Blue Night 66.rész - Esély

66.rész

Esély

*Nicole szemszöge*

Nem tudtam mikor lesz vége ennek az értelmetlennek tűnő játéknak de úgy éreztem, hogy mire a végére érek egy roncs leszek. Az idegeim cérna vékonyak voltak és ahányszor választanom kellett Yoseob és Mir között egy szál elszakadt. Yoseob elvárta tőlem, hogy őt helyezzem előtérbe, jogosan, de nem tehettem. Mindketten fontosak számomra és csak azért mert ő a barátom nem hagyhatom, hogy Mir szenvedjen el mindent. Bármit tettem valakinek nem volt jó és a kapcsolatom köztük egyre érzékenyebb és haloványabb lett. Ez volt a játék lényege, hogy elveszítsem mindkettőjüket, és ezt szerintem ők is tudták. 

Mire ráeszméltem már késő volt. Javíthatatlanul megromlott minden és a bizalmas kapcsolat kínos ismeretségbe ment át.

- Mikor lesz már vége? – kérdeztem miközben az ablak előtt álltam és kifelé bámultam.

- Majd megtudod. – válaszolt GD.

- Rájöttem mi a célod a NANA-val. – emeltem fel a fejem.

- És? Beavatsz?

- Nem. – mosolyodtam el. – Már úgyis késő. Remélem örülsz. – néztem fel a plafonra.

GD elnevette magát mire én lassan lehajtottam a fejem és becsuktam a szemem, hogy erőt gyűjtsek.

- Abby mikor jön haza? Ilyen sokáig tart a feladata? – kérdeztem nyugodtan.

- Abby egy darabig nem fog visszajönni. – hirtelen kinyíltak a szemeim és értetlenül meredtem ki az ablakon.

- Mit csináltál vele? – próbáltam nyugodt maradni miközben belül őrjöngtem.

- Én semmit. Legyen annyi elég, hogy büntetésbe van amiért nem tud feladatot teljesíteni. – mondta büszkén.

- Mi történik most vele?

- Fifi kezeli.

- Kezeli? – lepődtem meg.

- Igen. – mondta hangjából ítélve mosolyogva. – Ápolgatja a kapcsolatukat.

- Szóval kínzod. – fordultam el az ablaktól dühösen.

- Nem én. – emelte fel a hangját sértődötten.

- Az, hogy nem tud neked ugrálni és részt venni a játékodba csakis a te hibád ezért miért bünteted?!

- A gyengesége miatt.

- Fordulj fel. – tettem ölbe a kezem. – Egyszer úgyis kijut innen mindenki. Azt hiszed mindezt megúszod majd olyan szárazon? Legszívesebben fejbe csapnálak egy lapáttal majd elásnálak. – mérgelődtem.

- Gyere. – röhögte el magát.

Dühömbe elfordultam az ablaktól majd nagy léptekkel indultam az ajtó felé de megtorpantam. Lassan felemeltem a fejem majd elmosolyodtam.

- Kérdezhetek valamit? – néztem fel a sarokba ahol a kamera volt.

- Hajrá. – mondta önelégülten GD.

- Ennyire fáj, hogy kidobták a rohadt semmire való szíved? – mosolyogtam kárörvendően de nem jött válasz. – Chh… - nevettem el magam. – Szánalmas vagy. Azt hiszed így vissza szerezheted amit elvesztettél? Miért másokon vered le azt ami csakis a te hibád volt? Ha nem én akkor a múltad fog megölni, de az hosszú és fájdalmas lesz, szóval imádkozz, hogy előbb találjalak majd meg én. – mosolyogtam még mindig majd elfordultam a kamerától és kimentem a szobából.

Bementem a fürdőszobába majd elővettem a kötszert és elláttam a karomon lévő sebet, hogy többet senki se nyúzzon vele. Megmostam az arcom majd mikor kiléptem a fürdőből majdnem nekimentem Mir-nek.

- Bocs. – mondta majd kikerültem és el is mentem mellette.

- Nicole! – szólt utánam mire visszafordultam semmit mondó arccal.

- Mi az?

- Valamiért haragszol rám?

- Igen.

- M-miért? – ijedt meg.

- Nem fontos mert arról is én tehetek. – mosolyogtam majd visszafordultam és indultam lefelé a hosszú lépcsőn.

Ha akkor a kórházban nem fogadom el a meghívását, lehet minden másképp történt volna. Nem kellett volna vele mennem, nem kellett volna megismernem sem megszeretnem. Magam okoztam a bajt a manipulatív szívemmel. Erről más nem tehet csakis én. Ezért nem kérem sem őt sem Yoseob-ot hogy maradjon mellettem. Az én boldogságom nem feltétlenül egyenlő az övékkel. Ha az ember meg szeret valakit az ő boldogságát akarja és nem a sajátját bármennyire is fáj, nem?

- Beszéljük meg. – állt elém Yoseob meggyötört arccal a nappaliban.

- Mit? – lepődtem meg.

- Minket.

