65.rész
Holnap
*Abby szemszöge*
Arra ébredtem, hogy iszonyatosan fázok. Mikor kinyitottam a szemem
sötétséget láttam csak a Hold fénye szűrődött be az ablakokon és néhány résen.
A földön feküdtem, amin egy kicsit megvoltam lepődve mivel az utolsó emlékem az
volt, hogy megkötözve ülök a széken. Egyedül a széket láttam szobában, amire a Hold
fénye rávilágított a kötelek pedig lógtak le róla. Vajon Fifi járt itt? Csak is
ő oldozhatta el köteleket. Furcsa hangokat hallottam mintha valami motoszkált
volna és kaparászott volna. Ide-oda kaptam a fejem a hang irányába. A hangok
néha teljesen meg szűntek néha pedig az őrületbe kergettek. Felálltam majd
elsétáltam a székig. Leültem rá majd felhúztam a lábaimat és át karoltam azt.
Minden másodperc öröké valóságnak tűnt míg fel nem jött nap. Nem voltam benne
biztos, de a társaságomban egy szép mértes patkány lehetett. Le sem mertem
merészkedni a székről inkább fent ültem össze görnyedve. Még alig jött fel a
nap, de lépteket hallottam. Az ajtó felé kaptam a fejem és vártam, hogy
belépjen valaki. Biztos voltam benne, hogy Fifi jön így egy mosolyt erőltettem
magamra. Előre fordultam és mosolyogva vártam, hogy belépjen a szobába.
Feltépte az ajtót majd olyan erősen vágta be maga után az ajtót, hogy a falak
is bele remegtek.
- Remélem jól aludtál a pihe puha ágyadban. – mondtam gúnyosan egy hatalmas
vigyorral a képemen.
- És te, hogy érezted magad a patkányok társaságában? – kérdezte nevetve.
- Egész jól eltársalogtunk. Miért talán probléma? – kérdeztem megjátszva a
meglepetett.
- Ha betöröm az orrod az probléma? – kérdezte flegmán miközben gúnyos
mosoly húzódott a szájára.
- Próbálkozni lehet. – röhögtem el magam. Kijelentésem felbőszítette
Fifi-t.
- Helyedben nem tettem volna. – mondta dühösen majd lendítette a kezét, de
még időben megragadtam a kezét megakadályozva, hogy a keze az arcomhoz érjen. Reflexszerűen
lendítette a másik kezét is amit már nem
tudtam megakadályozni így a keze arcomon csattant. Megragadtam a karját nehogy
még egyszer meg tudjon ütni majd olyan erősen ragadtam meg, hogy képtelen lett
volna kiszabadulni a szorításból.
- Tudod, ha egy kicsit feltudnád fogni az élet értékeit nem, tennéd ezt az
emberekkel. Miért jó ez neked? Miért élvezed, ha bánthatod az embereket és
fájdalmat okozol nekik? – tettem fel neki a kérdéseimet, amikre már olyan rég
óta kíváncsi voltam. Próbáltam komoly lenni hátha jön valami isteni sugallat és
sírva könyörög majd nekem, hogy mennyire sajnálja. Szép álom.
- Ohh mi lett veled te valami lélek tanácsadó vagy micsoda? – kérdezte
megjátszva a meglepettet.
- Reménytelen eset vagy! Az ilyennek saját magának kellene megásnia a
sírját majd szépen elásni magát is utána. – mondtam komolyan.
- Téged foglak hamarosan elásni! – mondta dühösen. Egyik pillanatról a
másikra eltűnt a szemem elől. Hátra fordultam és hátam mögött lévő széket
felkapta és felém lendítette. Éppen, hogy visszafordultam a széket már a
hátamhoz vágta. Földre rogytam majd előre buktam. A fájdalom azonnal úrrá lett
a testemen. Mozdulni sem bírtam pedig tudtam, ha nem szedem, össze magam itt
fogok meghalni. Fel akartam tolni magam, de erővel meglökte a fejem ami neki
vágódott a padlónak. A fejem hasogatni kezdett és iszonyatosan fejfájás tört
rám. Erőt vettem magamon és a hátamra fordultam a lába pedig pár centire az
arcomtól állt meg. Szemeim kikerekedtek és a légzésem is felgyorsult. Fifi
arcára gonosz mosoly húzódott. Éreztem, hogy a talpa hamarosan találkozni fog
az arcommal. Késő volt már mikor észbe kaptam, hogy védekeznem kéne. Talpa
arcomba fúródott és úgy csinált mintha egy bogarat taposna el.
- Mocskos féreg vagy. – nyöszörögtem miután ki szállt a képemből.
- Még mindig nagy a szád kicsi lány? – kérdezte gúnyosan.
- Nehogy el hidd, hogy térden állva fogok neked könyörögni. – nevettem fel.
– Ha bele halok is, de te nem fogsz engem úgy látni és remélem, felfordulsz! –
ahogy ki mondtam dühösen indult meg felém. Erőt vettem magamon és felemeltem a
lábamat és amilyen erőből csak tudtam mellkason rúgtam, amitől azonnal hátra
esett. – Akkora szerencsém van, hogy ilyen kicsi vagy. – nevettem fel. –
Legközelebb kirúgom a tüdődet a helyéről te nyomorult. – mondtam miközben
felállni készültem, de túl lassú voltam. Mire felálltam már Fifi a hajamnál
fogva húzott végig a szobán. Reflexszerűen nyúltam a kezéhez és bőrébe vájtam
körmeim, de mit sem segített. Amilyen
erősen csak tudott ráncigált ide-oda a hajamnál fogva. Néha mikor kedve
tartotta belém rúgott. Mit tehettem volna? Minden erőm elveszett csak a remény
maradt számomra, hogy végre feladja és elmegy. Bárcsak tudnék küzdeni ellene.
Bárcsak szembe tudnék vele fordulni, de nem megy túlságosan elgyengültem. Nem
tudok felállni és kiállni magamért inkább itt fekszek a saját véremben és
hagyom, hogy verjen. Nem értettem mi történik velem. Az erős lány, aki mindig küzd, hirtelen megadja magát. Az
ígéret, mindig itt motoszkál a fejemben.
Az az ígéret amit Seungho-nak tettem meg csak így lazán szerte foszlik? Nem
tehetem!
- Elég volt! – nyöszörögtem.
- Mi szeretnél mondani? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán.
- Tedd azt, amit jónak látsz, de tudd, mikor kell abba hagyni.
- Sose szeretném abba hagyni, ha rólad van szó.! – nevetett fel gonoszul.
- Örülök, hogy ezt hallom. – mosolyodtam el. – De még mielőtt folytatnád,
amit abba hagytál mondhatnék valami? – tettem fel neki a kérdést.
- Annyira szánalmas vagy. – forgatta meg a szemeit.
- Van valami itt belül, amit nem vehetnek el tőlem. Nem veheted el tőlem!
Ez csak is az enyém! – próbáltam összeszedetten beszélni, de minden egyes
levegővétel küzdelem volt.
- Még is mi francról beszélsz? – kérdezte értetlenül.
- A reményről, te idióta liba. – mosolyodtam el majd már kaptam is
következő pofont. Lehet most még jobban fájni fog, ami ezután következik, de a
tudat, hogy nem fogom egy könnyen megadni magam erőt ad. Fifi sem adta fel egykönnyen
még hosszú percekig ütött ahol csak ért miközben gonoszul nevetett. Trágár
szavakkal illet, ami a legkevesebb volt, amit el tudtam tűrni. Fájt minden
testrészem. Körülöttem mindent az én vérem borított. Feküdtem a lassan sötétbe
boruló szobába összekuporodva és zokogva. Egy sötét szobában, teljesen egyedül,
összeverve és saját véremben fekve egy dolog járt a fejemben. Vajon megérem a
holnapot?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése