88.rész
Megpecsételt sors
*Nicole
szemszöge*
- Mi az? –
kérdezte Tiffany miután visszasétáltam a konyhába a tarkómat vakargatva.
- Nem tudom…
- Abby hova
ment? – kérdezte miközben a teáját iszogatta.
- Nem tudom…
- Basszus
Nicoel tudsz te valamit? – háborodott fel kissé.
- Arról voltam
én valaha is híres? – emeltem fel a hangom.
- Igaz. –
mosolyodott el majd kortyolt egyet a teájából.
- Huh… - sóhajtottam majd csípőre tettem a kezeimet és felnéztem az órára. –
Basszus- Elkések!
- Honnan? –
kérdezte unottan Tiffany.
- A randimról.
– mondtam miközben gyorsan inni kezdtem a kávém.
Tiffany szemei
kikerekedtek és hangosan kiköpte a teáját. Az egész padlót beterítette a tea.
- Hogy hova
mész te?! – pislogott.
- Randi.
- Kivel?! –
háborodott fel.
- Thunder. –
válaszoltam majd felkaptam a táskámat és indultam is az ajtó felé de Tiffany
elkapta a karomat. – Mi az? – fordultam vissza hozzá.
- Még is mi jár
abban a tökfejedben? – hunyorított.
- Mire
gondolsz? – pislogtam.
- Mi lett
Yoseob-al?
- Semmi. –
vontam meg a vállam.
- Nicole mit
tervezel? – kíváncsiskodott.
- Semmiiii… -
húztam el a szó végét. – Csak egy randi.
- Nicole! –
üvöltött rám. – Barátod van!
- Igen? –
vágtam lepett fejet.
- Höh… -
mérgelődött Tiffany. – Igen! – kiáltott.
- Remek. –
csaptam össze a kezeimet. – Ezt mondd meg neki is kérlek. – veregettem meg a
vállát miközben komolyan néztem rá, majd elindultam az ajtó felé.
- Ne csinálj
hülyeséget… - mondta Tiffany miközben kiléptem az ajtón.
- Én? –
suttogtam magam elé, majd becsuktam magam után az ajtót. – Soha.
Sietősen
trappoltam be a stúdióba, és egyből a táncterem felé vettem az irányt. Úgy
terveztem, hogy berontok, de megtorpantam az ajtóba.
- Nicole. –
suttogtam majd nagy levegőt vettem. – Ezt még meg fogod bánni. – vallottam be
magamnak, majd benyitottam.
- Hello. –
köszöntem mikor beléptem a terembe.
- Hát te? –
pislogott Mir.
- Én… őő… - mit
is kéne mondani ilyenkor?
- Seungho? –
néztem körbe, de nem találtam sehol.
- Nem rég ment
el Abby-vel. – válaszolt G.O.
- Abby? –
lepődtem meg. – Mit keresett itt?
G.O vállat vont,
majd Joon-ra nézett.
- Lehet
összevesztek. – nézett vissza Joon G.O-ra.
- Á, kizárt.
Abby arcáról levakarhatatlan volt a mosoly egész nap. – ráztam a fejem.
- Pedig most
eléggé dühösnek látszott. – nézett rám G.O.
- Mi a…
- Mehetünk? –
jött oda hozzám Thunder.
- P-persze. –
eszméltem fel a gondolataimból, majd rámosolyogtam.
- Ti? Hova? –
lepődött meg Joon.
- Pszt! –
tettem a mutatóujjam a szám elé az viszont nagyon szúrta a szemem, hogy Mir úgy
vigyorog, mint akit arcon vágtak egy serpenyővel és úgy maradt.
- Menjünk. –
fogta meg a kezem Thunder majd elindultunk kifelé.
Hogy mi járt akkor a fejemben? Nem tudom, de mindenáron elakartam engedni a
kezét. Tudtam, hogy amit művelek, nem gonosz, egyenesen szégyenteljes.
- Hova megyünk?
– kérdeztem meg.
Thunder-ből
kiindulva sejtettem, hogy valami szokásos hely lesz a befutó. Vacsora, vidámpark,
mozi….
- Arra
gondoltam, elviszlek vacsorázni. – mosolygott rám.
- Remek. –
erőltettem mosolyt az arcomra.
Meddig fogod még ezt bírni Nicole? Súgta egy hangocska a fejemben.
Hirtelen haragból belementem ilyesmibe. Nem elég, hogy gyerekesen viselkedem,
de még más érzéseivel is játszom. Már ha… Bármit is érez Thunder irántam.
Estig várost néztünk
és kocsikáztunk, majd mikor beültünk az étterembe, egyre jobban éreztem, hogy
ez a szituáció nekem baromi kényelmetlen. Hiba volt elmennem, de úgy tettem,
mint aki élvezi.
Szemét voltam. Nagyon.
- Nem ízlik? –
nézett rám Thunder miközben én a villával szórakoztam a tányéron.
- Mi? – kaptam
fel a fejem. – De ízlik. – mosolyodtam el kínosan. – Csak kezdek fáradt lenni
meg minden…
- Meg minden? –
lepődött meg.
- Magán ügy. –
mosolyogtam rá.
- Szóval
Yoseob. – mosolyodott el, majd vett egy falatot a tányérjáról.
- Nem akarok
róla beszélni. – hajtottam le a fejem.
Thunder
felsóhajtott majd letette az evőeszközeit és hátradőlt.
- Most is csak
azért vagy itt me…
- Mondtam már,
hogy ide nem jöhetnek be! – csapta meg a fülünket a bejárat felől egy férfi
dühös beszéde mire Thunder abbahagyta a mondandóját és odafordult.
Háromszor adtam hálát az égnek akkor, amiért nem fejezte be, így nem kellet rá
válaszolnom.
Én is a
bejáratra néztem, ami velem szembe volt. 4 férfi állt az ajtóba előttük meg –
gondolom én – a tulaj.
- Tegnap is
részegen állított be kizárt, hogy ide még egyszer beteszi a lábát! – kiabált a
férfi.
- Nagyon
sajnáljuk, többet nem fordul elő… - mondta a másik.
- Más bejöhet,
de ő nem! – makacskodott a férfi.
- Csak most. –
kérlelte a másik tovább. – Most teljesen józan. Meg akkor egyedül volt!
Egész jó érvek…
A tulaj felsóhajtott majd csípőre tette a kezét.
- Ha bármi… -
kezdte felháborodva.
- Nem fog semmi
történni. – mosolygott a másik majd a 3 társával besétált. Thunder mögötti
asztalhoz telepedtek le amire én pont jól ráláttam.
Thunder is
visszafordult miután a vita lezajlott és rám nézett. A 4 férfit tanulmányoztam.
Még is kik lehetnek? Olyan ismerősek mintha láttam már volna őket…
Boldogan beszélgettek, majd miután kivitték az italukat már egyre jobban
érezték magukat.
Végig őket
figyeltem szinte tudomást se vettem Thunder-ről. Nem értettem miért figyelem
őket ennyire. Ott motoszkált az agyamban, hogy „Nicole, te már láttad őket valahol.”
Az egyik
tekintete rám tévedt és meg is állt mikor rám nézett. Először mintha meglepődött
volna, de aztán eleresztett egy félmosolyt. Megijedtem és gyorsan elkaptam a
tekintetem. Minden olyan gyorsan történt, hogy még az arcát se figyeltem meg.
Valamiért nagyon ideges lettem. Nem bírtam nyugton maradni.
- Nem megyünk?
– néztem nyűgösen Thunder-re. – Kezdek nagyon fáradt lenni.
- De, mehetünk.
– mosolygott, majd felállt az asztaltól.
Én is felálltam, elvettem a táskámat a mellettem lévő székről, majd megfogtam
Thunder kezét. A 4 férfi mellett mentünk el és majd megevett a fene, hogy
lássam közelebbről az arcukat, de túlságosan beszari voltam ezért csak
elsétáltam mellettük anélkül, hogy rájuk néztem volna.
Ahogy haza
értem felrohantam a szobámba, majd magamra zártam az ajtót. Éreztem, hogy
valami nincs rendben.
Az a nap nagyon rossz ötlet volt a részemről. Hibát hibára halmoztam, de akkor
még nem tudtam róla. Megbántottam egy nagyon rendes, aranyos srácot az én önző
gyerekes dühkitörésem miatt. Nem mutatta ki, de tudtam, hogy többször szíven
szúrtam a viselkedésemmel és a szavaimmal.
Többször felettem magamnak a kérdést aznap este: Ezt akartad Nicole? Tényleg
ezt akartad?
Nem elég, hogy olyat tettem, amit nem kellett volna, olyan szavakat mondtam ami
hiba volt, de még olyat is láttam ami megpecsételte a sorsom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése