Blue Night 72.rész - Zsákutca

72.rész

Zsákutca 

*Abby szemszöge* 

Fejem iszonyatosan fájt. Szemeimet alig bírtam kinyitni, annyira legyengültem, mozdulni is képtelen voltam. Az éjszaka kész szenvedés volt, az egész testemet fájdalom gyötörte. Sarokban összegörnyedve ültem és reménykedtem. Reménykedtem újra és újra, hogy végre vége lesz ennek a rémálomnak. Ajtónyikorgást hallottam, de nem volt erőm kinyitni a szemem és oda nézni. 

- Abby?! – szólított kétségbeesetten egy ismerős hang. Először azt hittem csak képzelődök ezért egy halvány mosollyal letudtam az egészet. Majd mikor éreztem egy hűvös kéz érintését akkor tudatosult bennem, hogy egyáltalán nem beképzeltem magamnak. – Most már biztonságban vagy. Elviszlek innen. – simogatta meg az arcomat. Kezét a derekamra és lábamhoz csúsztatta majd felemelt. Fájdalmasan felnyögtem, ahogy keze erősen hozzá ért a derekamnál lévő sebekhez. Elindult kifelé velem, majd ahogy kiértünk a házból a hűvös levegő megcsapta az arcomat. Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem, de az erős fény a szemembe sütött így csak egy alakot láttam. Behunytam a szemem és vártam, hogy mi fog ezután történni. Mi mást tehetem volna azon kívül, hogy várok? Semmit. Bárhogy nézem, tehetetlen vagyok…

- Hova viszel? – kérdeztem nyöszörögve. 

- Oda, ahol biztonságban leszel. – mondta, majd betett a kocsiba. Egy plédet terített rám, majd becsukta a kocsiajtót és beszállt ő is kocsiba. Lassan kinyitottam a szemet és hozzászoktattam az erős fényhez. Kormány mögött ülő személyre néztem. Szemeim kikerekedtek és lélegzetem is elállt. Egy pillanatra a világ is megszűnt körülöttem.

- Te? - nyögtem ki hosszú hatásszünet után. 

- Én? – fordult felém lepetten. 

- Te! 

- Mi? – nézett lepetten rám. 

- Út! – kiabáltam rá mikor észbe kaptam. Hirtelen elkapta a kormány és lefékezett. Szerencsére meg tudtam magam támasztani a műszerfalba és nem fejeltem meg azt. – Többet ilyet ne! – kapkodtam levegő után az ijedtségtől. 

- Ez sem történt volna meg, ha nem akadsz ki. – nézett rám szúrós szemekkel majd visszafordult és újra elindultunk. 

- Sajnálom! Nem számítottam megmentőre. – fordultam az ablak felé és kifelé kezdtem nézelődni. Megnyugtató volt, hogy a természet vesz körül attól eltekintve, hogy egy autópályán haladunk végig. Hiszen napokig be voltam zárva és némi fény csak akkor jutott be a réseken mikor a nap teljesen felkelt. Hideg is kirázz, ha vissza kell gondolnom arra a szörnyű helyre. – Honnan tudtad hol vagyok? - szóltam meg hosszas csend után.

- Nem mondhatom el. – sóhajtott fel. 

- Miért? 

- Jobb, ha nem tudod! - jelentette ki. 

- Mi folyik itt? – fordultam felé kétségbeesetten. 

- Nyugodj meg! – fordult felém és egy pillantást vetett rám, majd újra az utat kezdte nézni. – Biztonságos helyre viszlek. Most már nem lesz semmi baj. 

- És többiek? – kérdezem kétségbe esetten. 

- Mindent a maga idejében! 

- Nincs sok idejük. - motyogtam. 

- Tudom. –sóhajtott fel. Az út további részében alig szóltunk egymáshoz. Végig azon kattogott az agyam, hogy hogyan találhatott rám. Hogyan tudta Fifi-t kicselezni, hogy bejusson hozzám és megszöktessen? Honnan tudta pontosan hol vagyok? Honnan tud a többiekről. Bármennyire is próbáltam dűlőre jutni egyszerűen nem jutottam semmire. Bármennyire próbáltam a mozaik darabokat összeilleszteni mindig volt egy darab, ami hiányzott a teljes megfejtéshez. Annyira bele merültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztünk egy kisebb családi házhoz. 

- Miért segítesz nekem? – kérdeztem miközben segített kiszállni a kocsiból. 

- Eddig vissza fogtam magam! – vett fel az ölébe. – Tűrtem! Hagytam, hogy parancsolgassanak nekem! – indult meg velem befelé a házba. Nem értettem mire mondja, de mikor meg akartam kérdezni, hogy még is mire célozz mindig kerülte a témát. Kezembe nyomott valami ruhadarabféléket és az ajtó felé bökött egy halvány mosollyal az arcán. Elindultam az irányba, amit mutatott benyitottam majd megpillantottam egy hatalmas fürdőkádat. Elmosolyodtam majd lefürödtem. Nem időztem sokáig, mert a sebeket iszonyatosan csípte a vízben lévő habfürdő. Felvettem a ruhákat, amiket kaptam majd kisántikáltam a nappaliba. Leültem a kanapéra ahol kötszer és hasonló cuccok sorakoztak. Lepetten pislogtam rá, hogy ezek mégis mire kellenek. 

