2013. június 4., kedd

Blue Night 77.rész - Újra

77.rész
Újra 




*Abby szemszöge.*
Arra ébredtem, hogy iszonyatosan hasogat a fejem. Párnát a fejemre húztam és nyöszörögni kezdtem. Aztán bevillant valami. Szemeim kipattantak és hirtelen felültem.  Mellkasomat kezdtem vizsgálni. A golyó helyét kerestem. Semmi csak a hegek látszottak és az apró, de még be nem gyógyult sebek.
- Tuti álmodtam! – motyogtam magamban.  Éreztem a lövést.  Éreztem a fájdalmat, de még is itt vagyok. – Még is mi a franc történt ott? – pislogtam magam elé értetlenül.  Lassan körbe néztem és minden nyugodtság járt át, de a félelem még mindig bennem van.  Szemem lassan az éjjeli szekrényemre tévedt meg pillantottam rajta a telefonomat reflexszerűen nyúltam érte majd megnéztem, hogy minden úgy van, ahogy hagytam. Semmi nem hiányzott.
- Nicole és a többiek! – pattantam ki az agyból. Telefonommal a kezembe rohantam a többiek szobája felé. Mindenki aludt. Nicole szobáját hagytam utoljára még mielőtt hozzá értem volna el indultam le a konyhába és nappaliba körül nézni. Egy árva lélek sem volt lent. Felsóhajtottam majd a telefonomat kezdtem nyomkodni kikeresve  Seungho számát.  Fülemhez emeltem a telefont és vártam, hogy végre felvegye majd megszólalt egy hang jelezve, hogy a hívott szám nem elérhető. Kinyomtam a telefont majd felrohantam egyesen Nicole szobája felé vettem az irányt.
- Nicole! – téptem fel a szobája ajtaját. Ijedtében fel ült és az összes haja az arcába hullott. Nagyon ijesztő volt. – Samara? – kérdeztem ijedten. Ijesztően hasonlított rá.
- Mi? – nyöszörögte. – Auu a fejem!! – nyúlt a fejéhez.
- Nem csak neked fájt vagy is fáj. – javítottam ki magam majd halványan rá mosolyogtam.
- Hol vagyok? –kérdezte értetlenül miközben kitúrta a haját az arcából.
- Itthon drága szívem. –mosolyogtam rá. – Hogy vagy?
- Fáj a fejem. Testi és lelki sebeimről ne is beszéljünk egy roncs lettem, de amúgy remekül! – röhögte el magát. – De úgy látom, te se panaszkodhatsz sérülések terén. – mért végig miközben aggódó pillantásokat vetett rám.
- Hát nem, de jól vagyok! –intettem le. Elővettem a telefonomat és kikerestem újra Seungho számát és tárcsáztam. Időközben Nicole is összeszedte magát és kimászott az ágyból én pedig idegesen doboltam a lábammal, mert a szám újra nem volt elérhető. Kétszeri próbálkozás után feladtam.
- Miért nem veszi fel? - ültem le Nicole ágyára.
- Nincsenek kamerák! – jött ki a fürdő szobából.
- Honnan tudod hol voltak? – pislogtam rá lepetten.
- Csak megérzés. – vont vállat.
- Seungho nem veszi fel a telefont! – motyogtam idegesen miközben a telefon képernyőjét néztem hátha megjelenik rajta a neve.
- A többiek?
- Mindenki alszik még. – sóhajtottam fel.
- Akkor el kéne mennünk, hogy megnézzük jól vannak-e. Nem? – fordult felém. Helyeslően belógattam.  – Akkor 5 perc múlva lent találkozunk!
- Rendben. – mosolyogtam rá majd felálltam és elindultam az ajtó felé.
- Amúgy...- kezdett bele mire megtorpantam és felé fordultam.  – Mikor bejöttél az, mi volt az hogy Samara? 
- ŐŐ..izéé..csak ijesztően hasonlítottál rá.. –hadartam el majd ki rohantam szobából egyenesen az én szobámba. Összeszedtem magam felöltöztem majd indultam le a konyhába ahol már Nicole várt. Elindultunk az MBLAQ háza felé. Egész úton szótlanul sétáltunk egymás mellet mind a ketten el voltunk merülve a gondolataikban.  Biztos voltam benne, hogy az eseményeken kattog annyira bár én sem tudtam kiverni a fejemből egy pillanatra sem.  Még mindig nagyon féltem. Lassan oda értünk az MBLAQ házához. Nicole rám nézett majd szemével jelezte, hogy én kopogjak. Ahogy kérte bekopogtam majd torkom összeszorult az idegességtől.  Szívem hevesen kezdett verni majd kiugrott a helyéről, annyira ideges voltam. Nicole-al egymásra néztük majd hallottuk az ajtó zárának kattanását, és mind a ketten az ajtóra néztünk. Mikor kinyílt az ajtó megkönnyebbülve sóhajtottunk fel mindketten mikor megláttuk az ajtóban Mir komás fejét.
