Blue Night 83.rész - "Jól vagyok."

83.rész

"Jól vagyok."

*Abby szemszöge*

- Hazakísérjelek? – jött oda hozzám Seungho miközben egy törölközővel még mindig a haját szárítgatta akár csak én.

- Nem kell. – mosolyodtam el. – Nicole ide jön, és együtt megyünk haza.

- Rendben. Akkor azt még megvárom, míg ideér.

- Oké.

A táncterem mellett a falat támasztva álltunk és vártuk Nicole-t, mikor hirtelen berohant.

- Na végre. – löktem el magam a faltól mosolyogva.

- Bocs. – emelte fel a kezét miközben a térdét támasztotta és levegő után kapkodott.

- Szia. – intett Seungho egy mosollyal Nicole-nak.

- Hello. – viszonozta a mosolyt Nicole.

- Akkor megyek is. – tette a kezét a vállamra.

- O-oké. – dadogtam.

- Sziasztok. – intett mosolyogva majd elment.

Csak mereven néztem, ahogy távozik majd mikor Nicole elsétált előttem visszatértem a valóságba.  

- Szóval, mi van? – ült le a földre hátát a falnak döntve.

- Gyere be nincs itt senki. – nyitottam ki a táncterem ajtaját mire felállt mi meg bementünk. Leültünk egy-egy székre egymás mellett, de egyikünk se szólt semmit. Furán éreztem magam.

- Képzeld. – törtem meg a csendet. – Randim lesz Seungho-val.

- Igen? – fordult felém lepetten. – Wow… - ámuldozott.

- M-mi az? – ijedtem meg a reakciójától.

- Semmi. Csak úgy tűnik, végre helyre jön a szerelmi életed. – mosolyodott el.

- Ja… Már ideje volt. Mondjuk ez alatt a játék alatt jó párszor úgy éreztem, hogy végleg elveszítem. Örülök, hogy csak még közelebb hozott minket egymáshoz.

- Értem. – válaszolta és bár mosolygott valami furcsa volt benne.

- Valami tör-

- És mikor kezdtek el végre járni? – szakított félbe.

- Nem tudom, de-

- Szerintem már nem kell sok. – szakított félbe újra.

- Nic-

- Örülök nektek. – bokszolt vállba.

- Mi történt? – nyögtem ki végre.

- Semmi. – vágta rá értetlen fejjel.

- Ne hazudj.

- Mondom, hogy semmi! Csak még nem hevertem ki mindent…

- Aha. – valami gyanús volt nekem. – És veletek mi történt? A játék vége felé már külön voltunk így…

- Nem akarok róla beszélni. – vágta rá azonnal.

- Miért?

- Csak.

- Hé, én is elmondom! – mondtam kissé nevetve. Olyan feszült lett hirtelen a hangulat. Mi történt, amiről nem tudok? – Ketrecbe voltam zárva én is meg Gikwang is, a víz, ami felett lógtunk tele volt cuki kis halacskákkal. – beszéltem úgy róla mint egy szép emlékről. – Akkor… - komolyodtam el. – Kicsit összevesztünk Gikwang-al. Nem tetszik neki,  hogy mást szeretek persze ezt meg is értem, de nem tehetek róla… Úgy érzem, lesznek még gondjaim Gikwang-al és emiatt egy kicsit feszült vagyok.

Nicole csak meredt maga elé mintha itt se lenne.

- És veled mi történt? – böktem oldalba.

- Semmi. – rázta a fejét.

- Ne húzd az agyam! – szóltam rá mire összerezzent.

- Jó-jó nyugi. – fordult felém. – Összefoglalva, végig kellett néznem néhány kiképzést, majd a kezembe nyomtak egy pisztolyt, hogy vagy Mir-t vagy Yoseob-ot lőjem le. Ha nem választok mindkettő meghal. Ennyi. – vont vállat.

- És nem választottál senkit igaz?

- De. – hajtotta le a fejét.

- Kit?! – emeltem fel a hangom.

- Yoseob. – sóhajtott.

- Őt mentetted meg?

- Nem.

- Megbolondultál?! – kiabáltam.

- Tudom, hülye voltam! – emelte fel ő is hangját. – Összezavarodtam. Nem tudom mi ütött belém, de…. Ha a tár nem lett volna üres megöltem volna. – kezdtek csillogni a szemei.

- Jó, nyugi. – öleltem meg.

- Jól vagyok. – tolt el magától.

Játssza itt a nagy menőt, hogy semmi baja közbe pedig…

- Akkor. Menjünk? – mutattam az ajtóra.

- Aha. – bólintott majd mikor felálltunk a székről körbe néztem és megláttam egy táskát a földön.

- Ez meg mi? – mentem oda majd felvettem a földről.

- Nem Mir-é? – jött oda hozzám Nicole.

- Lehetséges. Csak ő ilyen nyomorék, hogy itt felejtse a cuccait.

- Akkor vidd haza, és majd ha jössz vagy Seungho-val találkozol, add oda neki.

- Miért nem adod oda neki te? – nyújtotta felé a táskát.

Megszeppent és láttam, ahogy forognak a kerekek a fejébe, hogy erre mit válaszoljon.

- Én- vett nagy levegőt, de félbe szakítottam.

- Jó majd odaadom én. – vettem vissza a táskát majd elindultam az ajtó felé. – Jössz? – fordultam visszafelé.

- Aha. – bólintott majd elrohant mellettem.

Mielőtt a keze a kilincshez ért volna az ajtó hirtelen kinyílt és fellökte őt. Egy kisseb sikollyal a földön kiterült majd Mir rohant be az ajtón, mint egy idegbeteg. Épp, hogy ki tudtam kerülni, majd mikor elviharzott mellettem megtorpant.

- Nem láttátok a táskám? – forgolódott kétségbeesetten.

- Nesze. – dobtam a képébe a táskát, amit lepetten kapott el. – Lehetnél kicsit óvatosabb. – tettem csípőre a kezeimet. – Nem elég, hogy elhagyod a cuccaid, de még úgy is rontasz be valahova, hogy fellöksz mindenkit. – mondtam, mint egy anyuka aki épp a fiát dorgálja, majd odamentem Nicole-hoz és felsegítettem.

- Fáj… - mondta miközben a homlokát súrolgatta.

- Bocsi. – rohant oda hozzá Mir, majd meg akarta ölelni de Nicole hátrébb lépett. – Jól vagy Mir, semmi baj. – a tekintete olyan fura volt. Sosem láttam, még, hogy így nézett volna Mir-re.

- Haragszol? – kérdezte Mir.

- Nem, nem haragszom. – válaszolt majd kiment az ajtón.

- Mi történt? – fordult felém Mir.

Vállat vontam majd megütögettem a hátát.

- Rossz volt az időzítésed.