Blue Night 69.rész - A keleti és a nyugati ajtó mögött

69.rész

A keleti és a nyugati ajtó mögött

*Nicole szemszöge*

Belöktek a kapun, majd bezárták azt és elhajtottak én meg sietve felálltam és kétségbeesetten forgolódtam. Idegesen a hajamba túrtam majd a hatalmas kastély felé fordultam.

- Jó nyugi. – lélegeztem mélyeket. – Először nézzünk szét a kastély körül… - mondogattam magamnak majd lassan elindultam. Megkerültem a kastélyt és mögötte egy hatalmas virágos kert állt tóval, szökőkúttal, szobrokkal. Mese szép volt, és hatalmas. Lenéztem a földre amin vérfoltokat pillantottam meg. Azonnal arrébb álltam majd felemeltem a tekintetem a földről és láttam a vérfoltokat amik mintha egy úton mentek volna. Néhány vértócsa olyan volt mintha átvonszoltak volna rajta valakit amibe ha belegondoltam kirázott a hideg. A vér jelek elvezettek a kastély legtávolabbi csücskébe, egy toronyhoz. Felnéztem a hatalmas toronyra miközben a kezemet a homlokomhoz emeltem, hogy ne süssön a nap a szemembe. Miután kibámészkodtam magam újra a földre néztem majd magam után. A vérnyomok itt véget értek de nem találtam semmit. Rátettem a kezem a falra majd végig húztam az ujjaim a fal érdes felületén. Lassan elindultam körbe, megkerülve a tornyot. Jobbra-ballra nézelődtem miközben mentem a kezemet a falon végighúzva míg az ujjaim valami érdekessel nem találkoztak. Azonnal elkaptam a kezem majd odanéztem.

Vér.

„ A vörös tüskék mutatják az utat” felirat volt a falra írva vérrel. Ruhámba töröltem a vért ami az ujjamon volt. 

- Vörös tüskék? – fintorogtam.

Elindultam visszafelé, a virágos kerthez. A virágok között haladtam a kis kavicsos úton és a virágokat kémleltem. Mind sárga, kék, narancssárga, rózsaszín de vörös egy sem volt. Összevissza barangoltam az illatok között mikor egy vörös tengert pillantottam meg. Az egész domb vörös virágokba pompázott akár egy hatalmas óceán. Azonnal odasiettem majd mikor odaértem megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

- Rózsák… - téptem le az egyiket majd megszagoltam és eldobtam. – Most ezekkel mihez kezdjek? – néztem körbe. 

Elindultam a rózsa kert körül és csak a rózsákat néztem. 

Kell, hogy legyen valami, ami utat mutat. De mi? Itt a temérdek mennyiségű rózsa közt lenne? Lehetetlen, hogy bármit is itt megtaláljak. 

Ahogy jártam a rózsák körül, és már az ötödik kört írtam le hirtelen megtorpantam.

- Ez nem megy. – szuszogtam mérgesen majd irányt változtattam és megindultam a kastély felé. 

Felsétáltam a hosszú lépcsőn majd a hatalmas ajtó előtt megálltam. Vettem egy nagy levegőt majd előre léptem és neki dőltem, hogy ki tudjam nyitni a nehéz ajtót. Az ajtó hatalmas nyikorgással kinyílt én meg fellélegeztem. Ahogy beléptem megcsapott a hűvös levegő. Mintha egy pincébe mentem volna le. Velem szembe egy hatalmas bálterem díszelgett, két oldalt meg 2 egy irányba tartó lépcső. A mennyezeten csicsás csillár, a falakon igényes régi ablakok voltak amin bejött némi fény. Festmények voltak sok helyen de csak tájképek. Úgy terveztem, hogy először a földszinten nézek körbe.

Hosszú, egymást keresztező folyosók vártak rám. Kész útvesztő volt. Rengeteg szoba volt. 2 óra alatt körülbelül 60 szobába nyitottam be, és az még csak a földszint fele volt. A másik felére mikor értem összekaptam magam és csak benyitottam majd ha nem volt ott senki mentem is tovább nem kutakodtam. Eltelt ott is 1 óra végül felmentem az emeletre. Mikor felértem egy hatalmas ablakkal találtam szembe magam. Jobbra is egy folyosó és ballra is. Az ablak vagy 10 méter magas lehetett, gyönyörű volt. Kinéztem rajta és láttam a virágos kertet. Onnan fentről szépen látszott ahogy alakzatokat formáltak a különböző virágok. Jobbra néztem majd ballra miközben azon gondolkodtam merre induljak.

- Itt fogok megöregedni. – sóhajtottam. – Hogy is volt? – fogtam a fejem. – Vér iránytű, szív a vesztem, na persze. – röhögtem el magam. – Tűz kincs, és idő ellenség. Tehát még időre is megy. – Engedtem le magam mellé a kezem. – Remek. – mérgelődtem. Egy pillanatra újra kinéztem az ablakon majd ballra fordultam de megtorpantam. Gyorsan visszafordultam az ablakhoz és a rózsákat vizsgáltam. Egy nyilat formáztak. Egy jobbra mutató nyilat.

- Köszönöm. – tártam szét a kezeimet megkönnyebbülve majd sietve elindultam a jobboldali folyósón.

- Ki tudja mennyi időm maradt még… - lihegtem miközben a hosszú folyósón rohantam végig. 

Mikor benyitottam a 36.szobába korom sötét volt. Azonnal fordultam is volna ki, de láttam ahogy a szoba átnyúlik egy másik helységbe ahol pislákol valami fény. Lassan, bizonytalanul lépkedtem a sötét szobába és a fény felé tartottam. Átmentem egy kisebb boltív alatt így egy másik nagy szobába jutottam aminek a sarkába volt egy régi íróasztal rajta pedig egy gyertya égett. Odamentem majd az asztalt kezdtem vizsgálgatni. Sehol egy papír vagy bármi más. Felemeltem a gyertyát majd elindultam körbe a szobába.

- Kell itt lennie valaminek…- motyogtam miközben keresgéltem.

Ahogy léptem éreztem, hogy valami nagyobb tárgyra ráléptem. Azonnal elvettem a lábam majd leguggoltam és vittem magammal a gyertya fényét. 