- Bemehetünk? – kérdezte Nicole.  Mir a nappali felé mutatott. Beléptem majd a kanapénál meg is álltam. Mir komásan ült le a kanapéra miközben nagyokat ásítozott.
- Fáj a fejem. – motyogta miközben fejét simogatta. 
- A szer hatása lehet, ami beadhattak nekünk. – vágta rá azonnal Nicole.
- Seungho szobája? – néztem Mir-re.
- Fent az emeleten, a folyosó végén balkéz felőli ajtó. – magyarázta. Nicole-ra néztem, aki halvány mosollyal az arcán biccentett az emelet felé, hogy menjek nyugodtan. Visszamosolyogtam majd elindultam a Mir által megadott koordináták szerint Seungho szobája felé.  Seungho szobájához érve megálltam és mély levegőt vettem majd kezemet a kilincsre helyeztem. Megtorpantam egy pillanatra majd lassan benyitottam. Lélegzet visszafojtva léptem be és csuktam be magam után az ajtót. Lassan kifújtam a benntartott levegőt és a békésen alvó Seungho-hoz sétáltam. Leültem az ágya mellé és arcát néztem. Békésen aludt. Arcomra akaratlanul is mosoly húzódott
- Mennyi mindent át éltünk együtt! mondtam alig hallhatóan mosollyal az arcomon.
- Remélem, most már minden jobbra fordul. túrtam finoman a hajába mire egy kicsit meg mozdult. Ijedtem a földre feküdtem mire egyre jobban mocorogni kezdett. Felnéztem és az ajtó felé volt fordulva.
- Hiába bujkálsz úgy is tudom, hogy itt vagy! – morogta rekedtes hangon.  – Abby. – suttogta a nevemet érződött a hangján, hogy mosolyog.
- B-bocsánat, hogy így rád törtem. – dadogtam idegesen miközben felnyomtam magam a földről.  – Már megyek is csak látni akartam, hogy jól vagy-e. – mosolyogtam kínosan. El akartam indulni az ajtó felé, de megragadta a kezemet és magára rántott. Rajta feküdtem miközben meglepetten pislogtam rá miközben az ő arcára huncut mosoly húzódott. Agyam hirtelen teljesen leblokkolt majd mikor észbe kaptam és legurultam róla majd a földön kötöttem ki. Fájdalmasan felnyögtem.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten. – Gyere, ülj fel az ágyra!
- Jól…Jó nekem itt is! – jelentettem ki.
- Ne hülyéskedj már! – röhögte el magát Seungho.
- Mondom jó nekem itt is! – emeltem fel a hangom.
- Jól van értettem. – Nevetett újra majd visszafeküdt. Elmosolyodtam és a hátamra feküdtem. Pár perc után felültem, mert már nem bírtam feküdni.
- Szerintem megyek! Megbizonyosodtam róla, hogy jól vagy így már megnyugodtam! Hagylak pihenni, gondolom neked is fáj a fejed. – magyaráztam majd elindultam azt ajtó felé.
- Miért menekülsz? – kérdezte komolyan. Megtorpantam azt ajtó előtt.
- Nem menekülök! – vágtam rá azonnal.
- Szabadok vagyunk, de még is úgy csinálsz, mintha minden lépésedet figyelnék!
- De…- akadt el a szavam, hiszen nem tudtam semmit sem mondani. – Igazad van! – hajtottam le fejem. Éreztem, ahogy megfogja a kezem és karjaiba zár. – Még mindig nagyon félek! Mi lett volna, ha azok a golyók igaziak lettek volna?

- Lehetőleg ezt soha nem fogjuk meg tudni. – mondta komolyan. – Remélem, most már úgy élhetem az életemet, ahogy szeretném, akivel a legjobban szeretném és teljes nyugalomban! – jelentette ki . Elmosolyodtam és még szorosabban öleltem magamhoz. Egy dolgot nem mondtam ki, amit érzek ott belül. Hevesen verő szívem elárulja érzéseimet.   Egyetlen egy szó, amit egyszer már a fülébe suttogtam. Vajon emlékszik még rá? Szeretlek, suttognám neki, de nincs hozzá bátorságom újra meg tenni.

2 megjegyzés:

  1. Annyira jó rész lett ^^ :D Mikorra várható a következő rész ? :)

    VálaszTörlés
  2. péntek-szombat de legkésőbb vasárnap :)

    VálaszTörlés