- Rendben…- mondtam miközben remegtem a félelemtől.

- Tényleg ezt akarod? – kérdezte mire lepetten és csalódottan néztem a szemeibe. – Fel akarod adni? Azok után amiken átmentünk..

- Én nem de…

- Akkor?

- Ha az egyik fél nem boldog nincs értelme az egésznek.. – motyogtam bátortalanul.

- Szeretlek. – vágta rá habozás nélkül.

- Tudom, de…

- Mit akarsz még? Ha ez már nem elég mondd mit akarsz! Tudod, hogy bármire képes va-

- Nem érted! – szakítottam félbe.

- Akkor magyarázd el. – halkult el a hangja.

- Nem arról van szó hogy ki szeret, kit…

- De. Csak ez a lényeg.

- Nem…

- Mi más számítana, miért akadsz fenn az akadályokon amikor könnyedén túlléphetnél rajtuk?!

- De-

- Tudom, hogy most nehéz de ez az idő is elmúlik és-

- Nem fogod már sokáig bírni! – tört ki belőlem mire meghűlt a levegő és csend lett. Ijesztő néma csend.

- Nem érted? – kezdett könnyezni a szemem és nehezen vettem levegőt. – Tele vagy sebekkel és már nem bírod sokáig. Ez a játék lehet véget ér de a sebek nem gyógyulnak be. Kínozni fognak téged is, engem is és hiába a szerelem, az nem gyógyír mindenre.

- Honnan szeded ezeket a hülyeségeket?

- Ismerlek. Nem bírod már sokáig….

- De igen!

- Nem akarlak szenvedni látni. – kezdtek végig folyni a könnyeim az arcomon.

- Ki engedte meg, hogy te egyedül eltervezd a közös jövőnket? – lépett oda hozzám Yoseob majd megölelt. 

- Ez a te jövőképed? Örülök, hogy elmesélted, milyennek látod… - mondta miközben a karjai közt kerestem a békét. – Én nem mesélek neked semmit. – mondta mire felnéztem rá csalódottan. – Én bebizonyítom az ellenkezőjét. – jelentette ki határozottan majd megcsókolt.

- Yoseob. – szólalt meg GD. Yoseob lassan elengedett majd magabiztosan állt és várta hogy GD mit mondd neki. – Mennetek kell. – mondta majd megjelent Mir is.

Yoseob Mir-re nézett aki a fejével az ajtó felé biccentett majd elindult.

- Vigyázzatok magatokra. – mondtam majd kisétáltak az ajtón.

- Pár óra múlva mész utánuk. – mondta GD.

A konyhában töltöttem vizet a poharamba majd inni kezdtem mikor GD megszólalt.

- Figyelj! – mondta mire ijedtembe elejtettem a poharat ami szilánkokra tört a csempén. Egy pillanatra a számhoz emeltem a kezem majd lehajolni készültem.

- Csak okosan és ne járjon el a szád!! – förmedt rám GD mire visszakaptam a kezem és felálltam. 

- Miről beszélsz?  - Épphogy kimondtam valaki csengetett.

- Én figyelmeztettelek. – mondta.

Az ajtóhoz sétáltam majd mikor kinyitottam a lélegzetem is elállt.

- M-mit keresel itt? – pislogtam.

- Beszélnünk kell. – válaszolt Dara kétségbeesetten.

- Gyere be. – mondtam mire rögtön be is jött majd leült a kanapéra én meg vele szembe az egyik fotelbe.

- Mi a baj?

- Tudom, hogy az öcsémék  nyaralni mentek, de… napok óta nem tudom elérni. Se őt se a többieket. Gondoltam te tudsz valamit róluk…

- Nyaralni? – lepődtem meg. Egy pillanatig azon idegeskedtem hogy nehogy most jöjjön le Mir, Seungho vagy a többiek mert akkor bajban leszek de aztán eszembe jutott, hogy GD biztos szólt nekik,  hogy maradjanak fent.

- Igen mindenki így tudja. Pihenni mentek. Ha jól tudom a Beast-el nem? Te hogy-hogy nem mentél?

- Ő… bonyolult. É-és nem tudok semmit. – mondtam miközben próbáltam a szememmel jelezni hogy segítségre van szükségem. Nem csak nekem mindenkinek. Hatalmas bajban vagyunk de egy szót sem szólhatok vagy végem.

- Te biztos tudsz valamit! – erősködött Dara.

- Én nem…

- Biztos vagyok benne,  hogy annak ellenére, hogy megkértelek hagyd békén az öcsémet nem tetted meg…

- Én-

- Gyere velem. – ragadta meg a karom majd húzni kezdett maga után.

Először ellenkezni próbáltam de aztán rájöttem.

Itt az esély. Most megszökhetek innen. GD Dara előtt úgysem szeretne lebukni. Itt az alkalom…

- Rendben. – mondtam majd hagytam hogy maga után vonszoljon. Kivitt a házból majd beültem mellé a kocsiba és elindultunk. Olyan volt mintha szabad lennék. Sírni támadt kedvem de nem tehettem. Letudtam volna folyni az ülésről annyira megnyugodtam.

