2013. július 2., kedd

Blue Night 83.rész - "Jól vagyok."

83.rész
"Jól vagyok."





*Abby szemszöge*
- Hazakísérjelek? – jött oda hozzám Seungho miközben egy törölközővel még mindig a haját szárítgatta akár csak én.
- Nem kell. – mosolyodtam el. – Nicole ide jön, és együtt megyünk haza.
- Rendben. Akkor azt még megvárom, míg ideér.
- Oké.
A táncterem mellett a falat támasztva álltunk és vártuk Nicole-t, mikor hirtelen berohant.
- Na végre. – löktem el magam a faltól mosolyogva.
- Bocs. – emelte fel a kezét miközben a térdét támasztotta és levegő után kapkodott.
- Szia. – intett Seungho egy mosollyal Nicole-nak.
- Hello. – viszonozta a mosolyt Nicole.
- Akkor megyek is. – tette a kezét a vállamra.
- O-oké. – dadogtam.
- Sziasztok. – intett mosolyogva majd elment.
Csak mereven néztem, ahogy távozik majd mikor Nicole elsétált előttem visszatértem a valóságba.  
- Szóval, mi van? – ült le a földre hátát a falnak döntve.
- Gyere be nincs itt senki. – nyitottam ki a táncterem ajtaját mire felállt mi meg bementünk. Leültünk egy-egy székre egymás mellett, de egyikünk se szólt semmit. Furán éreztem magam.
- Képzeld. – törtem meg a csendet. – Randim lesz Seungho-val.
- Igen? – fordult felém lepetten. – Wow… - ámuldozott.
- M-mi az? – ijedtem meg a reakciójától.
- Semmi. Csak úgy tűnik, végre helyre jön a szerelmi életed. – mosolyodott el.
- Ja… Már ideje volt. Mondjuk ez alatt a játék alatt jó párszor úgy éreztem, hogy végleg elveszítem. Örülök, hogy csak még közelebb hozott minket egymáshoz.
- Értem. – válaszolta és bár mosolygott valami furcsa volt benne.
- Valami tör-
- És mikor kezdtek el végre járni? – szakított félbe.
- Nem tudom, de-
- Szerintem már nem kell sok. – szakított félbe újra.
- Nic-
- Örülök nektek. – bokszolt vállba.
- Mi történt? – nyögtem ki végre.
- Semmi. – vágta rá értetlen fejjel.
- Ne hazudj.
- Mondom, hogy semmi! Csak még nem hevertem ki mindent…
- Aha. – valami gyanús volt nekem. – És veletek mi történt? A játék vége felé már külön voltunk így…
- Nem akarok róla beszélni. – vágta rá azonnal.
- Miért?
- Csak.
- Hé, én is elmondom! – mondtam kissé nevetve. Olyan feszült lett hirtelen a hangulat. Mi történt, amiről nem tudok? – Ketrecbe voltam zárva én is meg Gikwang is, a víz, ami felett lógtunk tele volt cuki kis halacskákkal. – beszéltem úgy róla mint egy szép emlékről. – Akkor… - komolyodtam el. – Kicsit összevesztünk Gikwang-al. Nem tetszik neki,  hogy mást szeretek persze ezt meg is értem, de nem tehetek róla… Úgy érzem, lesznek még gondjaim Gikwang-al és emiatt egy kicsit feszült vagyok.
Nicole csak meredt maga elé mintha itt se lenne.
- És veled mi történt? – böktem oldalba.
- Semmi. – rázta a fejét.
- Ne húzd az agyam! – szóltam rá mire összerezzent.
- Jó-jó nyugi. – fordult felém. – Összefoglalva, végig kellett néznem néhány kiképzést, majd a kezembe nyomtak egy pisztolyt, hogy vagy Mir-t vagy Yoseob-ot lőjem le. Ha nem választok mindkettő meghal. Ennyi. – vont vállat.

- És nem választottál senkit igaz?
- De. – hajtotta le a fejét.
- Kit?! – emeltem fel a hangom.
- Yoseob. – sóhajtott.
- Őt mentetted meg?
- Nem.
- Megbolondultál?! – kiabáltam.
- Tudom, hülye voltam! – emelte fel ő is hangját. – Összezavarodtam. Nem tudom mi ütött belém, de…. Ha a tár nem lett volna üres megöltem volna. – kezdtek csillogni a szemei.
- Jó, nyugi. – öleltem meg.
- Jól vagyok. – tolt el magától.
Játssza itt a nagy menőt, hogy semmi baja közbe pedig…
- Akkor. Menjünk? – mutattam az ajtóra.

- Aha. – bólintott majd mikor felálltunk a székről körbe néztem és megláttam egy táskát a földön.
- Ez meg mi? – mentem oda majd felvettem a földről.
- Nem Mir-é? – jött oda hozzám Nicole.
- Lehetséges. Csak ő ilyen nyomorék, hogy itt felejtse a cuccait.
- Akkor vidd haza, és majd ha jössz vagy Seungho-val találkozol, add oda neki.
- Miért nem adod oda neki te? – nyújtotta felé a táskát.
Megszeppent és láttam, ahogy forognak a kerekek a fejébe, hogy erre mit válaszoljon.
- Én- vett nagy levegőt, de félbe szakítottam.
- Jó majd odaadom én. – vettem vissza a táskát majd elindultam az ajtó felé. – Jössz? – fordultam visszafelé.
- Aha. – bólintott majd elrohant mellettem.
Mielőtt a keze a kilincshez ért volna az ajtó hirtelen kinyílt és fellökte őt. Egy kisseb sikollyal a földön kiterült majd Mir rohant be az ajtón, mint egy idegbeteg. Épp, hogy ki tudtam kerülni, majd mikor elviharzott mellettem megtorpant.

- Nem láttátok a táskám? – forgolódott kétségbeesetten.
- Nesze. – dobtam a képébe a táskát, amit lepetten kapott el. – Lehetnél kicsit óvatosabb. – tettem csípőre a kezeimet. – Nem elég, hogy elhagyod a cuccaid, de még úgy is rontasz be valahova, hogy fellöksz mindenkit. – mondtam, mint egy anyuka aki épp a fiát dorgálja, majd odamentem Nicole-hoz és felsegítettem.
- Fáj… - mondta miközben a homlokát súrolgatta.
- Bocsi. – rohant oda hozzá Mir, majd meg akarta ölelni de Nicole hátrébb lépett. – Jól vagy Mir, semmi baj. – a tekintete olyan fura volt. Sosem láttam, még, hogy így nézett volna Mir-re.
- Haragszol? – kérdezte Mir.
- Nem, nem haragszom. – válaszolt majd kiment az ajtón.
- Mi történt? – fordult felém Mir.
Vállat vontam majd megütögettem a hátát.

- Rossz volt az időzítésed. 

2 megjegyzés:

  1. Húú.. Mir is mindig a legjobbkor toppan be, és a legjobb módon :DDDDD
    Gyorsan kövit ^-^

    VálaszTörlés