Blue Night 69.rész - A keleti és a nyugati ajtó mögött

69.rész

A keleti és a nyugati ajtó mögött

*Nicole szemszöge*

Belöktek a kapun, majd bezárták azt és elhajtottak én meg sietve felálltam és kétségbeesetten forgolódtam. Idegesen a hajamba túrtam majd a hatalmas kastély felé fordultam.

- Jó nyugi. – lélegeztem mélyeket. – Először nézzünk szét a kastély körül… - mondogattam magamnak majd lassan elindultam. Megkerültem a kastélyt és mögötte egy hatalmas virágos kert állt tóval, szökőkúttal, szobrokkal. Mese szép volt, és hatalmas. Lenéztem a földre amin vérfoltokat pillantottam meg. Azonnal arrébb álltam majd felemeltem a tekintetem a földről és láttam a vérfoltokat amik mintha egy úton mentek volna. Néhány vértócsa olyan volt mintha átvonszoltak volna rajta valakit amibe ha belegondoltam kirázott a hideg. A vér jelek elvezettek a kastély legtávolabbi csücskébe, egy toronyhoz. Felnéztem a hatalmas toronyra miközben a kezemet a homlokomhoz emeltem, hogy ne süssön a nap a szemembe. Miután kibámészkodtam magam újra a földre néztem majd magam után. A vérnyomok itt véget értek de nem találtam semmit. Rátettem a kezem a falra majd végig húztam az ujjaim a fal érdes felületén. Lassan elindultam körbe, megkerülve a tornyot. Jobbra-ballra nézelődtem miközben mentem a kezemet a falon végighúzva míg az ujjaim valami érdekessel nem találkoztak. Azonnal elkaptam a kezem majd odanéztem.

Vér.

„ A vörös tüskék mutatják az utat” felirat volt a falra írva vérrel. Ruhámba töröltem a vért ami az ujjamon volt. 

- Vörös tüskék? – fintorogtam.

Elindultam visszafelé, a virágos kerthez. A virágok között haladtam a kis kavicsos úton és a virágokat kémleltem. Mind sárga, kék, narancssárga, rózsaszín de vörös egy sem volt. Összevissza barangoltam az illatok között mikor egy vörös tengert pillantottam meg. Az egész domb vörös virágokba pompázott akár egy hatalmas óceán. Azonnal odasiettem majd mikor odaértem megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

- Rózsák… - téptem le az egyiket majd megszagoltam és eldobtam. – Most ezekkel mihez kezdjek? – néztem körbe. 

Elindultam a rózsa kert körül és csak a rózsákat néztem. 

Kell, hogy legyen valami, ami utat mutat. De mi? Itt a temérdek mennyiségű rózsa közt lenne? Lehetetlen, hogy bármit is itt megtaláljak. 

Ahogy jártam a rózsák körül, és már az ötödik kört írtam le hirtelen megtorpantam.

- Ez nem megy. – szuszogtam mérgesen majd irányt változtattam és megindultam a kastély felé. 

Felsétáltam a hosszú lépcsőn majd a hatalmas ajtó előtt megálltam. Vettem egy nagy levegőt majd előre léptem és neki dőltem, hogy ki tudjam nyitni a nehéz ajtót. Az ajtó hatalmas nyikorgással kinyílt én meg fellélegeztem. Ahogy beléptem megcsapott a hűvös levegő. Mintha egy pincébe mentem volna le. Velem szembe egy hatalmas bálterem díszelgett, két oldalt meg 2 egy irányba tartó lépcső. A mennyezeten csicsás csillár, a falakon igényes régi ablakok voltak amin bejött némi fény. Festmények voltak sok helyen de csak tájképek. Úgy terveztem, hogy először a földszinten nézek körbe.

Hosszú, egymást keresztező folyosók vártak rám. Kész útvesztő volt. Rengeteg szoba volt. 2 óra alatt körülbelül 60 szobába nyitottam be, és az még csak a földszint fele volt. A másik felére mikor értem összekaptam magam és csak benyitottam majd ha nem volt ott senki mentem is tovább nem kutakodtam. Eltelt ott is 1 óra végül felmentem az emeletre. Mikor felértem egy hatalmas ablakkal találtam szembe magam. Jobbra is egy folyosó és ballra is. Az ablak vagy 10 méter magas lehetett, gyönyörű volt. Kinéztem rajta és láttam a virágos kertet. Onnan fentről szépen látszott ahogy alakzatokat formáltak a különböző virágok. Jobbra néztem majd ballra miközben azon gondolkodtam merre induljak.

- Itt fogok megöregedni. – sóhajtottam. – Hogy is volt? – fogtam a fejem. – Vér iránytű, szív a vesztem, na persze. – röhögtem el magam. – Tűz kincs, és idő ellenség. Tehát még időre is megy. – Engedtem le magam mellé a kezem. – Remek. – mérgelődtem. Egy pillanatra újra kinéztem az ablakon majd ballra fordultam de megtorpantam. Gyorsan visszafordultam az ablakhoz és a rózsákat vizsgáltam. Egy nyilat formáztak. Egy jobbra mutató nyilat.