Egy kéz volt a földön.

Csuklótól volt csak. A látványtól elborzadva léptem el és emeltem a kezem a számhoz. Azt hittem elhányom magam. Undorító volt és ijesztő. 

Nem bírtam nézni de, mégis azt tettem, ami szerencsémre vált. Észrevettem, hogy a kézfejére van égetve egy szám.

7475.

- A szoba száma… - mondtam büszkén. – 7475?! – csattantam fel. – Lehetetlen hogy ennyi szoba legyen! Képtelenség! – vitatkoztam magammal. – Hacsak… - álltam meg a nagy fel s alá járkálásomba majd újra  a kézre néztem.

- Nem 7475…Hanem 74 és 75. Tehát két külön szobába vannak. De miért szomszédos szobákba? – gondolkodtam. – Mindegy is.. – intettem egyet majd elindultam kifelé.

- Köszönöm Mr. Kéz. – intettem miután elmentem mellette majd éreztem, hogy kiráz a hideg annak a kéznek a gondolatától is.

Becsuktam magam után az ajtót majd rohantam is a folyósón közben pedig az ajtókat számoltam.

70-nél megálltam és levegő után kapkodva sétáltam tovább.

- 71….72…73… - mondogattam miközben elsétáltam az ajtók mellett. – 74. – mondtam megkönnyebbülve. És a 75-ös szoba nem mellette volt. Vele szembe. Pontosan szembe. Az ajtókba volt vésve valami felirat. Ballra fordultam és olvasni kezdtem.

„ A nyugati ajtó mögött valaki belenyugodott a sorsába.”

- Ez meg mi? – grimaszoltam.

Megfordultam majd odamentem a másik ajtóhoz.

,, A keleti ajtó mögött valaki másért aggódik. „

- Nem értem. – léptem hátra majd kivettem a hajam az arcomból.

- Egyet választhatsz. – mondta egy mély rekedtes hang. Hallatára félre ugrottam, a félelemtől pedig a szívem eszeveszetten kalapálni kezdett.

- K-Ki vagy? – dadogtam a félelemtől. Egy fekete palástos férfi közelített felém. Arcát nem láttam mert eltakarta a fekete kapucni. Olyan volt mint a kaszás, kasza nélkül. De attól még kirázott tőle a hideg.

- Válassz egy ajtót. – morogta ahogy egyre közelebb ért hozzám.

- V-Várjunk. – mondtam majd ahogy közelebb ért hozzám én úgy hátráltam.

A férfi belenyúlt a zsebébe majd mikor kivette megállt és kinyújtotta a karját felém ami ökölbe volt szorítva. Volt valami benne.

- Válassz! – szólt újra.

Az ajtókra néztem majd kattogni kezdett az agyam. Nyugati ajtó mögött valaki belenyugodott a sorsába, azaz feladta, a másik mögött valaki aggódik valaki másért.

Ki ki lehet?

Nem tudom mit kap az akit választok, hogy ő menekül meg vagy ő kapja a büntetést. Nem tudtam miért, de valamiért úgy éreztem, hogy mindenféleképpen Mir-hez kell benyitom. Muszáj.

Elgondolkodtam hogy melyik mögött lehet ő végül a bal oldali ajtóra mutattam.

- Ezt választom. – mondtam.

Valószínűleg Yoseob az aki aggódik értem, Mir meg az aki feladta. Csak így lehet. Teljesen biztos voltam a döntésemben. Ezt nem hibázhattam el.

- Itt van. – dobott felém egy kulcsot a férfi amitől bár megijedtem de sikerült elkapnom.

A kulcsra néztem majd mire olyra magam elé, a férfi nem volt sehol. Eltűnt. Azt hittem bepisilek a félelemtől, olyan volt mint egy szellem.

Odaléptem a nyugati ajtóhoz majd beletettem a kulcsot és nagy levegőt vettem.

- Mir… - suttogtam majd lassan elfordítottam a kulcsot. – Mondd, hogy te vagy az…

Blue Night 68.rész - "Nem titkolhatom tovább..."

68.rész

"Nem titkolhatom tovább..."

*Abby szemszöge*

Arra ébredtem, hogy valaki megragadja a hajamat és húzni kezd. Reflexszerűen nyúltam a kézhez, ami a hajam fogta majd amilyen erővel csak tudtam próbáltam le hámozni magamról. Körmeimet vájtam belé, de csak hangos kacaj hagyta el a száját. Ahogy kinyitottam a szemem egy hosszú folyósan találtam magam amin Fifi húzott végig.

- Mégis mi a franc ez?!- kérdeztem miközben ide-oda kapálóztam,hogy végre elengedje a hajamat. Kiabáltam, sikítoztam, de semmire sem reagált. Biztos voltam benne, hogy önelégült mosoly ül az arcán. Fogalmam sincs hova visz, de nekem ez csak rosszat jelent. Mi vár rám most? – Engedj már el! Tudok a lábamon is menni!- üvöltöztem.

- Kussolj! –kiabált rám miközben egy pillanatra rám nézett. Hirtelen megállt majd elengedte a hajamat. Megkönnyebbülve borultam a földre miközben a fejemet fogtam. Olyan érzésem volt mintha egy hajszál sem maradt volna a fejemen. – Gyerünk, állj fel! – kiabált majd megragadta a karomat majd felrántott a földről. – Ne égesd már magad a vendégeid előtt. – mondta gonosz mosollyal az arcán.

- Milyen vendégeim előtt? – kérdeztem lepetten. Nem válaszolt csak feltépte az ajtót majd amilyen erővel a csak tudod belökött az  ajtón. Térdre estem majd kezeimen támaszkodtam és bámultam a földet miközben levegő után kapkodtam.

- Abby. – hallottam, ahogy egy ismerős hang kétségbeesetten a nevemet szólítja.

- Te most csak viccelsz velem? – fordultam Fifi felé dühösen. – Hogy hozhattad ide? Nem vagy normális! Te tényleg beteg vagy! – nevettem el magam kínomban.

- Nem egyedül van. – mosolyodott el gonoszul.

