Blue Night 89.rész - Vihar előtti csend

89.rész
Vihar előtti csend

* Abby szemszöge *

Ma szokásosabbnál is hűvösebb volt az idő kint. Pontosan illett a lelki állapotomhoz. Le voltam törve, mert fogalmam sem volt róla mihez kezdjek a mostani helyezettemmel. Nekem kell ki találnom valamit és szembe néznem  Gikwang-al. Nem hagyhatom, hogy minden elfajuljon. Nem is maradhatok Seungho nyakán. Számára is teher vagyok, habbár nem mondja, de biztos vagyok, benne rengeteg dologra kell odafigyelnie.  Felsóhajtottam majd felnéztem az égre. Miért kellett ennyire tönkremennie mindennek?

- Nem akarsz bejönni? – kérdezte egy ismerős hang aggódva  – Elég hideg van idekint. – állt meg mellettem. Felsóhajtottam majd egy pillantást vettettem rá és elejtettem felé egy halvány mosolyt biztatásképpen.

- Nekem pont jó. – suttogtam mosolyogva majd magam elé kezdtem nézni. Halk sóhajt kaptam válaszképp majd éreztem, ahogy egy meleg ruhadarab simul rám. Rá pillantottam majd szemével jelzett, hogy vegyem fel így teljesítettem a kérését. Bele bújtam és azonnal éreztem Seungho édes illatát.

- Köszönöm. – suttogtam magam elé. – De most te fogsz megfázni! – pillantottam rá aggódva mire elmosolyodott.

- Ne velem foglalkozz most. – mondta mosolyogva majd kezeit zsebébe csúsztatta.  – Inkább mesélj mi ez a búval baszott hangulat?

- Hát csak gondolkodom! – zártam le ennyivel.

- Ha sokat agyalsz, valami az árt a szépségednek! – nevetett fel.

- Igazán vicces vagy. – mondtam kicsit gúnyosan. – Ezzel nem segítesz! – motyogtam.

- Jaj lazíts már egy kicsit. - mosolyodott el majd közelebb lépet hozzám és magához húzott. – Mosolyogj, azt jobban szeretem! – búgta a hajamba.  Szorosan magamhoz öleltem majd magam szívtam a jellegzetes illatát.

- Rendben! – mosolyodtam el.  Tehetném, sosem engedném el.  Szeretném, ha mindig velem lenne és minden percben így ölelne. Jó szorosan magához, hogy végre megnyugodjak, és teljesen biztonságban érezzem magam. Karjai között végre nyugalomra lelt háborgó lelkem.

- Szeretnél csinálni valamit? – tolt el magától egy nagy mosollyal fürkészte arcomat.

- Inkább maradjunk még így! – mondtam majd újra szorosan magamhoz öleltem.

- Egésznap kint fogunk állni?

- Ha rajtam múlik igen! – vágtam rá azonnal.

- Na ne hülyéskedj! – tol el magától majd felkapott a vállára.

- T-Te meg mit csinálsz? – sipákoltam kétségbe esetten miközben az összes vér a fejembe folyt és már látni alig láttam. – Tegyél már le! – kiabáltam.

- Ő nagyságát be kellet hoznom valahogy. – kuncogott majd megállt és letett végre. Ahogy lábam földet ért megszédültem és majdnem beestem a konyhaszékek között landoltam, de szerencsére Seungho időben kapcsolt és elkapta karomat így vissza tudott húzni magához. – Jól vagy?

- Csak megszédültem. – fogtam a fejem. Megfogta a kezemet majd elvezetett a kanapéig. Leültetett majd betakart.

- Ma szokásosabbnál is hidegebb van, kint nem akarom, hogy megfázz. – mosolygott rám. – Készítek teát. 

- Rendben! – mosolyogtam rá.  Betakartam magam, mert egyre jobban fáztam. Igaz volt tényleg hideg volt, kint de ott kint abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Megijedtem mikor zsebemben lévő telefonom rezegni kezdett. Előhalásztam majd a képernyőre pillantottam. Egy ismerős név. Biztos aggódik miattam. Felsóhajtottam majd felvettem.

- Igen? – szóltam bele.

- Abby! Végre. – szólt bele a készülékbe megkönnyebbülve.   – Jól vagy? Hol vagy most?

- Jól vagyok. – mondtam egyhangúan.

- Megnyugodtam. – sóhajtott fel megkönnyebbülve. – De még is hol vagy?