- Köszönöm. – tártam szét a kezeimet megkönnyebbülve majd sietve elindultam a jobboldali folyósón.

- Ki tudja mennyi időm maradt még… - lihegtem miközben a hosszú folyósón rohantam végig. 

Mikor benyitottam a 36.szobába korom sötét volt. Azonnal fordultam is volna ki, de láttam ahogy a szoba átnyúlik egy másik helységbe ahol pislákol valami fény. Lassan, bizonytalanul lépkedtem a sötét szobába és a fény felé tartottam. Átmentem egy kisebb boltív alatt így egy másik nagy szobába jutottam aminek a sarkába volt egy régi íróasztal rajta pedig egy gyertya égett. Odamentem majd az asztalt kezdtem vizsgálgatni. Sehol egy papír vagy bármi más. Felemeltem a gyertyát majd elindultam körbe a szobába.

- Kell itt lennie valaminek…- motyogtam miközben keresgéltem.

Ahogy léptem éreztem, hogy valami nagyobb tárgyra ráléptem. Azonnal elvettem a lábam majd leguggoltam és vittem magammal a gyertya fényét. 

Egy kéz volt a földön.

Csuklótól volt csak. A látványtól elborzadva léptem el és emeltem a kezem a számhoz. Azt hittem elhányom magam. Undorító volt és ijesztő. 

Nem bírtam nézni de, mégis azt tettem, ami szerencsémre vált. Észrevettem, hogy a kézfejére van égetve egy szám.

7475.

- A szoba száma… - mondtam büszkén. – 7475?! – csattantam fel. – Lehetetlen hogy ennyi szoba legyen! Képtelenség! – vitatkoztam magammal. – Hacsak… - álltam meg a nagy fel s alá járkálásomba majd újra  a kézre néztem.

- Nem 7475…Hanem 74 és 75. Tehát két külön szobába vannak. De miért szomszédos szobákba? – gondolkodtam. – Mindegy is.. – intettem egyet majd elindultam kifelé.

- Köszönöm Mr. Kéz. – intettem miután elmentem mellette majd éreztem, hogy kiráz a hideg annak a kéznek a gondolatától is.

Becsuktam magam után az ajtót majd rohantam is a folyósón közben pedig az ajtókat számoltam.

70-nél megálltam és levegő után kapkodva sétáltam tovább.

- 71….72…73… - mondogattam miközben elsétáltam az ajtók mellett. – 74. – mondtam megkönnyebbülve. És a 75-ös szoba nem mellette volt. Vele szembe. Pontosan szembe. Az ajtókba volt vésve valami felirat. Ballra fordultam és olvasni kezdtem.

„ A nyugati ajtó mögött valaki belenyugodott a sorsába.”

- Ez meg mi? – grimaszoltam.

Megfordultam majd odamentem a másik ajtóhoz.

,, A keleti ajtó mögött valaki másért aggódik. „

- Nem értem. – léptem hátra majd kivettem a hajam az arcomból.

- Egyet választhatsz. – mondta egy mély rekedtes hang. Hallatára félre ugrottam, a félelemtől pedig a szívem eszeveszetten kalapálni kezdett.

- K-Ki vagy? – dadogtam a félelemtől. Egy fekete palástos férfi közelített felém. Arcát nem láttam mert eltakarta a fekete kapucni. Olyan volt mint a kaszás, kasza nélkül. De attól még kirázott tőle a hideg.

- Válassz egy ajtót. – morogta ahogy egyre közelebb ért hozzám.

- V-Várjunk. – mondtam majd ahogy közelebb ért hozzám én úgy hátráltam.

A férfi belenyúlt a zsebébe majd mikor kivette megállt és kinyújtotta a karját felém ami ökölbe volt szorítva. Volt valami benne.

- Válassz! – szólt újra.

Az ajtókra néztem majd kattogni kezdett az agyam. Nyugati ajtó mögött valaki belenyugodott a sorsába, azaz feladta, a másik mögött valaki aggódik valaki másért.

Ki ki lehet?

Nem tudom mit kap az akit választok, hogy ő menekül meg vagy ő kapja a büntetést. Nem tudtam miért, de valamiért úgy éreztem, hogy mindenféleképpen Mir-hez kell benyitom. Muszáj.

Elgondolkodtam hogy melyik mögött lehet ő végül a bal oldali ajtóra mutattam.

- Ezt választom. – mondtam.

Valószínűleg Yoseob az aki aggódik értem, Mir meg az aki feladta. Csak így lehet. Teljesen biztos voltam a döntésemben. Ezt nem hibázhattam el.

- Itt van. – dobott felém egy kulcsot a férfi amitől bár megijedtem de sikerült elkapnom.

A kulcsra néztem majd mire olyra magam elé, a férfi nem volt sehol. Eltűnt. Azt hittem bepisilek a félelemtől, olyan volt mint egy szellem.

Odaléptem a nyugati ajtóhoz majd beletettem a kulcsot és nagy levegőt vettem.

- Mir… - suttogtam majd lassan elfordítottam a kulcsot. – Mondd, hogy te vagy az…