- Cseszd meg! - fújtam ki a levegőt dühösen a fogaim között. – Miért?

- Végig fogják nézni, ahogy, szenvedsz. – nevetett fel majd járkálni kezdett a szobába.

- Engedd el őket! – mondtam komolyan. – Velem van bajod őket hagy ki ebből! – Álltam fel, de a testem túl gyenge volt a sok veréstől és ide-oda dülöngéltem.

- Nem fogom őket bántani. – fordult felém halvány mosollyal az arcán. – Vagy is testileg nem, de lelkileg annál inkább. –nevet fel gonoszul. – Fájni fog!- jelentette ki majd elindult felém.

- Harcolj Abby! - kiabálta Gikwang. Fifi keze ökölbe szorult én agyam vészesen kattogott, hogy mihez kellene most kezdenem.  Tudja, hogy túl gyenge vagyok, hogy harcoljak ellene. Tudja, nagyon jól. Behúzni készült, de még időben el tudtam hajolni, de lába automatikusan lendült és gyomorszájba rúgott. Próbáltam nem földre kerülni, mert ha ez megtörténik esélyem se lesz. Hátrálni kezdtem nehogy ütés érjen. Felegyenesedtem majd mire összeszedhettem volna magam már ott is termett de még időben el tudtam hajolni így ökle a falba mélyedt. Elsántikáltam onnan majd gyorsan Fifire pillantottam, aki dühösen tépte ki kezét a falból majd indult meg felém. Azonnal futásnak indultam, de megragadta a hajamat és hátra rántott.

- Eddig miért nem keménykedtél ennyire? Most, hogy itt vannak barátaid vagy is inkább fejezem ki úgy magam, hogy a volt pasid és a leendő barátod. Félsz, hogy elhagynak téged azért meg kudarcot vallottál? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán miközben az ablak mögött a két személyre nézett. – Megérdemelnéd! Legjobb büntetés lenne számodra! - fordult vissza majd közelebb hajolt hozzám.

- Sose hagynánk cserben! –szólt közbe Seungho. – Ez csak a te kis téveszméd! Beteg vagy agyilag, menj orvoshoz és hagyj minket békén! – kiabált rá Seungho.

- Annyira álszentek vagytok fiúk! – nevetett fel.

- Dögölj meg!- mondtam dühösen legszívesebben arcon köptem volna, de nem ért annyit az egész. Csak a gyengeségemet mutattam volna ki vele. – Direkt csináltad te rohadt szemét! Engem akarsz beállítani, úgyhogy kudarcot vallottam miközben te szenvedtél vereséget. Tudod nagyon jól bármit is teszel, nem tudsz megtörni. Még is határokat feszegeted. – éppen, hogy befejeztem a mondatom, ütni kezdett. Nem kímélt ott ütött ahol csak ért. Mikor megunta párszor jól meg rugdosott, vagy ha nem a fejemet verte a falba, akkor ütött. Egy ideig küzdöttem ellene, de már teljesen elgyengültem alig bírtam észnél maradni annyira összevert. Seungho és Gikwang kétségbeesetten kiabálták a nevem és próbáltak kiszabadulni a láncok fogásából. Esély sem láttam arra, hogy a segíteni tudjanak. Magam voltam nekem kellett volna tennem valami, de gyenge voltam. Túlságosan gyenge voltam. Mindenhol a vérem borított mindent. Félelmetes volt olyan mintha egy horror film főszereplőjévé váltam volna. Fájdalom teljesen úrrá lett a testemen mozdulni is képtelen voltam. Saját véremben feküdtem mint egy élettelen baba. Lassan Seungho és Gikwang felé fordultam. Tekintetük félelmet és kétségbeesést sugallt. Magamra erőltettem egy halvány mosolyt, hogy megnyugtassam, hogy jól vagyok. Ahogy őket néztem kiszúrtam, hogy egy sima ablaküveg választ el csak tőlük, ami egy kisebb lendületű ütés hatására betörhető. Ez a liba túlságosan hülye az ilyen dolgokhoz. El kell érnem, hogy az balak közelébe kerüljek. Nem is kellett sokat várnom Fifi a kis pihenője után újra munkához látott velem. Minél közelebb kerültem az ablakhoz annál jobban próbáltam felbőszíteni Fifit. Célom volt és másképp nem tudtam elérni, csak ha provokáltam. Egyik pillanatban megragadta a karomat és két lábra állított pont az üveg ablakkal szemben. Elmosolyodtam mivel közel kerültem a célomhoz. Megragadta a hajamat majd meglökte az, de az ablaktól pár centire megállt.

- Annyira buta vagy!- nevettem fel vagy megfejeltem az üveget, ami azonnal apró és nagydarab szilánkra tört. Arcomon végig folyt a vérem miközben Fifi felé fordultam. – Csak hadd beszéljek velük még egyszer utoljára! - mondtam neki miközben próbáltam reményt fektetni a szavaimba.

- Nekem ebből mi jó fog származni? – húzta a száját miközben végig mért engem majd a fiúkat is.

- Feladom. – hazudtam neki.

- Ebben az esetben hagyom, hogy beszélj velük. – egyezett bele hosszas gondolkodás után. Megkönnyebbülve dőltem neki a falnak majd csúsztam le szépen lassan és ültem le földre. – Intézd amilyen gyorsan csak tudod! - fordult vissza mikor már az ajtónál járt.

- Jó csak menj már! – türelmetlenkedem. – Mennyire becsapható kis ribi. – nevettem fel mikor ki lépett az ajtón.

- Komolyan mondod, hogy feladod? – kérdezte Gikwang.

- Dehogy is! – nevettem fel. – Szerinted az rám vallana, ha ilyen egyszerűen feladnám?

- Nem. – mondta szinte alig hallhatóan.

- Azt hiszem, bocsánatkéréssel tartozom nektek! – próbáltam határozott hangnemben beszélni, de remegő hangom elárult. – Sajnálom, hogy annyi problémát és fájdalmat okoztam nektek. Ígérem ezt nem fog többet elő fordulni. Sokkal könnyebb lesz nektek ez után. – mosolyodtam el.

- Még is miről beszélsz? – kérdezte Seungho hangjából ítélve kétségbeesetten. – Ne beszélj nekem ilyen hülyeségeket! – akadt ki. – Megígérted! – üvöltötte telit torokból.

- Abby miért csinálod ezt?  Az előbb még azt mon..

- Kérlek, mondjátok meg Nicole-nak, hogy ő legyen erősebb, mint én!

- Fejezd be Abby! – kiabált rám Seungho mire összerezzentem. Lassan felálltam, hogy szemükbe tudjak nézni utoljára. Gikwang lehajtott fejjel a földet kémlelte Seungho  pedig mérhetetlenül dühös és egyben mérhetetlenül össze tört volt. Szeme tükrözött mindent, de a düh, ami rajta uralkodott elnyomta az érzést. Felsóhajtottam majd oda sétáltam Gikwang elé, hogy még egy utolsó szót mondhassak neki. A fal, ami közöttünk állt alig engedett közel hozzá így teljesen áthajoltam, hogy át tudjam ölelni.

- Kérlek. – suttogta a fülembe, hogy csak én halljam. – Szereted őt igaz? – hangja meg remegett. Szemeim könnybe lábadtak. Szorosan magamhoz öleltem és tudtam, hogy nem titkolhatom tovább.

- Megkönnyebbülnél, ha azt mondanám igen?

- Igen.

- Igen, szeretem őt.

- Köszönöm. – éreztem hangjából ahogy elmosolyodott. Eltoltam magamtól majd gyorsan megtöröltem a szememet és egy hosszú puszit nyomtam az arcára. Lassan Seungho elé botorkáltam majd megálltam előtte. Rám se nézett inkább a földet nézte helyette. Felsóhajtottam majd közelebb léptem hozzá. Haragudott rám, amit meg is értettem, hiszen ígéretet tettem neki és éppen most szegem meg.

- A szív oly okból tesz dolgokat, mi ésszel nem indokolható. – mondtam neki miközben halványan elmosolyodtam. Megrázta a fejét majd felnevetett. – Kérlek hadd mondjak még valamit utoljára! Csak egyetlen egy dolgot!

- Miért kellene meghallgatnom téged miután megszegni, készülsz az ígéreted? – nézett fel rám. Szemei mindent elárulta teljesen összetörtem a szívét. Közelebb léptem hozzá amennyire csak tudtam behajoltam és közel húztam magamhoz. Szorosan öleltem magamhoz. El akart magától tolni, de nem tudott így inkább feladta.

- Szeretlek. – suttogtam a fülébe majd sírásban törtem ki.  Nem bírtam tovább magamban tartani. Úgy éreztem tudnia kell. Hiszen nem tudhatjuk, mit hozz az élet. Mi van, ha örökre be leszek ide zárva? Mi lesz,  ha soha többé nem láthatom és nem tettem meg azt amit a szívem diktál? Bele haltam volna a bűntudatba. Fifi berontott a szobába majd lerántott Seungho-ról.

- Remélem jól kibeszélgettétek magatokat. – mondta gúnyosan majd rángatni kezdett kifelé. Az utolsó, amit láttam Seungho arca, ahogy küzd, hogy ki kerüljön a láncok rabságából. Fifi végig lökdösött a folyósan majd belökött a szobába és rám zárta az ajtót. Sötétség és csönd vett körül csak szívem hangos zakatolás törte meg néha a csendet. Mikor végre megnyugodott a testem végre csend lett. A csend, ami felidézte bennem a régi emlékeket csak úgy pörögtek a képkockák a fejemben miközben szám mosolyra húzódott. Sok szép emlék és mellette sok rossz is. De mit ér az ember, ha rossz dolgok kimaradnak az életéből? A rossz emlékek teszik még erősebbé az embert és tanítja meg, hogy mindig mindenben a jót próbálja meglátni.  Ezt kellene nekem is tennem, de elfáradtam. Fájdalom minden egyes levegő vétel és mozdulat. Fájdalom tölti ki minden pillanatomat. Lehunytam a szemem és csak egy dologra tudtam gondolni. Vajon láthatom-e holnap a felkelő napot?

Blue Night 67.rész - Vér, tűz, idő és szív

67.rész

Vér,tűz, idő és szív

*Nicole szemszöge*

Az ajtó bezárult én meg lassan levettem a remegő kezem a kilincsről és megfordultam. Tiffany-ra néztem aki idegesen toporzékolt és mélyeket lélegzett. Legközelebbi ablakhoz futottam majd láttam ahogy a hatalmas kapu kinyílik és GD lép be rajta.

- Meg fog ölni… - motyogtam magamban.

- Tudja, hogy itt vagy? – lépett mögém Dongwoon.

- Persze, hogy tudja mindent tud! – mondtam idegesen majd elléptem az ablaktól és megtorpantam. Elgondolkoztam majd újra az ablakhoz léptem, hogy nem-e a szemem káprázott. 3 pisztolyos férfi jött még mögötte.

- Ilyen messzire még ő se menne el. – jött oda hozzám Tiffany.

- Hagyjuk már. – mondtam idegesen majd fel s alá kezdtem járkálni a házban. Pár perc múlva már hallottam ahogy kattan az ajtó zárja. Végül GD is besétált a nappaliba és szúrós szemekkel nézett rám. Én csak mozdulatlanul álltam a falnál, köpni nyelni nem tudtam.

- Ezt jól elcseszted. – mérgelődött GD majd nagy léptekkel elindult felém. Minél közelebb ért én annál jobban simultam a falhoz, és végül mikor oda ért hozzám megütött. Az arcomhoz nyúltam de nem mertem ránézni.

- Azt hitted, hogy csak úgy elszökhetsz?! – ordibált majd megragadta a nyakam és nekinyomott a falnak. Miközben fulladoztam a karját szorongattam és levegő után kapkodtam kétségbeesetten.

- Hagyd abba! – lépett oda Tiffany majd pofon vágta GD-t aki elengedett én meg a földre zuhantam. – Gyilkos akarsz lenni? – nézett rá Tiffany megvetően.

