Blue Night 80.rész - Ilya Espresso

80.rész

Ilya Espresso

*Nicole szemszöge*

Korán reggel felkeltem és összeszedtem magam. Valakivel beszélnem kellett, hogy végre helyre rakjam a gondolataim. Egyre zűrösebb volt minden és valamire nagyon kíváncsi voltam.

Leültem az ágyamra majd miután hívni kezdtem a kívánt személyt a fülemhez emeltem a telefont.

- Szia. – szólt bele Thunder.

- A lényegre térek. – vágtam rá határozottan.

- Mi bajod? – lepődött meg.

- Kéne a nővéred száma. – mondtam majd elővettem egy papírt és tollat.

- Minek az neked?

- Nem kérdez, csináld! – emeltem fel a hangom.

Pár perces csönd lett majd diktálni kezdte Dara számát.

- Kösz. – mondtam majd kinyomtam a telefont.

Idegességembe a számat harapdáltam majd összegyűrtem a kis papírt, beletettem a táskámba és indultam.

- Te meg? – kérdezte Junhyung mikor keresztülmentem a nappalin.

- Dolgom van.

- Légy óvatos. – mondta mire megtorpantam.

- Fölösleges. Úgysem tudom elkerülni a bajt. – mondtam majd kimentem.

Elindultam a kedvenc kávézom felé közben kihalásztam a táskámból a telefont és a kis papírt. Beírtam a számot a telefonba majd türelmetlenül vártam, hogy beleszóljanak.

- Igen? – hallottam meg Dara hangját.

- Nicole vagyok. Tudnánk találkozni?

Kis csend következett. Szinte láttam magam előtt Dara félig lepett félig ijedt arcát. Kicsit sajnáltam is…

- Hol?

- Fél óra múlva az Ilya Espresso-ban.

- Rendben. – amint válaszolt kinyomtam a telefont. 

Kellemetlenül éreztem magam főleg, így hogy tudtam, nem igazán szimpatizál velem. Végül is jogosan…

A kávézóban leültem a kedvenc asztalomhoz majd miután rendeltem hátradőltem a székben és próbáltam összeszedni a gondolatimat. Pár perc után kihozták a kávém, amibe közbe belekortyoltam, de akkor valahogy nem esett jól. Aztán bő félóra múlva lehuppant az előttem lévő székre Dara, egy napszemüvegben és sapkában.

- Itt vagyok. – mondta türelmetlenül.

- Sajnálom, hogy iderángattalak, de valamit meg kell kérdeznem. – mondtam majd előre dőltem, kezeimet pedig felettem az asztalra.

- Mennyit tudsz? – néztem rá gyanakvóan.

- Miről? – próbált lepettséget színlelni.

- Láttalak. – jelentettem ki.

- Hol?

- Aznap este. A tisztásnál. Ott rejtőztél. Hogy kerültél oda?

- Én…

- Mi részed volt az egészbe? Mivel fenyegetett meg?

- Figyelj! – szakított félbe. Kezei remegni kezdtek majd vett egy nagy levegőt és ő is előrébb hajolt.

- Már akkor valami gyanús volt, amikor kitettelek téged annál a régi háznál. GD is furcsán viselkedett alig lehetett látni. Így aznap utána mentem és így lyukadtam ki ott. Fogalmam sincs mi történt, sőt állítom, hogy te többet tudsz, mint én.

- És mit akarsz tenni, most hogy láttad mit művelt? – vontam fel az egyik szemöldököm.

- GD engem nem bánt. – mondta nyugodtan.

- Ne legyél ebben olyan biztos. – röhögtem el magam gúnyosan.

- Mindent láttam, ami aznap történt és nem hagyom annyiban, hogy valaki így bánjon az öcsémmel.

- Tehát ha az öcséd nem lett volna, benne nem is érdekelne az egész. – néztem rá megvetően.

- Ez nem igaz.

- Folytasd.

- Számomra az öcsém biztonsága mindennél fontosabb.

Ölbe tettem a kezem majd hátradőltem. Valamiért nagyon idegesített, amikor az öccséről beszélt. Magam sem tudtam miért, de valamiért rosszul és zavartan éreztem magam ahányszor szóba hozta.

- Megmondom GD-nek, hogy adja fel magát.

- Mi van?! – csattantam fel. – Nem fogja megtenni. – ráztam a fejem.

- Nekem az bőven elég, ha csak annyit árul el, hogy emberrablást követett el a többi nem érdekel. Ennyivel beérem. De ha nem teszi, én megyek a rendőrségre, de akkor mindenről kitálalok. Ésszerűbb lenne, ha feladná magát nem? – mosolyodott el.

- Nem fogja meg tenni. Én a helyedbe nem keverednék bele a dologba ezért hívtalak ide, hogy ezt is elmondjam. Maradj ki ebből és ne csinálj semmi hülyeséget. GD nem ismer határt. Ha megfenyegeted, megöl, és nem fogja érdekelni, hogy ki vagy.

- Elég rég óta ismerem ahhoz, hogy tudjam ez nem így van. – áradt belőle a magabiztosság. Sóhajtottam egyet majd felálltam a székről.

- Csinálj, amit akarsz, de csak okosan. – néztem le rá komoly arckifejezéssel. – Tudom, hogy nem vagyunk valami jóba, de ha valami van, hívj fel. Már tudod a számom. – elvettem az asztalról a telefonom majd beletettem a táskámba. – Akkor, szia. – köszöntem el majd elfordultam. Alig tettem pár lépést utánam szólt.

