Blue Night 85.rész - A Herceg

85.rész

A Herceg

* Abby szemszöge *

- Nicole! – fújtam ki idegesen a bent tartott levegőt.

- Nyugodj már meg ez csak egy randi! – fogta meg a vállaimat majd a szemembe nézett.

- Igen csak egy randi. – sóhajtottam fel.  Hiába próbált meg Nicole nyugtatni nagyon ideges voltam, a gyomrom görcsben állt.

- Meg fog ölni, hogy ennyire ideges vagy?

- Nem erről van szó  csak tudod régóta várok rá. – erőltettem magamra egy mosolyt.

- Tudom. – mosolyodott el.  – Kész vagyok! – mondta Nicole mire egy halk sóhaj hagyta el a számat. Felálltam az majd a tükörhöz sétáltam. Szavam is elállt. Nicole egy pillanatok alatt szépé varázsolt. Gondosan ügyelt, hogy minden apró sebet ami  még a testemet borította elfedje. Hajamat is szépen feltűzte és még egy kevés sminkkel is ellátott.

- Nagyon szépen köszönöm! – léptem hozzá majd szorosan magamhoz öleltem.

- Most már menj, idő van már biztos lent vár. – tolt el magától majd fejével az ajtó felé bökött. Bólintottam majd elindultam lefelé. Szívem torkomban dobogott, ahogy kinyitottam és megpillantottam Seungho-t a szavam is elállt. Mindig is szerettem, ha egy férfi öltönyben van de Seungho egyszerűen lélegzett elállítóan nézett ki benne. Nagyot sóhajtottam majd mosolyogva indultam meg felé. A mosoly, amit annyira szerettem ma is elragadó volt és szüntelen.

- Gyönyörű vagy! – lépett közelebb hozzám majd egyik kezét derekamra csúsztatta.

- Jól nézel ki te is. – toltam el magamtól, hogy a szemeimbe tudjak nézni.  Közelebb hajolt hozzám majd egy puszit, nyomot az arcomra, amitől azonnal éreztem, hogy arcomat elönti a vér. Seungho is észrevette kislányos zavaromat, amire csak egy mosollyal reagált majd kinyitotta nekem az ajtót és segített beszállni a kocsiba.

- Hova megyünk? – kérdeztem miután beszállt a kocsiba.

- Egy nyugodt kis étterembe. – mondta mosolyogva. Elindultunk az étterem felé egész úton beszélgetünk és nevetgéltünk. El is felejtettem miért is izgultam annyira, de mikor az étteremhez értünk gyomrom újra remegni kezdett. Ha így folytatom egy falat sem fog lemenni a torkomon. Seungho úriember módjára nyitotta ki nekem a kocsi ajtót majd segített kiszállni. Megfogta a kezemet és bevezet az étterembe. Egy kis időre hercegnőnek éreztem magam. Egy pillanatra megálltunk míg Seungho váltott egy két szót az egyik alkalmazottal majd az asztalunkhoz kísért minket.

- Nem félsz, hogy felismernek?  - néztem fel rá miután abba hagytam az étlap tanulmányozását.

- Nem igazán érdekel, addig míg tudják hol a határ. – mosolygott rám. – Választottál?

- Igen. – bólintottam. – Rain, tud mindenről?

- Túl sokat aggódsz. –csúsztatta kezét az asztalon pihenő kezemre. Akaratlanul is elmosolyodottam. – Ha nagyon szeretnéd tudni, akkor igen, tud róla. – nevetett fel halványan.

- Akkor jó. – mosolyogtam rá majd újra az étlapot kezdtem nézegetni. Egy könnyű vacsorát választottam nem sok hús, de sok zöldség. Képtelen lettem volna nehezebb ételt letuszkolni a torkomban lévő gombóc miatt. Miután leadtuk a rendelést beszélgetni kezdünk egy finom bor társaságában. Nem igazán akartam túlzásba esni az alkoholfogyasztással, mert szerettem volna emlékezni az este történéseire. Mikor kihozták az ételeteket egy férfi rontott be az étterembe. Mindenki őt nézte. Részeg volt és nem is kicsit. Ide-oda támolygott majd Seungho mögötti asztalhoz levágódott. Ha ez  barom tönkretesz valamit én megölöm. Seungho rám pillantott jelezve, hogy ne is foglakozzak vele tovább. Felsóhajtottam majd folytattam az evest. Néha beszédbe elegyedtük Seungho-val de mindketten élveztük az ételek ízeit.

- Most már megnyugodtál egy kicsit a történtek után? - kérdezte Seungho miután befejezte az étkezést.

- Mondhatni. – tettem le az evő eszközöket. – Bár az eset óta mindenre gondosabban oda figyelek. – mosolyodtam el. – Kicsit nehezebb feldolgozni, mint gondoltam, de jó úton haladok, hogy végre új életet kezdjek.

- Ennek örülök. – húzódott halvány mosoly az arcára. – Itt vagyok, és rám bármikor számíthatsz!

- Köszönöm. – mosolyogtam rá. Kell is támogatás, mert ha nem kapok, bele fogok roppanni hiába, mutatom magamat erősnek belül igen is fáj.

- Ha megbocsátasz, egy pillanat és visszajövők. – állt fel az asztaltól.