GD nem szólt semmit csak mérgesen visszasétált a 3 férfihoz akik a nappali közepén álltak. Dongwoon odajött hozzám majd felsegített a földről miközben azt kérdezgette jól vagyok-e de én nem tudtam válaszolni.

- Ezt nem úszod meg büntetés nélkül. – fordult meg GD.

- Vegyél vissza! – szólt rá Junhyung mire az egyik férfi részegezte a pisztolyát.

- Még egy szó és szétloccsan a fejed! – ordibált GD.

Hirtelen csönd lett a házban majd GD rám nézett.

- Gyere ide. – mondta, én pedig engedelmeskedtem. 

Mikor odaértem megragadta a karom olyan erősen, hogy felszisszentem.

- Mondom a büntetésed. – nézett rám dühösen. – Valaki oda áll a falhoz te pedig itt szépen háttal fogsz mindenkinek állni. 3 esélyed van, a negyedik lövés már nem a falba fog menni.

- Várjunk csak egy-

Mondta Joon mire egy másik férfi szegezte rá a pisztolyát.

- Pofa be. – szólt rá GD. – 4 ember fog sorba a falhoz állni akiket én kiválasztok. Mondok valamit és ha abból nem találod ki, hogy ki az aki ott áll a pisztoly elsül. Egyre közelebb fog érni hozzá golyó, a 4. lövés pedig már eltalálja. Világos?! – üvöltött.

- I-igen. – dadogtam.

- Akire mutatok az megy oda. – nézett GD a többiekre.

GD erősen hátrébb lökött a többiektől majd megfordultam háttal nekik és vártam. Pár perc múlva GD mellém sétált és rám nézett. Az egyik férfi aki velem szembe állt, egy méterrel jobbra felemelte a pisztolyát és arra szegezte aki a falnál állt.

A szívem a tokromban dobogott. Ha valaki meghal, az az én hibám lesz és ezzel a tudattal tovább élnem nehéz lett volna.

- Kihasználtad őt. – mondta GD.

Levegő után kapkodtam és az emlékeim között keresgéltem de annyira ideges voltam, hogy alig jutott eszembe valami.

- Dongwoon.

- Nem! – kiáltott GD a pisztoly pedig elsült amitől összerezzentem és a félelemtől könnyezni kezdtem. Úgy remegetem mint még soha.

- Becsaptátok egymást.

- Nem lehetne ennél konkrétabbat? – kérdeztem idegesen mire újra elsült a pisztoly.

- Nem!

- Jó-jó! – hadartam kétségbeesetten belül azért könyörögve, hogy többször ne süljön el a pisztoly.

- Egy esélyed maradt.

- Tudom. – nyeltem egy nagyot.

- Volt egy szörnyű titkotok.

A fejemet fogtam és remeget a szám.

- Junhyung! – mondtam magabiztosan majd befogtam a fülem, hogy ha elsül a pisztoly ne halljam.

- Helyes. – mondta GD mire megfordultam de GD egyből megragadta a karom és visszafordított.

A megkönnyebbüléstől sírni kezdtem az arcomat fogtam. Megint eltelt egy kis idő és kezdődött elölről.

- Tönkretetted az életét.

- Mindenki… - mondtam mire elsült a pisztoly.

- Nem!

- Miattad nem lehet vele az aki szereti! – kiabálta GD.

- Joon.

- Nem! – mondta GD majd megint elsült a pisztoly.

- Elment, és tönkre tett mindent.

- Tiffany?

- Helyes. – mondta GD.

- Egyáltalán te ezekről honnan tudsz?! – fordultam felé felháborodva. – Az, hogy mi volt Junhyung és köztem.. ezekről honnan tudsz?!

- Fordulj vissza! – intett, jelezve, hogy nem érdekli a pofázásom. Engedelmeskedtem neki majd visszafordultam miközben idegesen doboltam a lábammal és folyt rólam a víz.

- Azt hiszed ismered őt, pedig nem.

- Dongwoon…

- Nem! – mondta GD és már lőtt is egyet a férfi.

- Csalódtál már benne.

- Hyunseung.

- Nem! – szólt újra GD rögtön utána pedig a pisztoly is.

- Köze volt egy szerelmi háromszöghöz.

- Doojoon?

- Nem! – sült el újra a pisztoly.

- Ez az utolsó esélyed ugye tudod?

- I-igen… - dadogtam miközben idegesen tördeltem az ujjaimat.

- Ott volt a vacsoránál.

Azonnal leesett, hogy miről van szó de bajban voltam. Nem Mir-ről van szó mert ő nincs itt, maradt Joon és Thunder. Szépen sorjában vettem mindent amiről eddig szó volt. Szerelmi háromszög?

- Joon! – mondtam ki majd becsuktam a szemem. Az a pár másodperc míg megkaptam a választ óráknak tűnt és az idegeim már nem bírták sokáig.

- Helyes.

Ahogy kimondta GD megkönnyebbülve sóhajtottam egyet.

- Eddig senki se halt meg, szép munka. – mosolygott kárörvendően GD.

- Chh.. – röhögtem el magam kínomban.

- Ő az a személy Tiffany után akiért a legjobban aggódsz.

- Dongwoon!

- Nem! – mondta GD majd újra hallottam a pisztolyt és azt ahogy a golyó belefúródik a falba.

- Elárultál neki olyat, amit nem lett volna szabad.

- E-ezt nem értem… - mondtam miközben hiába gondolkodtam senki olyan se jutott eszembe azok közül akik itt vannak.

- Mir utalt már rá.

- Ez hülyeség! – tört ki belőlem mire elsült a pisztoly és már csak egy esélyem maradt.

- Számtalan dolog van ami vele kapcsolatos és magadnak sem akarod bevallani.

Nem szóltam semmit. Idegesen pislogtam és kapkodtam a levegő után, de egyszerűen nem értettem miről beszél GD. Persze gondoltam, hogy direkt úgy fogalmaz majd, hogy nehéz dolgom legyen. Az viszont nem fért a fejembe, hogy honnan tudja mindezeket…

- Lőj. – nézett GD a férfira aki lassan felemelte a karját amibe a pisztoly volt.