- Semmi bajom nincs veled. Rendes ember vagy. – visszafordultam és láttam ahogy rám mosolyog. – Csak veszélyes vagy néhány emberre nézve.

- Miért célozgatsz? Mondd meg egyenesen, amit akarsz.

- Nem lehet. – hajtotta le a fejét mosolyogva.

- Miért?

- Majd mindent megtudsz időben a megfelelő személytől. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy várom már azt a napot.

Egyre jobban összezavart a mondandójával. Mit tud, amit én nem?

- Viszlát. – mondtam majd kisétáltam az utcára. 

- Huh… - sóhajtottam. – Mi ez az egész? – néztem fel az égre majd kivettem a telefonom a táskámból. Kikerestem Tiffany nevét és már hívtam is.

- Mi az? – szólt bele fáradtan.

- A többiek elmentek már?

- Mit tudom én. – mondta nyafogva, mint aki alig él.

- Beteg vagy?

- Nem csak most keltem fel.

- Ugyanaz.

- Hagyj aludni.

- Jó-jó. – mondtam majd kinyomtam.

Visszatettem a telefonom a táskámba majd indulni akartam, amikor hirtelen valaki lefogott, befogta a szám és neki lökött a falnak.

Pár másodperccel később Dara jött ki a kávézóból és elindult az ellenkező irányba.

- Huh… majdnem. – engedett el Thunder meg megkönnyebbülve sóhajtozott.

- Mi a halált keresel itt?! – förmedtem rá.

- Lényegtelen. – intett le. – Akarsz inni valamit? – mutatott a kávézóra.

- Most jöttem ki. – válaszoltam unottan.

- És? Gyere. – mondta majd megfogta a kezem és visszarángatott.

- Mi bajod? – kérdeztem miközben húzott maga után.

- Túl sokat kérdezel. – mosolygott majd leültetett az egyik asztalhoz, ő pedig velem szembe ült le. Intett a pincérnek, mire az odasietett, Mind eközben én csak unottan támasztottam a fejem az asztalon és idegesen a körmeimet kopogtattam.

- Mi hozhatok?

- Egy tejes kávét kérek. Te mit kérsz? – nézett rám mire én dühös pillantásokat vetettem rá. Már szinte morogtam is.

- Neki is egy olyat. – nézett a pincérre vidáman.

- Mit akarsz? – emeltem fel a fejem kíváncsian.

- Ezt meg, hogy érted? – lepődött meg. – Csak próbálom elfeledtetni veled, hogy min mentél…. mentünk keresztül. 

Meglepett, hogy milyen könnyedén kezelte a dolgokat és, hogy pont neki jutott ez eszébe és nem mondjuk Yoseob-nak.

Ahogy Yoseob az eszembe jutott lehajtottam a fejem és gondolatok ezrei csak úgy suhantak át a fejemen. Éreztem a közelgő vihart, ami felénk tartott és féltem, hogy elválaszt majd minket.

- Nicole? – integetett előttem mire felkaptam a fejem és pislogni kezdtem.

- M-mi az? – dadogtam.

- A kávé. – mutatott az asztalon lévő kávéra.

- Oh. – lepődtem meg majd inni kezdtem.

Rossz előérzetem van…

- Thunder…

- Mi az? – komolyodott el.

Letettem a kávét az asztalra majd hátradőltem és az ablakon kezdtem kifele nézni.

* Mit éreznél, ha az, akit a legjobban szeretsz majdnem megölt volna?* fogalmazódott meg bennem a kérdés.

- Elviszel a stúdióba? Nincs kedvem gyalogolni… - füllentettem egy halvány mosollyal.

- Persze. De előbb idd meg. – mutatott a kávéra.

Mikor kiszálltam a stúdió előtt az autóból leállította az autót és ő is kiszállt. Meglepődve fordultam vissza ő meg odalépett mellém.

- Itt van már valaki? – kérdezte zsebre vágott kézzel.

- Nem tudom. De majd biztos lesz. – mosolyodtam el.

- Hozzánk is jöhetsz ám. – bökött meg kissé a könyökével.

- Hé. – mosolyodtam el én is. – Minek?

- Ez maradjon titok. – emelte ujját a szája elé.

- Eléggé titokzatos vagy mostanában. – komolyodtam el.

- Te meg bizalmatlan. – komolyodott el ő is.

- Én… - akartam mentegetőzni.

- Felejtsd el. – mosolyodott el újra. – Megyek is nem zavarlak.

- Sosem zavarsz. – mosolyogtam majd megforgattam a szemeim. A stúdióra néztem, amikor éreztem, hogy megfogja a kezem. Lepetten kaptam felé a tekintetem mire ő felemelte a kezem és egy gyengéd csókot lehelt rá.

- Zavarba hozol. – fordítottam el a fejem, mert tudtam olyan vörös vagyok, mint egy rák.

- Akkor majd várlak. – engedte el a kezem majd rám mosolygott és visszaült az autóba.

A szívem idegesen kalapált a helyén. Összezavarodtam és nagyon zavarba jöttem.

- Térj észhez! – kiáltottam el magam majd megráztam a fejem. 

Idegesen, remegő kézzel trappoltam végig a stúdióba majd megtorpantam a táncterem előtt mikor megcsapta a fülem egy ismerős dal.