Blue Night 89.rész - Vihar előtti csend

89.rész
Vihar előtti csend

* Abby szemszöge *

Ma szokásosabbnál is hűvösebb volt az idő kint. Pontosan illett a lelki állapotomhoz. Le voltam törve, mert fogalmam sem volt róla mihez kezdjek a mostani helyezettemmel. Nekem kell ki találnom valamit és szembe néznem  Gikwang-al. Nem hagyhatom, hogy minden elfajuljon. Nem is maradhatok Seungho nyakán. Számára is teher vagyok, habbár nem mondja, de biztos vagyok, benne rengeteg dologra kell odafigyelnie.  Felsóhajtottam majd felnéztem az égre. Miért kellett ennyire tönkremennie mindennek?

- Nem akarsz bejönni? – kérdezte egy ismerős hang aggódva  – Elég hideg van idekint. – állt meg mellettem. Felsóhajtottam majd egy pillantást vettettem rá és elejtettem felé egy halvány mosolyt biztatásképpen.

- Nekem pont jó. – suttogtam mosolyogva majd magam elé kezdtem nézni. Halk sóhajt kaptam válaszképp majd éreztem, ahogy egy meleg ruhadarab simul rám. Rá pillantottam majd szemével jelzett, hogy vegyem fel így teljesítettem a kérését. Bele bújtam és azonnal éreztem Seungho édes illatát.

- Köszönöm. – suttogtam magam elé. – De most te fogsz megfázni! – pillantottam rá aggódva mire elmosolyodott.

- Ne velem foglalkozz most. – mondta mosolyogva majd kezeit zsebébe csúsztatta.  – Inkább mesélj mi ez a búval baszott hangulat?

- Hát csak gondolkodom! – zártam le ennyivel.

- Ha sokat agyalsz, valami az árt a szépségednek! – nevetett fel.

- Igazán vicces vagy. – mondtam kicsit gúnyosan. – Ezzel nem segítesz! – motyogtam.

- Jaj lazíts már egy kicsit. - mosolyodott el majd közelebb lépet hozzám és magához húzott. – Mosolyogj, azt jobban szeretem! – búgta a hajamba.  Szorosan magamhoz öleltem majd magam szívtam a jellegzetes illatát.

- Rendben! – mosolyodtam el.  Tehetném, sosem engedném el.  Szeretném, ha mindig velem lenne és minden percben így ölelne. Jó szorosan magához, hogy végre megnyugodjak, és teljesen biztonságban érezzem magam. Karjai között végre nyugalomra lelt háborgó lelkem.

- Szeretnél csinálni valamit? – tolt el magától egy nagy mosollyal fürkészte arcomat.

- Inkább maradjunk még így! – mondtam majd újra szorosan magamhoz öleltem.

- Egésznap kint fogunk állni?

- Ha rajtam múlik igen! – vágtam rá azonnal.

- Na ne hülyéskedj! – tol el magától majd felkapott a vállára.

- T-Te meg mit csinálsz? – sipákoltam kétségbe esetten miközben az összes vér a fejembe folyt és már látni alig láttam. – Tegyél már le! – kiabáltam.

- Ő nagyságát be kellet hoznom valahogy. – kuncogott majd megállt és letett végre. Ahogy lábam földet ért megszédültem és majdnem beestem a konyhaszékek között landoltam, de szerencsére Seungho időben kapcsolt és elkapta karomat így vissza tudott húzni magához. – Jól vagy?

- Csak megszédültem. – fogtam a fejem. Megfogta a kezemet majd elvezetett a kanapéig. Leültetett majd betakart.

- Ma szokásosabbnál is hidegebb van, kint nem akarom, hogy megfázz. – mosolygott rám. – Készítek teát. 

- Rendben! – mosolyogtam rá.  Betakartam magam, mert egyre jobban fáztam. Igaz volt tényleg hideg volt, kint de ott kint abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Megijedtem mikor zsebemben lévő telefonom rezegni kezdett. Előhalásztam majd a képernyőre pillantottam. Egy ismerős név. Biztos aggódik miattam. Felsóhajtottam majd felvettem.

- Igen? – szóltam bele.

- Abby! Végre. – szólt bele a készülékbe megkönnyebbülve.   – Jól vagy? Hol vagy most?

- Jól vagyok. – mondtam egyhangúan.

- Megnyugodtam. – sóhajtott fel megkönnyebbülve. – De még is hol vagy?

- Seungho-nál. – adtam egyszerű tömör választ.

- Mikor akarsz haza jönni?

- Nem tudom. – motyogtam.

- Abby! – emelte fel a hangját.

- Nyugi haza fogok menni nem, kell miattam aggódnod Nicole! – mondtam nyugodtan.

- Rendben. – sóhajtott fel. – De azéért kérlek, gyere haza aggódóm miattad!

- Nem kell miattam aggódj! Jó helyen vagyok.

- Tudom, de akkor is! – motyogta halkan. – Na, mindegy örülök, hogy jól vagy nem is zavarok tovább! Szia. - hadarta el majd kinyomta a telefont még mielőtt válaszolhattam volna.  Felsóhajtottam majd visszacsúsztattam a zsebembe a telefont. Biztos voltam benne, hogy nem esett jól neki a mostani viselkedésem, de meg kell érteni, hogy most nem vagyok száz százalékos lelkileg.

- Ki volt az? – kérdezte Seungho miközben egy bögregőzölgő teát tartott elém.

-  Nicole. – motyogtam majd elvettem a bögrét tőle. Kicsit meleg volt mikor hideg kezemhez ért de jól esett. Elkezdtem fújni a gőzölgő teát majd egy kis idő múlva kortyolgatni kezdtem.

- Aggódik miattad. – szólalt meg hosszas csend után Seungho.

- Tudom. – válaszoltam halkan. – Holnap  haza megyek, és végre elrendezek mindent Gikwang-al! – mondtam határozottan mire Seungho szemei kikerekedtek.

- Biztos vagy benne?

- Teljesen! – válaszoltam még mindig határozottan. Én okoztam ezt az egészet nekem is kell rendbe tennem. Ha ki kell osztanom, hogy észhez térjen, hát megteszem. Nem hagyom, hogy egy ilyen dolgok miatt érezzem magam rosszul. Saját lábamra kell állnom és szembe kell szállnom vele. Hátha végre az Ő lelki világa is megnyugszik…