Mi az, hogy Mir utalt rá? Kire utalt és mikor? Sohasem utalgatott senkire.

- Nicole! – szólt rám Tiffany mire felkaptam a fejem.

„ Mert valaki más vár rád…” , hallottam Mir szavait a fejemben. Kijózanodtam a gondolataimból és a férfira néztem aki meghúzni készült a ravaszt.

Rájöttem.

- Várj! – kiáltottam majd előrébb léptem és félrelöktem a férfi karját mikor lőtt. A pisztoly elsült én meg elengedtem a férfi karját és levegő után kapkodtam.

- Thunder az, ugye? – néztem GD-re aki kárörvendően vigyorgott.

Megfordultam és láttam Thunder-t ahogy karját fogja amiből ömlött a vér.

- Nicole mi ez az egész? – nézett rám kiábrándulva Tiffany.

- Én…

- Gyerünk. – ragadta meg a karom GD az ajtó fel kezdett ráncigálni. – Yoseob és Mir már várnak.

- De megsérült! – néztem  GD-re értetlenül.

- Csak horzsolta a golyó, túléli. – mondta majd tovább ráncigált az ajtó felé.

- Tiffany! – kiáltottam Tiffany nevét aki utánam rohant majd mikor megálltunk az ajtó előtt ő is megállt tőlünk nem messze.

- Segíts neki. – kérleltem mire ő egy darabig csak magyarázatot várva nézett majd bólintott és odasietett Thunder-hez.

- Nyomás! – kiáltott GD majd kinyitotta az ajtót és kivitt. 

Épphogy kiléptem az ajtón a 2 őr fogott le majd kötözött meg. A szemeimet is bekötötték szokás szerint. Betuszkoltak az autóba, majd indultunk is. Egész úton próbáltam kiszabadulni a kötelek rabságából de túl szoros volt.

Mikor megállt az autó a szívem egyre hevesebben kezdett verni és ideges lettem.

Hallottam ahogy kinyílik a kocsi ajtaja majd megragadták a karom és kirántottak a kocsiból.

- Hé ez fáj! – szólaltam fel. 

Eloldoztak majd levették a szememről a kötést.

- És most? – néztem rájuk de csak fapofával álltak előttem.

Nem sokkal később megállt a kocsi mögött még egy fekete autó.

- Elmagyarázom a játékszabályokat. – lépett ki GD az autóból.

- Rohadék. – morogtam mérgesen mikor megláttam a képét de ő csak kárörvendően mosolygott.

Levette a napszemüvegét majd oldalra mutatott. Felvont szemöldökkel fordultam abba az iránya amerre mutatott.

A kapun túl egy hatalmas kastély állt. Nagy virágos kerttel, udvarral és minden egyébbel. Maga a kastély eszméletlen nagy volt. Sosem gondoltam volna, hogy látok majd ilyet. Míg ámuldozva néztem a kastélyt GD elsétált előttem, kinyitotta a kaput majd hátracsapta azt minek a zörgésére odanéztem.

- Találd meg őket.

- Mi?

- Megadom a kezdőlökést és egyéb segítséget is kapsz amit ha ügyes vagy  hasznosítani tudsz. Ez egy összetett feladat majd mindent időbe megtudsz. - mondta majd elindult az autója felé.

- De mégis, hogy találjam meg őket egy ilyen hatalmas helyen?! – estem pánikba.

GD visszafordult majd elmosolyodott.

- A vér az iránytűd, a tűz a kincsed, az idő az ellenséged és a szíved a veszted.

Blue Night 66.rész - Esély

66.rész

Esély

*Nicole szemszöge*

Nem tudtam mikor lesz vége ennek az értelmetlennek tűnő játéknak de úgy éreztem, hogy mire a végére érek egy roncs leszek. Az idegeim cérna vékonyak voltak és ahányszor választanom kellett Yoseob és Mir között egy szál elszakadt. Yoseob elvárta tőlem, hogy őt helyezzem előtérbe, jogosan, de nem tehettem. Mindketten fontosak számomra és csak azért mert ő a barátom nem hagyhatom, hogy Mir szenvedjen el mindent. Bármit tettem valakinek nem volt jó és a kapcsolatom köztük egyre érzékenyebb és haloványabb lett. Ez volt a játék lényege, hogy elveszítsem mindkettőjüket, és ezt szerintem ők is tudták. 

Mire ráeszméltem már késő volt. Javíthatatlanul megromlott minden és a bizalmas kapcsolat kínos ismeretségbe ment át.

- Mikor lesz már vége? – kérdeztem miközben az ablak előtt álltam és kifelé bámultam.

- Majd megtudod. – válaszolt GD.

- Rájöttem mi a célod a NANA-val. – emeltem fel a fejem.

- És? Beavatsz?

- Nem. – mosolyodtam el. – Már úgyis késő. Remélem örülsz. – néztem fel a plafonra.

GD elnevette magát mire én lassan lehajtottam a fejem és becsuktam a szemem, hogy erőt gyűjtsek.

- Abby mikor jön haza? Ilyen sokáig tart a feladata? – kérdeztem nyugodtan.

- Abby egy darabig nem fog visszajönni. – hirtelen kinyíltak a szemeim és értetlenül meredtem ki az ablakon.

- Mit csináltál vele? – próbáltam nyugodt maradni miközben belül őrjöngtem.

- Én semmit. Legyen annyi elég, hogy büntetésbe van amiért nem tud feladatot teljesíteni. – mondta büszkén.

- Mi történik most vele?

- Fifi kezeli.

- Kezeli? – lepődtem meg.

- Igen. – mondta hangjából ítélve mosolyogva. – Ápolgatja a kapcsolatukat.

- Szóval kínzod. – fordultam el az ablaktól dühösen.

- Nem én. – emelte fel a hangját sértődötten.

- Az, hogy nem tud neked ugrálni és részt venni a játékodba csakis a te hibád ezért miért bünteted?!

- A gyengesége miatt.

- Fordulj fel. – tettem ölbe a kezem. – Egyszer úgyis kijut innen mindenki. Azt hiszed mindezt megúszod majd olyan szárazon? Legszívesebben fejbe csapnálak egy lapáttal majd elásnálak. – mérgelődtem.

