2013. május 1., szerda

Blue Night 70.rész - Őrült lány


70.rész
Őrült lány




*Abby szemszöge*
Az őrület határára kerültem. Lassan nem tudok ép ésszel gondolkodni. Képzelődtem és lassan nem tudtam megkülönbözetni a valóságot a kitalációtól. Fifi végig ezt akarta, hogy én saját magamban tegyek kárt. Nem akart ő megölni sokkal inkább azt akarta, hogy én végezek magammal. Kezdem én is elhinni, hogy ez lesz a vége. Bármennyire is küzdök magammal, egy belső hang teljesen mást mond. Az őrületbe kerget ez a hang. Mindig minden percben fülembe suttog. Folyamatosan azt mondja: „Itt a vége! Add fel! Semmi esélyed! A szerelem sem menthet meg! MEG KELL HALNOD!”
- Hagyj békén! – kiabálom teli torokból miközben fejemet fogom, és előre hátra mozgok. – Csak éljem túl. – motyogtam magamban folyamatosan. Nem értem mi történik velem. Semmi féle szert nem kaptam, amitől ennyire önkívületi vagy őrült képzelgési állapotba kerülhettem volna. Fifi azóta, mióta Seungho és Gikwang itt járt azóta felém sem nézett. Vajon miért? Nagyon jól tudta, hogy a két legfontosabb ember számomra többet ér, mint a pénz vagy akármi más. Megrémít a tudat, hogy lehet, már nem is láthatom őket soha többé, talán ez kerget az őrületbe. Ültem egy sarokban teljesen összegörnyedve és zokogtam. Teljesen kimerültem, de nem mertem lehunyni a szemem, mert attól féltem, hogy talán soha többé nem ébredek fel és hang a fejemben egy percre sem hagyott békén. Egy idő után fel állá kezdtem járkálni, hogy teljen az idő. Egy kis idő után meguntam és leültem a szoba közepére a szék mellé. Eszem ágában sem volt rá ülni a székre. Órákon át üldögéltem és néztem ki fejemből. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Idétlen dolgokat motyogtam magamnak, aminek semmi értelme nem volt, de legalább valahogy megnyugtatott és elterelte a figyelmemet. Az egyik sarokban kiszúrtam egy nagyobb üvegszilánkot. Négykézláb elmásztam odáig majd felvettem. Leültem a fallal szemben és az üvegszilánkkal kezdtem vésni a falba miközben egy régi dalt kezdtem dúdolgatni.
- Sosem jutok ki innen. - motyogtam miután abbahagytam az éneklést. -  Miért pont velem történik ez? – kérdeztem magamtól. – Ha bejön az a kis szuka véget vettek az életének. – mondtam dühösen miközben ökölbe szorult a kezem, amiben az üvegszilánk volt. A vér végig folyt a kezemen, ahogy a szilánk megvágta a kezemet. Kezemre nézve elmosolyodtam majd a falra nyomtam a kezemet és végig húztam rajta. – Most már örökre nyomot hagytam. – nevettem fel gonoszul. Mintha mi sem történt volna a kezemmel folytattam a falba vésést. Már semmim sem fájt. A fájdalom teljesen megszűnt helyette a hangok és a furcsa viselkedés vette át a szerepet. Kívül csak a sebek árulkodnak az elmúlt napok veréseire, de belül, ami eddig fájt már az sem érzem mintha teljesen megszűnt volna minden. Szívem legmélyén tudtam, hogy ezt csak magamnak mesélem be, hiszen minden mozdulat fájt, de próbáltam nem tudomást venni róla és teljesen másra koncentrálni. Egy őrült lett belőlem egy szempillantás alatt…
- Hello… kedves! – nyitott be Fifi az ajtón hangos kacajjal. Nem is foglalkoztam vele inkább véstem tovább a falba. Oda jött hozzám majd a lábával lökdösni kezdett majd lassan felnéztem rá. Szemeimmel meg tudtam volna ölni. Elnevette magát, majd leguggolt hozzám és egy tálcát rakott le a földre, amin valamiféle étel volt.
- Nézd hoztam neked ételt. – nézett a tálcára majd rám. – Lásd, milyen kedves vagyok. – húzta ki magát büszkén.
- Most kitüntetést vársz érte? – fordultam vissza a fal felé majd egy halvány fintor hagyta el az arcomat.
- Meg kéne köszönnöd.
- Kihagyom kösz. – vontam vállat.
- Talán azt hiszed, eljön a megváltás, ha falra firkálsz hülyeségeket? – kérdezte miközben az arcomat simogatta. Vállat vontam majd mintha nem is mondott volna semmit folytattam tovább, amit eddig is csináltam. – Te egy őrült vagy! – jelentette ki.
- Neked köszönhetően.
- Azt hiszem, kezdem elérni a célomat. – nevetett fel.
- Ennek nagyon örülök. – mosolyodtam el halványan.
- Azt hiszed, hogy valaki fog szeretni egy bolond lányt, mint te? – kérdezte gúnyosan miközben a hajamat a fülem mögé tűrte. A hideg is kirázott az érintésétől.
- Egy valaki biztos.
- Nem hinném, hogy kellene valakinek egy ilyen bolond lány, mint te.
- Pedig jobb, ha elhiszed.
- Mi éltet? – tette fel nagy kérdést.
- A remény.
- Bolond vagy. – nevetett ki.
- Menj el!
- Dehogy megyek. – csapott a vállamra. – Most tök jól érzem magam veled. – nevetett.
- Menj el!
- Még is mi franc bajod van? – kérdezte lepetten majd elröhögte magát.
- Menj el! – megfogtam az a tálcát, amin az étel volt és rá borítottam. Amitől egy kicsit dühös lett. Kezemet lendítettem felé, amiben az üvegszilánk van, de nem dobtam el, inkább a szeménél pár centire megállt. Elmosolyodtam miközben láttam, ahogy Fifi kétségbeesetten próbál levegő után kapkodni. Szemei kikerekedtek. Kiolvasható volt a rémület.
- Még sem vagyok olyan kemény, mint hittem. – nevettem fel. Egy pillanatra nem figyeltem és ki csavarta a kezemből szilánkot majd arrébb lökte. Mindketten a sarok felé csúszó szilánkra figyeltünk majd Fifi felém fordult és egy nagy pofont adott, amitől földre kerültem addig ő felállt és az ajtóhoz futott.
- Itt fogsz meghalni, ha rajtam múlik! – mondta majd feltépte az ajtót és kiviharzott.
- Beszari. – nevettem fel. – Mennyire meg tudja játszani keményet. – álltam fel majd a szék felé kezdtem vonszolni magam. Felkaptam a széket és dühömben a földhöz vágtam, ami darabokra hullott. Rugdosni, csapkodni kezdtem. Hirtelen olyan düh keletkezett bennem, amit nem tudtam vissza fojtani és ki kellett engednem magamból. Lassan kezdtem lenyugodni. Levetettem magam az egyik sarokba és levegő után kapkodva próbáltam észhez térni. Neki dőltem a falnak és lehunytam a szemem.
- Fifi.- mosolyodtam el. – Holnap reggel találkozunk…

2 megjegyzés:

  1. ez komolyan megbolondult..o.O..de a legjobb lenne ha azt a kis csitrit megölné..mért nem vágta el a torkát az üvegszilánkkal?xDD..Fifi rögtön beijedt mikor majdnem kiszúrták a szemét..:3.Hamar kövit már nagyon várom:DDD

    VálaszTörlés