- Rendben csak nyugodtan. – mosolyogtam rá majd bele kortyoltam a poharamban. Seungho elment és mikor már nem láttam sehol hátra dőltem a széken és felsóhajtottam. Hirtelen zajra lettem figyelmes, ami, amit az előttünk lévő asztalnál a nem rég ide tévedő srác okozott. Felállt és kezében lévő pohárral indult meg a felém lévő irányba. Nagyon nézett engem, amitől még a víz is kivert. Könyörögtem, hogy Seungho minél hamarabb visszajöjjön. Féltem, hogy ez részeg ember belém köt. Nagy léptekkel indult meg felém, majd ahogy közelebb ért hozzám meg botlott a saját lábában és az itala az ölembe borult. Mire reagálhattam volna már rég késő volt. Tocsogott a ruhám a töménytelen alkoholtól és ráadásul a szaga sem volt kellemes. Mindenki engem nézett és éreztem, hogy a düh elárasztja a testemet és mindjárt felrobbanok. Lassan felálltam és dühösen néztem a földön fetrengő részeg kópéra.

- Te eszednél vagy? – fújtam ki dühösen az eddig bent tartott levegőt.

- V-véletlen volt. – motyogta alig érhetően.

- Gondolom. – mérgelődtem miközben fogalmam sem volt róla mivel kezdjem el törölgetni magam. A sírás határán álltam.

- Hogy hívnak? – kérdezte miközben fel akart kelni a földről.

- Hát ezt pont nem fogom az orrodra kötni. – mondtam dühösen.

- Engem Kyukhyun-nak hívnak.

- Úgy tudom nem kérdeztem! – förmedtem rá.

- Nagyon csinos teremtés vagy! – jelent meg egy fél mosoly az arcán majd megindult felém. Rémülten pislogtam rá és menekülő utat kerestem mire valaki elé lépett és meg fogta a nyakánál a pólót. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Mindig tudja, mikor kell jönni.

- Mit akarsz a csajomtól? – kérdezte tőle Seungho idegesen. Hirtelen köpni, nyelni  nem tudtam és azt hiszem még a vérnyomásom is leeset.

- É-Én…

- Most tűnj, el még jó kedvemben találsz. – lökte el magától a srácot majd az hátra esett. – Gyere menjünk. – ragadta meg a kezem Seungho és kifelé kezdett húzni.  Ahogy kint megálltunk magához húzott és szorosan átölelt. – Jól vagy?

- Én jól vagyok! – suttogtam. – De a ruhámért még kapni fogok Nicole-tól. – toltam el magamtól majd végig néztem magamon. 

- Gyere menjünk innen. – mosolyodott el majd felém nyújtotta kezét. Elmosolyodtam majd megfogtam a kezét.

- Ez a töménytelen alkohol szag annyira idegesít. – nyavalyogtam miközben a park felé tartottunk. Alig voltak az utcákon pedig ilyenkor elég nagy nyüzsgés szokott lenni.

- Nem számít engem nem igazán érdekel  a lényegen nem változtat. – nevetett fel.

- Miért mi a lényeg? – néztem fel rá lepetten.

- Te! – állt meg majd közelebb húzott magához. Arcomat kezei közé fogta és úgy fürkészte arcomat. – Észre se vetted igaz, hogy már megérkeztünk a parkba? – kezdte miközben gonosz mosoly húzódott arcára majd elengedte az arcomat és elindult az egyik irányba. Értetlenül pislogtam utána nem tudtam hova tenni az előbbi kis akcióját.

 - Olyan gonosz vagy velem. – morogtam az orrom alatt majd utána sétáltam. Mikor utolértem megállt előttem én meg mire észrevettem volna már késő volt. Neki mentem.

- Bocsi. – motyogtam mire felnevetett majd felém fordult és kezét nyújtotta felém.

- Szabad egy táncra? – mosolygott rám azzal az elbűvölő mosolyával.

- Nincs is zene. – pislogtam rá értetlenül.

- Emlékszel? Egyszer már táncoltunk zene nélkül és tökéletesen ment. – mondta majd megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Mindig is meg volt közöttünk az összhang bár néha túlságosan nagy ellentétek voltunk. Annyi szép emlék tört rám abban a pillanatba elfedve a rosszakat. Egyetlen egy dolgok érdekelt abban a pillanatban az csak is Ő. Végre vele lehettem csak mi voltunk a csillagos ég alatt. Körülöttünk csönd és békeség honolt, de még is többet mondott, mint egy kimondott szó.  Hirtelen megálltunk majd Seungho eltolt magától.

- Tudom, hogy már rég óta vársz rám. – suttogta halkan. Eltaláltad nagyon rég óta várok rád.

- Lassan beletörődtem, hogy csak barátunk leszünk. – mosolyodtam el.

- Kis butus. – nevetett fel majd kezét a derekamra csúsztatta és úgy húzott közelebb magához. Egyik kezét arcomra simította majd lassan közelíteni kezdet felém. Szívem egyre hevesebben kezdett verni és a gyomromban a kis pillangók szüntelenül szorgoskodtak majd ajkai enyémekre tapadtak. A csók teljesen elfelejtette velem az eddigi küzdelmeket. Ebben a percben éreztem, hogy újra értelmet nyert az életem. Újra van kiért küzdenem.

- Szeretlek. – suttogta ajkaimba majd újra megcsókolt. A lány, aki azt hitte sosem fogja viszont szeretni szíve hercege végre megkapta, amire vágyott. A Herceg karjaiban tartotta és legszebb szót suttogta neki. A lány pedig képtelen volt felfogni, hogy akiért életét is képes lett volna, oda adni ugyan úgy érez, mint Ő.