Véletlenül belenéztem egy pillanatra a visszapillantó tükörbe és láttam ahogy egy fekete autó jön mögöttünk. Azonnal feljebb ültem majd hátra fordultam a két ülés között.

- Mi az? – kérdezte Dara.

- Menj gyorsabban! – mondtam bepánikozva.

- Miért? – ijedt meg Dara.

- Csak csináld amit mondok és menj arra amerre én mondom! 

A régi házhoz akartam vezetni Darát, ahol voltam Tiffany-val. Más ötletem nem volt, hogy hol lehetnek a többiek. Folyamatosan vagy az utat vagy a mögöttünk jövő autót figyeltem amibe az a 2 férfi ült akit már annyiszor láttam.

- Ez az…- könnyebbültem meg mikor nem láttam őket mögöttünk jönni.

Dara már nem szólt semmit teljesen össze volt zavarodva.

- Itt menj jobbra! – mutattam.

Már láttam azt a házat. Egyre idegesebb lettem és féltem. Itt volt az esélyem. Csak arra tudtam gondolni,  hogy kiszabadítok mindenkit, de azt, hogy hogyan tegyen nem gondoltam át elég alaposan.

- Itt állj meg! – mondtam mikor a ház előtt jártunk.

Kinyitottam a kocsi ajtaját sietve mielőtt utolérnének azok az alakok mire Dara és kinyitotta az ajtaját.

- Nem! – szóltam rá mire lepetten fordult vissza és nézett rám. – Te menj el.

- Miért?

- Csak menj! Kérlek nincs időm magyarázkodni, menj el és amíg én nem kereslek te se keress engem! 

- De-

Mondta de nem vártam meg míg befejezi bevágtam az ajtót majd kinyújtottam  a jobb karom az útra mutatva,  hogy induljon. Egy darabig értetlenül nézett rám majd bólintott egyet és elindult. Átmentem az úton és megkerültem a házat. Hála Tiffany-nak bejutottam a kis titkos hátsó kapun pont mint akkor. Az egyik ablakhoz sétáltam és befelé kukucskáltam. Hyunseung-ot láttam a földön ülni majd nem sokkal később G.O sétált el előtte.

- Ez az. – mondtam majd az ajtóhoz sétáltam ami előtt 2 őr állt. Azonnal visszaléptem és a falhoz simultam. 

Egyedül reménytelen volt, hogy bármit is kezdhetek velük ráadásul GD már biztos a nyomomban van. Szerencsére Darát sikerült megóvnom attól, hogy ennél is jobban belefolyjon az ügybe. 

Visszamentem az ablakhoz majd integetni kezdtem de Hyunseung nem vett észre. 

Óvatosan kopogni kezdtem rajta, hogy az őrök ne hallják meg. Pár kopogás után Hyunseung lassan felemelte a fejét és körbe nézett majd mikor észrevett nagyot nézett. Intettem neki, hogy jöjjön ide de csak lepetten nézett majd  valakinek magyarázni kezdett hevesen. Nem sokkal később Doojoon és G.O ment oda hozzá majd Hyunseung az ablakra mutatott, vagyis rám. Mikor Doojoon és G.O rám nézett azonnal oda szaladtak az ablakoz. Az ablakon rácsok voltak szóval a rajta való közlekedés reménytelennek bizonyult.

Az ajtó felé mutogattam, jelezve, hogy kéne valamit kezdeni az őrökkel. Doojoon hamar fogta az adást és bólintott egyet majd elrohant.

- Segítség! – hallottam nem sokkal később Doojoon hangját. 

Arrébb siettem és a fal mögül és figyeltem az őröket akik a hangra azonnal az ajtó felé fordultak.

- Segítsenek gyorsan! Le fog égni a ház! Siessenek! – kiabálta Doojoon rémültem.

Az egyik őr előkereste a zsebéből a kulcsot majd mikor benyitott csak annyit láttam, hogy hátraesik a másik őrt pedig G.O vágta fejbe egy székkel.

- Siess! – mondta G.O majd kocsi hangját hallottam a nagy kapu előtt. 

- Megérkezett… - ijedtem meg. 

- Gyerünk! – kiabált G.O.

Berohantam az ajtón és a többiekkel találtam szembe magam.

- Sietnünk kell!

- Mit csinálsz?! – förmedt rám Tiffany. – Azonnal tűnj el!

- Ne hülyéskedj azért jöttem, hogy kiszabadítsalak titeket innen. Menjünk!

- Nem mehetünk el nem érted?!

- Ugyan már! – mondtam nekik majd mikor megfordultam, hogy kimenjünk de ajtót bevágta a szél és valami kattant. A kilincset rángattam de az ajtó nem akart kinyílni.

- Nicole?! – szólt rám Tiffany.

- Nem nyílik! – magyaráztam kétségbeesetten. - Bezárult… - fordultam meg rémülten mire mindenki a másikra nézett.