87.rész
Egy féltékeny szív
* Abby
szemszöge*
A konyhában
ültem a konyha pultnál, miközben a reggeli kávémat szürcsölgettem és a tegnapi
eseményeken merengtem. A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról.
- Jó reggelt! –
köszönt komás fejjel Tiffany miközben nagyokat ásítozott.
- Neked is. –
néztem fel rá mosolyogva majd újra bögrémet néztem. Szívem olyan hevesen ver,
akárhányszor eszembe jut a tegnapi csók. Fellegekben érzem magam és olyan
boldog vagyok.
- Abby! –
integetett előttem Tiffany.
- Hmm. – néztem
rá mikor feleszméltem.
- Jól vagy?
- Persze. –
mosolyogtam rá.
- Nem úgy nézel
ki. – mondta elképedve.
- Hagyjad már csak szerelmes. – jött be Nicole
röhögve a konyhába.
- Akkor nagy
baj van! – kiáltotta el magát Tiffany. – Vigyük gyorsan orvoshoz! – ragadta meg
a karom mire értetlenül néztem rá.
- Erre igazán
semmi szükség. – hámoztam le kezeit a karomról majd komoly pillantásokat
vetettem rá.
- Jó nyugi. –
nevette el magát.
- Én felmegyek.
– mondtam majd felkaptam a konyha pulton pihenő kihűlt kávémat. – Am… Nicole?! – torpantam meg konyhaajtóban
majd felé fordultam.
- Hmm? – kapta
rám a tekintetét lepetten.
- Tegnap este
egy vadbarom rám borított egy pohár bort és a ruha tönkrement. – hajtottam le a
fejem.
- Ki volt az a
süt hal?
- Nem tudom. –
ráztam a fejem. – Mondta a nevét, de annyira ideges voltam, hogy képtelen
voltam megjegyezni.
- Értem. – sóhajtott
fel. – A ruha miatt pedig ne aggódj, nem csinálok ügyet belőle. – intett le
majd bele kortyolt a kávéjába.
- Rendben. –
mosolyogtam rá majd elindultam felfelé a lépcsőn. A poharamban lévő kávára
meredtem mikor valaki nekem jött. Felnéztem rá és egy halk sóhaj hagyta el a
számat.
- Nem látsz a
szemedtől. – mért végig dühösen.
- Bocs. –
motyogtam majd tovább akartam indulni,
de megragadta a karomat. – Mi bajod van?
- Mikor akarsz
elköltözni innen? – kérdezte flegmán.
- Majd mikor
úgy érzem, hogy itt az ideje. – vágtam vissza azonnal.
- Ez az idő
eljött szóval akár most is elmehetsz! – csúsztatta kezeit a zsebébe majd
neki dőlt a korlátnak és rám nézett.
- Úgy tudom nem
te vagy a főnök a házban, aki meg mondhatja, mit és hogyan tegyek, szóval majd megyek, mikor szeretnék. – mondtam neki komolyan.
- Semmi keresni
valód itt nem értem miért akarsz itt maradni! – mosolyodott el. – Senki nem
kíváncsi rád, ha nem vetted volna észre. – rázta fejét mosolyogva.
- Hagy találjam
ki az a senki. – mondtam elgondolkozva. – Egyedül te akarod, hogy eltűnjek
innen. Jogosan, hiszen összetörtem a szívedet, de akkor sem beszélhetsz így velem!
- Miért ne ?
Amúgy is ez a mi házunk te csak ide befurakodtál. – jelentette ki mire szemeim
kikerekedtek.
- Úgy gondolom semmi
ellenvetésed nem volt afelől, hogy ide költöztem. – mondtam gúnyosan.
- Akkor még nem
ismertelek! –mondta komolyan Gikwang.
- Ez a baj,
hogy most sem ismersz! – ráztam a fejem miközben egy halvány mosoly húzódott a
számra.
- Ohh dehogy
nem! – nevetett fel. – Mindenkit csak kihasználsz, aztán eldobod! – vágta a
képembe.
- Igen? –
vágtam meglepett arcot. – Téged se
használtalak, ki de én kérek elnézést, hogy figyelembe mertem venni az
érzéseidet és nem akartam veled játszani! Tényleg bocs! – emeltem fel a
hangomat. Éreztem, hogy egyre dühösebb leszek rá pedig tudtam nagyon jól, hogy ő
sem gondolja komolyan, de szavai annyira őszintének tűntek. Mi ütött belé?
- Szerintem te
se tudod, néha mit hazudsz a másiknak!
- Miért jobb
lett volna, ha kihasználtalak volna? Még jobban fájt volna! – üvöltöttem a
képébe.
- Annyira
szánalmas, amit művelsz. – nevetett fel. Éreztem, ahogy egyre dühösebb leszek
és képtelen leszek vissza fogni magam.
- Jó tudod, mit
most már vegyél vissza magadból, majd ha akarok, elmegyek! – mondtam neki majd
fel megindultam felfelé.
- Összejöttél
azzal a barommal igaz? – kérdezte csalódottan. Szóval innen fúj a szél.
Megtorpantam a lépcső tetején majd felé fordultam.
- Szóval ez a
te bajod? – nevettem el magam kínomban. – Semmi közöd hozzá!
- Akkor ezzel az erővel már hozzá is költözhetnél!
- Nem unod már
magad? Mert én már nagyon unlak. – néztem rá dühösen mire elmosolyodott. – Ne
mosolyog, mert a végén képes leszek és felképellek. Hülye barom!! – kiabáltam
rá majd meg sem várva, hogy válaszol elindultam a szobám felé. Feltéptem azt,
ajtót majd amilyen erősen csak tudtam be vágtam magam után. Szekrényemhez mentem majd kivettem onnan egy
kisebb táskát és egy két ruhadarabot dobáltam bele meg néhány fontosabb dolgot.
Majd szétrobbantam olyan ideges voltam. Átöltöztem, majd felkaptam a táskámat
és elindultam lefelé.
- Nicole! –
kiáltottam el magam mire az említett személy meglepetten jött ki a konyhából.
- Mi az? –
pislogott rám értetlenül.
- Egy időre
elmegyek talán visszajövők. – mondtam majd elindultam az ajtó felé.
- Még is hova?
– kérdezte ijedten.
- Innen jó
messzire! – vágtam rá majd feltéptem azt, ajtót és elviharoztam. Egyetlen egy
hely van, ahova menekülhetek ebben a pillanatban. Benne biztos vagyok, hogy nem
fog elküldeni. Kell, egy kis idő még kitisztázom, magamban mit kellene tennem
Gikwang-al. Nem hagyhatom, hogy ilyen módon tönkre tegyen. Nagyot csalódtam
benne és azt hiszem ő egyáltalán nem ilyen. Bár megértem, ha haragszik rám, de
miért pont most jött ki rajta ez az
egész dolog? Elég hosszú idő telt már el a szakítás óta. Sosem fogom
megérteni mi jár most a fejében. Remélem Seungho befogad egy pár napra, mert
képtelen vagyok haza menni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése