Blue Night 79.rész - "A baj lépten-nyomon követ engem..."

79.rész

"A baj lépten-nyomon követ engem..."

*Abby szemszöge*

Miután eljöttem Seungho-tól nem hazafele vettem az irányt. Eli házánál tébláboltam, de még nem volt merszem bekopogni hozzá. Próbáltam össze szedni a kósza gondolatokat a fejemben amiket Eli számára tartogattam. Annyi mindent akartam neki mondani legfőképpen meg szerettem volna, neki köszöni, hogy megmentett. Ha bár hamar rám találtak, de még is az életét kockáztatta miattam. Hosszas ácsorgás után végre rá vettem magam és elindultam a háza felé. Az ajtóhoz érve kezemet kopogásra emeltem, de még mielőtt kezem a keményfához ért volna pár centire megállt.

- Még is mitől félek? – kérdeztem magamtól majd bekopogtam. Idegesen nézelődtem össze-vissza miközben arra vártam, hogy végre kinyíljon az ajtó.

- Hát te meg mit keresel itt? – kérdezte lepetten miután meglátta ki áll a csukott ajtó mögött.

- Beszélnünk kell! - mondtam komolyan.

- Gyere be. – invitált be. Beljebb léptem majd megvártam még becsukja az ajtót és elindul a nappali felé én pedig követtem. – Ülj le! – mutatott a kanapéra. – Kérsz valamit inni? – mutatott a konyha felé. Fejemet ráztam válaszképpen. Leült velem szembe a fotelba majd kíváncsi tekintettel méregetett. – Szóval?

- Azért jöttem, hogy megtudj….

- Bele se kezdj! – szakított félbe mire lepetten pislogtam rá. – Tudom, mit akarsz! – nézett rám komolyan.

- Na, akkor evvel az erővel bele is kezdhetnél!

- Nem mondhatok semmit!  - rázta a fejét.

- Miért is? – ráncoltam össze a homlokom.

- A te biztonságod értekében nem mondhatok semmit! – jelentette ki.

- Meg tudom magam védeni, hiszen itt vagyok! – mondtam komolyan miközben szemeimbe néztem.

- Mi van akkor, ha ez másképp történik? – hajolt előre miközben két kezét térdére támasztotta és maga előtt összefonta újait úgy nézett fel rám.

- Egyetlen egy szó! – mutattam fel a mutató ujjamat  – Halál! – mondtam majd egy mosoly jelnet meg az arcomon. – Egy szó, mint száz, ha valaki meghalt volna azután megállt volna az idő? GD ennél sokkal okosabb. Nem az volt a célja, hogy minket megöljön inkább valamiféle bosszú!

- Honnan veszed, hogy ez történt?

- Ez igen egyszerű. - mosolyodtam el. -  Ha meg akart volna ölni miket, akkor megtette volna, nem gondolod?

 - Szerintem te sok akció filmet nézel! – mondta egyhangúan miközben elejtett egy fintort.

- Nem nézek Tv-t. – forgattam meg a szemeimet. – Szóval mit tedd veled, hogy nem mondhatsz semmit? – komolyodtam el. Valami nagyon gyanús volt nekem és azt hiszem a kérdésemmel rátapintottam a lényegre. Teste megfeszült, de végig próbált rezzenés mentes arccal ülni.

- Nem tett velem semmit!

- Én meg a dalai Láma vagyok! – csaptam a combomra idegesen. – Ne szórakozz már velem Eli! – álltam fel dühösen.

- Tudod mi legfontosabb számomra? – nézett rám majd egy halvány mosoly hagyta el a száját. – Gondolom, nem igazán tudod. Egy valamit azért elmondok! 

- Én, hallgatlak. - ültem vissza majd hátra dőltem és türelmesen vártam a válaszát.

- Biztonságban akartalak tudni!

- Ennyi? – néztem rá lepetten.

-  Mi mást vártál? – kérdezte nevetve miközben egy kicsit előre dőlt.

- Tudod! Azt hittem bízhatok benned! - mondtam csalódottan.

- Ugyan olyan vagyok, mint régen azt, akit legelőször láttál!

- Az a szemtelen kis fiú? – nevettem el magam. -  Aki nem tudta, hogyan kell egy lány szívével bánni? –ráztam a fejemet mosolyogva.

- Nem a szívdöglesztő macsó, aki szereti, ha egy lány oda van érte! – mosolyodott el gonoszul.

- Az a macsó sosem létezett te mindig is egy jó lelkű srác voltál.

- Voltál?

- Igen csak voltál. – mosolyogtam rá.

- Csalódtál igaz? – nézett rám egy pillanatra majd gyorsan más felé nézett csak, hogy egy pillanatra se találkozzon a tekintetünk.

- Csalódtam-e? – nevettem fel. – Elvesztettem egy jó barátot. – váltottam komoly hang stílusra.

- El kell fogadnod, hogy mindezt azért teszem, hogy téged meg védjelek! – nézett a szemembe.

- És ezért eldobod a barátaidat? – néztem rá lepetten, de egyszerűen nem tudtam visszafojtani a mosolygást. Viccesnek találtam, de még sem volt az, de egyszerűen nem tudtam már, hogy leplezzem a csalódottságomat.

- Ha ez kell hozzá! - vont vállat majd felállt és az ablakhoz sétált.

- Örülök, hogy ezt tisztáztuk. – motyogtam majd felálltam és meg fogtam a táskámat. – Viszlát! – intettem neki bár teljesen feleslegesen, mert háttal állt nekem. Ki sétáltam a házból és könnyes szemekkel indultam haza. Szóval… csak meg akar védeni? De még is mitől? Nevetségesen viselkedik. Elvesztettem egy barátot. Igazat megvallva nem indult jól a kapcsolatunk, de mikor kiderült számomra, hogy ő valójában egy rendes srác abban a pillanatban gondolkodás nélkül zártam a szívembe. Igazán hálás leszek neki mindenért, amit tett értem, de fáj, hogy még is ezért kell egy barátságot megszakítani csak azért, hogy megvédjen. Felesleges a baj lépten-nyomon követ engem és mindenki mást is…