- Gyere. – röhögte el magát.

Dühömbe elfordultam az ablaktól majd nagy léptekkel indultam az ajtó felé de megtorpantam. Lassan felemeltem a fejem majd elmosolyodtam.

- Kérdezhetek valamit? – néztem fel a sarokba ahol a kamera volt.

- Hajrá. – mondta önelégülten GD.

- Ennyire fáj, hogy kidobták a rohadt semmire való szíved? – mosolyogtam kárörvendően de nem jött válasz. – Chh… - nevettem el magam. – Szánalmas vagy. Azt hiszed így vissza szerezheted amit elvesztettél? Miért másokon vered le azt ami csakis a te hibád volt? Ha nem én akkor a múltad fog megölni, de az hosszú és fájdalmas lesz, szóval imádkozz, hogy előbb találjalak majd meg én. – mosolyogtam még mindig majd elfordultam a kamerától és kimentem a szobából.

Bementem a fürdőszobába majd elővettem a kötszert és elláttam a karomon lévő sebet, hogy többet senki se nyúzzon vele. Megmostam az arcom majd mikor kiléptem a fürdőből majdnem nekimentem Mir-nek.

- Bocs. – mondta majd kikerültem és el is mentem mellette.

- Nicole! – szólt utánam mire visszafordultam semmit mondó arccal.

- Mi az?

- Valamiért haragszol rám?

- Igen.

- M-miért? – ijedt meg.

- Nem fontos mert arról is én tehetek. – mosolyogtam majd visszafordultam és indultam lefelé a hosszú lépcsőn.

Ha akkor a kórházban nem fogadom el a meghívását, lehet minden másképp történt volna. Nem kellett volna vele mennem, nem kellett volna megismernem sem megszeretnem. Magam okoztam a bajt a manipulatív szívemmel. Erről más nem tehet csakis én. Ezért nem kérem sem őt sem Yoseob-ot hogy maradjon mellettem. Az én boldogságom nem feltétlenül egyenlő az övékkel. Ha az ember meg szeret valakit az ő boldogságát akarja és nem a sajátját bármennyire is fáj, nem?

- Beszéljük meg. – állt elém Yoseob meggyötört arccal a nappaliban.

- Mit? – lepődtem meg.

- Minket.

- Rendben…- mondtam miközben remegtem a félelemtől.

- Tényleg ezt akarod? – kérdezte mire lepetten és csalódottan néztem a szemeibe. – Fel akarod adni? Azok után amiken átmentünk..

- Én nem de…

- Akkor?

- Ha az egyik fél nem boldog nincs értelme az egésznek.. – motyogtam bátortalanul.

- Szeretlek. – vágta rá habozás nélkül.

- Tudom, de…

- Mit akarsz még? Ha ez már nem elég mondd mit akarsz! Tudod, hogy bármire képes va-

- Nem érted! – szakítottam félbe.

- Akkor magyarázd el. – halkult el a hangja.

- Nem arról van szó hogy ki szeret, kit…

- De. Csak ez a lényeg.

- Nem…

- Mi más számítana, miért akadsz fenn az akadályokon amikor könnyedén túlléphetnél rajtuk?!

- De-

- Tudom, hogy most nehéz de ez az idő is elmúlik és-

- Nem fogod már sokáig bírni! – tört ki belőlem mire meghűlt a levegő és csend lett. Ijesztő néma csend.

- Nem érted? – kezdett könnyezni a szemem és nehezen vettem levegőt. – Tele vagy sebekkel és már nem bírod sokáig. Ez a játék lehet véget ér de a sebek nem gyógyulnak be. Kínozni fognak téged is, engem is és hiába a szerelem, az nem gyógyír mindenre.

- Honnan szeded ezeket a hülyeségeket?

- Ismerlek. Nem bírod már sokáig….

- De igen!

- Nem akarlak szenvedni látni. – kezdtek végig folyni a könnyeim az arcomon.

- Ki engedte meg, hogy te egyedül eltervezd a közös jövőnket? – lépett oda hozzám Yoseob majd megölelt. 

- Ez a te jövőképed? Örülök, hogy elmesélted, milyennek látod… - mondta miközben a karjai közt kerestem a békét. – Én nem mesélek neked semmit. – mondta mire felnéztem rá csalódottan. – Én bebizonyítom az ellenkezőjét. – jelentette ki határozottan majd megcsókolt.

- Yoseob. – szólalt meg GD. Yoseob lassan elengedett majd magabiztosan állt és várta hogy GD mit mondd neki. – Mennetek kell. – mondta majd megjelent Mir is.

Yoseob Mir-re nézett aki a fejével az ajtó felé biccentett majd elindult.

- Vigyázzatok magatokra. – mondtam majd kisétáltak az ajtón.

- Pár óra múlva mész utánuk. – mondta GD.

A konyhában töltöttem vizet a poharamba majd inni kezdtem mikor GD megszólalt.

- Figyelj! – mondta mire ijedtembe elejtettem a poharat ami szilánkokra tört a csempén. Egy pillanatra a számhoz emeltem a kezem majd lehajolni készültem.

- Csak okosan és ne járjon el a szád!! – förmedt rám GD mire visszakaptam a kezem és felálltam. 

- Miről beszélsz?  - Épphogy kimondtam valaki csengetett.

- Én figyelmeztettelek. – mondta.

Az ajtóhoz sétáltam majd mikor kinyitottam a lélegzetem is elállt.

- M-mit keresel itt? – pislogtam.

- Beszélnünk kell. – válaszolt Dara kétségbeesetten.

- Gyere be. – mondtam mire rögtön be is jött majd leült a kanapéra én meg vele szembe az egyik fotelbe.

- Mi a baj?

- Tudom, hogy az öcsémék  nyaralni mentek, de… napok óta nem tudom elérni. Se őt se a többieket. Gondoltam te tudsz valamit róluk…

- Nyaralni? – lepődtem meg. Egy pillanatig azon idegeskedtem hogy nehogy most jöjjön le Mir, Seungho vagy a többiek mert akkor bajban leszek de aztán eszembe jutott, hogy GD biztos szólt nekik,  hogy maradjanak fent.

- Igen mindenki így tudja. Pihenni mentek. Ha jól tudom a Beast-el nem? Te hogy-hogy nem mentél?

- Ő… bonyolult. É-és nem tudok semmit. – mondtam miközben próbáltam a szememmel jelezni hogy segítségre van szükségem. Nem csak nekem mindenkinek. Hatalmas bajban vagyunk de egy szót sem szólhatok vagy végem.

- Te biztos tudsz valamit! – erősködött Dara.

- Én nem…

- Biztos vagyok benne,  hogy annak ellenére, hogy megkértelek hagyd békén az öcsémet nem tetted meg…

- Én-

- Gyere velem. – ragadta meg a karom majd húzni kezdett maga után.

Először ellenkezni próbáltam de aztán rájöttem.

Itt az esély. Most megszökhetek innen. GD Dara előtt úgysem szeretne lebukni. Itt az alkalom…

- Rendben. – mondtam majd hagytam hogy maga után vonszoljon. Kivitt a házból majd beültem mellé a kocsiba és elindultunk. Olyan volt mintha szabad lennék. Sírni támadt kedvem de nem tehettem. Letudtam volna folyni az ülésről annyira megnyugodtam.

Véletlenül belenéztem egy pillanatra a visszapillantó tükörbe és láttam ahogy egy fekete autó jön mögöttünk. Azonnal feljebb ültem majd hátra fordultam a két ülés között.

- Mi az? – kérdezte Dara.

- Menj gyorsabban! – mondtam bepánikozva.

- Miért? – ijedt meg Dara.

- Csak csináld amit mondok és menj arra amerre én mondom! 

A régi házhoz akartam vezetni Darát, ahol voltam Tiffany-val. Más ötletem nem volt, hogy hol lehetnek a többiek. Folyamatosan vagy az utat vagy a mögöttünk jövő autót figyeltem amibe az a 2 férfi ült akit már annyiszor láttam.

- Ez az…- könnyebbültem meg mikor nem láttam őket mögöttünk jönni.

Dara már nem szólt semmit teljesen össze volt zavarodva.

- Itt menj jobbra! – mutattam.

Már láttam azt a házat. Egyre idegesebb lettem és féltem. Itt volt az esélyem. Csak arra tudtam gondolni,  hogy kiszabadítok mindenkit, de azt, hogy hogyan tegyen nem gondoltam át elég alaposan.

- Itt állj meg! – mondtam mikor a ház előtt jártunk.

Kinyitottam a kocsi ajtaját sietve mielőtt utolérnének azok az alakok mire Dara és kinyitotta az ajtaját.

- Nem! – szóltam rá mire lepetten fordult vissza és nézett rám. – Te menj el.

- Miért?

- Csak menj! Kérlek nincs időm magyarázkodni, menj el és amíg én nem kereslek te se keress engem! 

- De-

Mondta de nem vártam meg míg befejezi bevágtam az ajtót majd kinyújtottam  a jobb karom az útra mutatva,  hogy induljon. Egy darabig értetlenül nézett rám majd bólintott egyet és elindult. Átmentem az úton és megkerültem a házat. Hála Tiffany-nak bejutottam a kis titkos hátsó kapun pont mint akkor. Az egyik ablakhoz sétáltam és befelé kukucskáltam. Hyunseung-ot láttam a földön ülni majd nem sokkal később G.O sétált el előtte.

- Ez az. – mondtam majd az ajtóhoz sétáltam ami előtt 2 őr állt. Azonnal visszaléptem és a falhoz simultam. 

Egyedül reménytelen volt, hogy bármit is kezdhetek velük ráadásul GD már biztos a nyomomban van. Szerencsére Darát sikerült megóvnom attól, hogy ennél is jobban belefolyjon az ügybe. 

Visszamentem az ablakhoz majd integetni kezdtem de Hyunseung nem vett észre. 

Óvatosan kopogni kezdtem rajta, hogy az őrök ne hallják meg. Pár kopogás után Hyunseung lassan felemelte a fejét és körbe nézett majd mikor észrevett nagyot nézett. Intettem neki, hogy jöjjön ide de csak lepetten nézett majd  valakinek magyarázni kezdett hevesen. Nem sokkal később Doojoon és G.O ment oda hozzá majd Hyunseung az ablakra mutatott, vagyis rám. Mikor Doojoon és G.O rám nézett azonnal oda szaladtak az ablakoz. Az ablakon rácsok voltak szóval a rajta való közlekedés reménytelennek bizonyult.

Az ajtó felé mutogattam, jelezve, hogy kéne valamit kezdeni az őrökkel. Doojoon hamar fogta az adást és bólintott egyet majd elrohant.

- Segítség! – hallottam nem sokkal később Doojoon hangját. 

Arrébb siettem és a fal mögül és figyeltem az őröket akik a hangra azonnal az ajtó felé fordultak.

- Segítsenek gyorsan! Le fog égni a ház! Siessenek! – kiabálta Doojoon rémültem.

Az egyik őr előkereste a zsebéből a kulcsot majd mikor benyitott csak annyit láttam, hogy hátraesik a másik őrt pedig G.O vágta fejbe egy székkel.

- Siess! – mondta G.O majd kocsi hangját hallottam a nagy kapu előtt. 

- Megérkezett… - ijedtem meg. 

- Gyerünk! – kiabált G.O.

Berohantam az ajtón és a többiekkel találtam szembe magam.

- Sietnünk kell!

- Mit csinálsz?! – förmedt rám Tiffany. – Azonnal tűnj el!

- Ne hülyéskedj azért jöttem, hogy kiszabadítsalak titeket innen. Menjünk!

- Nem mehetünk el nem érted?!

- Ugyan már! – mondtam nekik majd mikor megfordultam, hogy kimenjünk de ajtót bevágta a szél és valami kattant. A kilincset rángattam de az ajtó nem akart kinyílni.

- Nicole?! – szólt rám Tiffany.

- Nem nyílik! – magyaráztam kétségbeesetten. - Bezárult… - fordultam meg rémülten mire mindenki a másikra nézett.