2013. július 11., csütörtök

Blue Night 84.rész - Véletlen találkozás

84.rész
Véletlen találkozás






*Nicole szemszöge*
Az utóbbi időbe amennyire csak lehetséges megmakacsoltam magam. Újra zárkózott lettem és kerültem az embereket. Nem éreztem igazságosnak azt, ahogy Yoseob viselkedik velem szemben, de aztán eszembe jut, hogy mit tettem. Megőrjítenek ezek a gondolatok és nem tudok velük mit kezdeni. Minden nap ott motoszkálnak a fejemben és nem hagynak nyugodni. Vajon, ha várok, elmúlik a vihar, vagy tornádó lesz belőle?

Az Ilya Espresso-ban üldögéltem, ahogy azt sokszor tenni szoktam, ha egyedül akarok lenni. Csak Abby és Tiffany tudja, hogy ez a kedvenc helyem. Senki más. 
Az asztalon könyökölve támasztottam a fejem és bámultam kifelé az utcára mikor valaki lehuppant elém. Felkaptam a fejem és lepetten néztem rá.

- Szia. – üdvözölt mosolyogva.
- Mit keresel itt? – pislogtam.
- Erre jártam és megláttalak. Szóval itt szoktál depizni. – vigyorodott el.
- Nem depizek. – grimaszoltam gúnyosan.
- Csak úgy árad belőled a sötét aura.
- Ki vagy te? Kozso fia?
Lehajtotta a fejét majd elnevette magát. Akaratlanul is elmosolyodtam mire rám nézett.
- Csak most jöttem, de már mosolyogsz.
Ráfagyott a mosoly az arcomra.
- Na tünés. – lettem komoly.
- Nem jöttél el egy próbára sem. – vált ő is komollyá majd kifelé kezdett bámészkodni.
Nem válaszoltam csak én is az utca felé fordultam és nézelődni kezdtem.
- Miért nem jöttél?
- Miért kellett volna?
- Azt hittem, ha megkérlek, eljössz. – sóhajtott egyet mire ránéztem a szemem sarkából.
- Rosszul hitted. – mondtam halkan. Ahogy kimondtam meg is bántam.
Ő csak halványan elmosolyodott.
- Miért nem jössz át hozzánk mostanában? Régen annyit voltál nálunk…
- Változnak a dolgok.
- Mi változott?
- Minden.
Sóhajtott egyet mire újra ránéztem a szemem sarkából.
- Mir-nek biztos hiányzol.
Lepetten meredtem magam elé. A szívem a torkomban dobogott és nem tudtam mit mondjak erre.
- Remélem, hamar elfelejt. – mondtam halkan.
- Nem fog. – mosolyodott el.
- Nem akarsz menni? – fordultam felé kissé idegesen.
Lepetten nézett rám én meg csak úgy kapkodtam levegő után az idegességtől. Aztán kis hatásszünet után elmosolyodott mire meglepődtem.
- Gyere, beszélgessünk.! – ugrott fel a székről majd megragadta a kezem, felrántott a székről és húzni kezdett maga után.
- M-mit művelsz? – dadogtam miközben nagy léptekkel haladt kifelé velem a kávézóból.
- Rád fér már egy kis mosolygás.
- Eddig Kozso fi a voltál. Most már szeretet szolgálat?
Csak eleresztett egy aranyos mosolyt majd miután kiértünk a kávézóból odavitt az autójához.
- Thunder. – szóltam utána mikor elengedte a kezem és kinyitotta nekem a kocsija ajtaját. – Nem. – fordultam felé miközben az ajtót tartotta.
- Gyerünk. – noszogatott. – Mutatok valami tök jót.
Sóhajtottam egyet majd beültem a nyitott tetejű autóba.
- Elmondod végre, hogy mire készülsz? – fordultam felé mikor beült mellém.
- Várj még egy kicsit. – mosolygott majd elindította az autót.
Élveztem, ahogy a nagy sebességnél a szél a hajamba kap. Fantasztikus szabadság éreztet adott és egy kicsit segített kikapcsolódni. Elfeledtetni egy kis időre a rossz dolgokat.
- Van valami, ami nagyon zavar? – kiabálta Thunder, hogy jól értsem a süvítő széltől, ahogy száguldottunk az autópályán.
- Miért? – kiabáltam vissza.
- Most ha kikiabálod magadból senki se fogja hallani. – nézett rám egy pillanatra mosolyogva.
- Hát… - gondolkodtam el.
Most tényleg kiabáljam ki, hogy Yoseob az őrületbe kerget?
- Gyerünk. – bíztatott.
Nagy levegőt vettem majd kiabálni kezdtem.
- Elegem van belőled! Szemét vagy velem! Kész szenvedés veled így minden egyes perc! Tudom, hogy hibáztam de…. – elcsuklott a hangom és lehajtottam a fejem.
Nem állhat nekem feljebb az egész. Amit tettem túl ment minden határon. De ez a szenvedés, amit ketten művelünk. Nem bírom…
- Jól vagy? – tette Thunder a kezét a vállamra.
- Jól vagyok, te az utat figyeld. – vettem le a kezét a vállamról.
Értékeltem benne, hogy ennyire segíteni akar, de egy ember van, aki segíthetne rajtam az meg nem fog. Ez élet szívás…
- Haza tudnál vinni? – dőltem hátra miközben az eget kémleltem.
- Persze. – sóhajtott.

Ahogy hazafelé tartottunk egy szót se szóltunk egymáshoz. Olyan lehettem, mint egy hulla. Semmi életkedvem nem volt. Az ajtóba könyököltem és úgy bámészkodtam mikor hirtelen megakadt a szemem valamin. Felkaptam a fejem és félig döbbent félig rémült arccal néztem, ahogy a mellettem ülő srác nővére és az a lány aki annyiszor végezni akart már velem az utcán beszélgetnek.

3 megjegyzés:

  1. Gyorsan kövit vagy megpusztulok* veri a fejét*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövö hét elején már lesz ha minden igaz :)

      Törlés
  2. Abby egy kibaszott lusta nőszemély..>< Sajnálom!:( ♥

    VálaszTörlés