána akartam menni, de GD megragadta a karom és visszarántott.

- Jöhet a következő állomás. – mondta majd egy férfi bement a szobába, egy másik pedig Yoseob után ment, én meg vergődtem GD kezei közt, hogy Yoseob után mehessek. Sírtam és teljesen kétségbe voltam esve. Nem bírtam magammal, minden erőmmel menni akartam. Aztán fájdalmas szúrást éreztem a bal vállamon. Odanéztem és láttam, ahogy GD beleszúrt a vállamba egy injekciós tűt majd lassan kiveszi. A világ forogni kezdett velem majd lassan homályosodni kezdett, míg végül teljesen eltűnt.

Mikor lassan ébredezni kezdtem a fejem nagyon fájt. Óvatosan kinyitottam a szemem és pislogni kezdtem. Este volt, én pedig egy tisztás közepén feküdtem, amit egy hatalmas erdő vett körbe. Lassan felültem a földön majd magam mögé néztem. Egy hatalmas tűz volt mögöttem a tisztás közepén. A tisztás szélén férfiak álltak puskával a kezükben. Egyből leszűrtem, hogy a tisztásról nem lehet elmenekülni, vagy ha még is megpróbálom lelőnek. Jobbra fordítottam a fejem és megláttam a földön feküdni Tiffany-t. Azonnal felpattantam majd odarohantam hozzá. Térdre rogytam és rázogatni kezdtem miközben szólítgattam. Lassan kinyitotta a szemét mire megkönnyebbülve sóhajtottam egyet.

- Hol vagyunk? – kérdezte kábán majd ő is lassan felült.

- Fogalmam sincs. – néztem körbe és megláttam Junhyung-ot is a földön. Felálltam majd körbe néztem. Abby, Hyunseung, Joon… Mindenki ott volt. Hirtelen megörültem, hogy láthatom őket, de hamar pánikba estem. Mi készülődik itt, hogy mindenkit idehoztak?

Megláttam a nagy forgolódásba Yoseob-ot ahogy lassan felül majd a hajába túrt és felnéz. Elindultam felé, de mikor hidegen rám nézett megtorpantam. A lábaim földbe gyökereztek. Néhány másodpercig néztük egymást, aztán elfordította a fejét mire könnyek szöktek a szemembe. 

*Nem akarlak szenvedni látni.* hasított a fejembe ez a mondat amit neki mondtam. *Tele vagy sebekkel és már nem bírod sokáig* Igazam volt…

*Én bebizonyítom az ellenkezőjét.* hallottam Yoseob szavait. Hazudtál…

- Látod, én jobban ismerlek téged, mint te saját magad... – motyogtam magamnak miközben nem tudtam róla levenni a tekintetem. 

- Nicole? – hallottam egy ismerős hangot, ami kizökkentett a gondolataimból. A hang felé fordultam és láttam Thunder-t, ahogy lassan feláll, majd a karjához kap. Odasiettem hozzá majd megöleltem.

- Sajnálom. – néztem a karjára majd lassan elengedtem.

Ő csak rám mosolygott. Úristen, de hiányzott már az a mosoly.

- Jól vagy? – mért végig.

- Persze. – vágtam rá. – De ez rólad ne mondható el…

- Csak karcolás ne törődj vele. – intett le.

Megfordultam és a többiekre néztem. Mindenki felébredt. Már megkönnyebbültem sóhajtottam volna, amikor kiáltást hallottam. A hang felé kaptam a tekintetem. Az erdőből jött. Néhány másodperccel később egy férfi rohant be a tisztásra rémülten. Olyan volt, mint aki épp az életéért menekül.

- Hé! – indultam meg felé aztán egy durranást hallottam mire ő is meg én is megtorpantunk. Megint remegni kezdtem. A férfi üres tekintettel rám meredt majd a földre rogyott, mint egy darab rongy. Émelyegni kezdtem. Már megint a sok hulla. Nem bírom…

- Nyugi. – tette valaki a kezét a vállamra mitől kirázott a hideg és könnyekbe törtem ki. – Hé, csak én vagyok az… - mondta mire megfordultam. Megkönnyebbülten elmosolyodtam majd újra a hulla felé fordultam de Mir megragadta a vállam és visszafordított.

- Ne nézd. – mondta majd megfogta a kezem és a tűz felé vezetett, messze a holtesttől.

- Sziasztok! – hallottam GD hangját. Mindenki ránézett, ahogy besétált a tisztásra egy szatyorral a kezében. – Rég láttalak titeket így együtt. – mosolygott.

- Mire készül? – motyogtam magamban miközben szúrós szemekkel figyeltem minden lépését.

- Mi ez az egész? – kérdezte Abby hangosan.

- Mindent a maga idejében. – válaszolt GD.

- Egyáltalán hol vagyunk? – szólalt meg Seungho is.

- És mi ez a nagy tűz? – folytatta Abby.

- Ki volt ez a férfi? – kérdezte Doojoon.

- És miért lőtték le? – kérdezett újra Abby.

GD felemelte a kezét mire az egyik puska nagy durranással elsült. Csönd lett. Ledobta a földre a szatyrot majd mindenkit végig mért.

- Ez az utolsó feladat. – mondta.

Egyszerre örülni és aggódni kezdtem. Vajon mi lesz az a feladat, amihez mind kellünk?

- Mi van a szatyorba? – kérdezte Mir.

- Gyertek és nézzétek meg. – mosolyodott el ravaszul majd odébb állt. 

Abby lassan, bizonytalanul elindult majd odasétált a szatyorhoz. GD-re nézett majd lehajolt a szatyorért. Belenyúlt majd mikor felállt egy kés volt a kezében.

Összerezzentem.

- Meg kell ölnünk egymást? – suttogtam Mir-nek.

- Nem tudom…. – válaszolt gondolkodva.

Abby újra a szatyorba nyúlt és kivett egy villát meg egy műanyag tányért.

- Minek ez? – nézett Abby GD-re értetlenül.

- Jó étvágyat. – vágta zsebre GD a kezét.

- Kösz, de mihez? – kiabált oda neki Dongwoon.

GD elmosolyodott majd a hullára mutatott.

- Elment az eszed?! – vágta rá Abby dühösen.

- Aki nem teszi, meghal. – mutatott GD a puskával várakozó emberekre körülöttünk.

Mindenki vonakodva odament a hullához, ami arccal a földre meredt.

- Én ezt nem tudom megcsinálni… - suttogta Abby.

- A tűz csak nem azért van, hogy megsüssük? – kérdezte Doojoon mire GD bólintott. Doojoon gúnyosan röhögött egyet majd csípőre tette a kezét.

- Ez nevetséges. – néztem Mir-re aki kiábrándulva rázta a fejét.

Doojoon elvett egy kést majd beleszúrta a holtest hátába. Kivágott egy darabot belőle majd felállt és a tűzhöz ment. Mindenki csodálkozva nézte őt, ahogy a tűzhöz tartja a kés végén lévő darab húst. A gyomrom émelyegni kezdett a látványtól és a gondolattól egyaránt. Aztán elvette a tűztől, a szájához emelte és befalta. Szinte mindenki elfordult és elborzadva meredt a földre. Pár perces elmélyülés után Seungho is követte Doojoon-t. És így mentek sorba én meg csak a földet bírtam bámulni. Egyszer csak Mir elém állt a villán egy darab hússal.

- Gyerünk. – mondta.

- Nem. – vágtam rá nyugodtan.

- Gyerünk. – mondta kicsit erélyesebben.

- Nem. – makacskodtam.

- Gyerünk, Nicole nem hagyom, hogy itt meghalj! – mondta dühösen majd belenyomta a számba azt a darab húst. Könnyekbe törtem ki miközben a lenyelésével küszködtem. Alig, hogy letuszkoltam a keserves falatot a torkomon éreztem, hogy nem vagyok jól. Arrébb mentem majd a földre rogytam és hányni kezdtem.

- Jól van… - simította végig GD az ujjait a hátamon, amitől kitört belőlem a sírás.

Levette rólam a kezét és hallottam, ahogy a léptei távolodnak. Lassan felnéztem. GD az egyik puskás férfi mellé állt majd ránk nézett.

- Itt a vége. – mondta baljósan.

Nagy durranás csapta meg a fülem majd Hyunseung-ra néztem, aki a földre esett.

- Hé! – kiáltottam fel, majd felpattantam a földről. Hyunseung nem mozdult. Tényleg lelőtte…

Újra durrant egyet egy másik puska és G.O hullt a porba.

- Elég legyen! – kiabáltam kétségbeesetten.

Másodpercenként durrant egyet valamelyik puska. Mindenki menekülni próbált, szaladtak összevissza, de nem volt hova menni. Csak álltam és forgolódtam a sok futkározó ember között, akik szerre rogytak a földre.

- Hagyjátok abba! – könyörgött Abby is sírva miközben Seungho mellett térdelt, aki a földön feküdt.

Jobbra néztem, Mir a földre zuhan tehetetlenül. Elfordítottam a tekintetem és láttam Thunder-t is a földre rogyni. A puskák csak úgy durrogtak megállás nélkül. Yoseob is a földre zuhant én meg térdre rogytam.

- Ez nem lehet… - sírtam. Körbe néztem és csak én maradtam. Mindenki a földön feküdt. Tekintetem az egyik fára tévedt. Nem sokat láttam a könnyeimtől, de ahogy hunyorogva figyeltem lassan kitisztult a kép. Csend lett. A puskák is elhallgattak.

Mit keres ő itt?! Hasított a fejembe mikor felismertem a fa mögött rejtőző alakot.

- Viszlát. – mondta GD, majd éreztem is a szúró fájdalmat a mellkasomba. A szemem lecsukódott és tehetetlenül az oldalamra dőltem.