- Most megkötözzük a sebeidet. – guggolt le elém mosolyogva a megmentőm. 

- Nem kell, jól vagyok! –jelentettem ki. Mire észbe kaptam már a sebeimet kezdte ellátni. Mindent alaposan bekötött. 

- Ne vedd le pulóvert, mert az is védi a tested. – mondta, majd nyúlt a kötszerért és seb fertőtlenítőért. – Mutatasd a fejed. – fogta meg a fejem. Felszisszentem, ahogy az egyik nagyobb sebhez nyúlt, de hősiesen próbáltam állni. Ha eddig kibírtam ennek már meg sem szabad kottyannia. – Tessék, ezt vedd még fel. – nyújtott át egy sapkát. 

- Minek? – néztem hol rá, hol pedig a sapkára lepetten. 

- Védi a fejed. – mosolygott rám majd rá húzta a fejemre. 

- Ez fáj. – nyavalyogtam. Elmosolyodott majd meg simogatta az arcomat. Furcsa érzés tört rám. Félelem kezdett úrrá lenni rajtam. Rám fognak találni bármit teszek, nem menekülhetek el. 

- Mit tettél Fifi-vel? – kérdeztem hosszas csönd után. 

- Az egyik szobába éppen most ébred rá, hogy át lett verve. – mosolyodott el. 

- Eli. – suttogtam a nevét.

- Hmm? 

- Rám fognak találni. – fordultam felé komolyan. 

- Nem hagyom, hogy elvigyenek. 

- Késő. – mikor ki mondtam valaki feltépte az ajtót és két nagy melák szaladt be rajta mögötte pedig GD sétált be nyugodtan. 

- Azt hiszitek előlem meg lehet szökni? – kérdezte dühösen. Megéreztem GD érkezését. Tudtam, hogy egy perc nyugalmam sem lehet, hiszen bármit csinálok, mindig tudja, hol vagyok. – Megszegted a szabályaimat. - indult meg GD mérgesen Eli felé, aki hátrálni kezdett a fal felé, de fal megakadályozta, hogy tovább menjen. GD megragadta a nyakát majd a falhoz nyomta. – Nem jó emberrel kezdtél ki. – lökte a falhoz erőből. 

- Hagyd békén! – kiabáltam rá GD-re miközben felálltam. Egy lépést tette felém GD majd megragadta a nyakamat és lábam egyre távoldott a földtől. Levegő után kezdtem kapkodni, ami egyre jobban fogyott, ahogy GD a nyakamat szorította. 

- Talán meg akarsz halni? – kérdezte dühösen miközben még jobban megszorította a nyakamat. Kétségbeesetten kapálództam és kapkodtam levegő után majd elengedett, és mint egy rongybaba hullottam a földre. Köhögni kezdtem és mikor felnéztem GD újra Eli előtt állt. 

- Egy utolsó esélyt kapsz! – nyomta neki a falnak majd közelebb hajolt hozzá. – Ha még egyszer beleavatkozol a dolgomba és hátba támadsz, soha többé nem látod többé a családodat sem a lányt! – mondta komolyan GD. Szemeim kikerekedtek és rémült pillantásokat vetettem Eli-re aki kétségbeesetten kereste a tekintetem. 

- Nem teheted! – mondta dühösen Eli. 

- De megtehetem. – nevetett fel. – Te döntésed. Meghúzod magad vagy a családod látja kárát a ballépésednek! – húzódott gonosz mosoly a szájára. Egy szót sem mertem szólni, a torkomban lévő gombóctól nem is tudtam. – Ne vakítson el a szerelem! Értelmetlen dolog ezért a csitriért harcolni annyian szeretik már, hogy felesleges lenne időt is pazarolni rá. –nézett rám lenézően. 

- Vigyétek. – bökött felém a fejével miközben a két testőrre nézett. Megfogták a karomat majd kifelé kezdtek ráncigálni. 

- Sajnálom!- kiabálta utánam Eli miközben GD visszatartotta. 

- Eresszenek már el! – kiabáltam. Hirtelen megállítottak megkötötték a kezemet majd a szememet is bekötötték. Belöktek a kocsiba majd elindultak. Reménykedtem benne, hogy Eli nem kísérli meg újra a megmentésem, hiszen a családja a tét. Családja sokkal fontosabb, mint én. Bár furcsának találom, hogy GD és Eli milyen kapcsolatban álltak, hogy GD szabályait megsértette. Érzem, hogy Elinek ehhez van valami köze, hiszen tudta pontosan, hogy hol vagyok. Vajon mit tudhat Eli? Lehet ő is benne van ebben az egész játék dologban?