- Seungho-nál. – adtam egyszerű tömör választ.

- Mikor akarsz haza jönni?

- Nem tudom. – motyogtam.

- Abby! – emelte fel a hangját.

- Nyugi haza fogok menni nem, kell miattam aggódnod Nicole! – mondtam nyugodtan.

- Rendben. – sóhajtott fel. – De azéért kérlek, gyere haza aggódóm miattad!

- Nem kell miattam aggódj! Jó helyen vagyok.

- Tudom, de akkor is! – motyogta halkan. – Na, mindegy örülök, hogy jól vagy nem is zavarok tovább! Szia. - hadarta el majd kinyomta a telefont még mielőtt válaszolhattam volna.  Felsóhajtottam majd visszacsúsztattam a zsebembe a telefont. Biztos voltam benne, hogy nem esett jól neki a mostani viselkedésem, de meg kell érteni, hogy most nem vagyok száz százalékos lelkileg.

- Ki volt az? – kérdezte Seungho miközben egy bögregőzölgő teát tartott elém.

-  Nicole. – motyogtam majd elvettem a bögrét tőle. Kicsit meleg volt mikor hideg kezemhez ért de jól esett. Elkezdtem fújni a gőzölgő teát majd egy kis idő múlva kortyolgatni kezdtem.

- Aggódik miattad. – szólalt meg hosszas csend után Seungho.

- Tudom. – válaszoltam halkan. – Holnap  haza megyek, és végre elrendezek mindent Gikwang-al! – mondtam határozottan mire Seungho szemei kikerekedtek.

- Biztos vagy benne?

- Teljesen! – válaszoltam még mindig határozottan. Én okoztam ezt az egészet nekem is kell rendbe tennem. Ha ki kell osztanom, hogy észhez térjen, hát megteszem. Nem hagyom, hogy egy ilyen dolgok miatt érezzem magam rosszul. Saját lábamra kell állnom és szembe kell szállnom vele. Hátha végre az Ő lelki világa is megnyugszik…

Blue Night 88.rész - Megpecsételt sors

88.rész

Megpecsételt sors

*Nicole szemszöge*

- Mi az? – kérdezte Tiffany miután visszasétáltam a konyhába a tarkómat vakargatva.

- Nem tudom…

- Abby hova ment? – kérdezte miközben a teáját iszogatta.

- Nem tudom…

- Basszus Nicoel tudsz te valamit? – háborodott fel kissé.

- Arról voltam én valaha is híres? – emeltem fel a hangom.

- Igaz. – mosolyodott el majd kortyolt egyet a teájából.

- Huh… - sóhajtottam majd csípőre tettem a kezeimet és felnéztem az órára. – Basszus- Elkések!

- Honnan? – kérdezte unottan Tiffany.

- A randimról. – mondtam miközben gyorsan inni kezdtem a kávém.

Tiffany szemei kikerekedtek és hangosan kiköpte a teáját. Az egész padlót beterítette a tea.

- Hogy hova mész te?! – pislogott.

- Randi.

- Kivel?! – háborodott fel.

- Thunder. – válaszoltam majd felkaptam a táskámat és indultam is az ajtó felé de Tiffany elkapta a karomat. – Mi az? – fordultam vissza hozzá.

- Még is mi jár abban a tökfejedben? – hunyorított.

- Mire gondolsz? – pislogtam.

- Mi lett Yoseob-al?

- Semmi. – vontam meg a vállam.

- Nicole mit tervezel? – kíváncsiskodott.

- Semmiiii… - húztam el a szó végét. – Csak egy randi.

- Nicole! – üvöltött rám. – Barátod van!

- Igen? – vágtam lepett fejet.

- Höh… - mérgelődött Tiffany. – Igen! – kiáltott.

- Remek. – csaptam össze a kezeimet. – Ezt mondd meg neki is kérlek. – veregettem meg a vállát miközben komolyan néztem rá, majd elindultam az ajtó felé.

- Ne csinálj hülyeséget… - mondta Tiffany miközben kiléptem az ajtón.

- Én? – suttogtam magam elé, majd becsuktam magam után az ajtót. – Soha.

Sietősen trappoltam be a stúdióba, és egyből a táncterem felé vettem az irányt. Úgy terveztem, hogy berontok, de megtorpantam az ajtóba.

- Nicole. – suttogtam majd nagy levegőt vettem. – Ezt még meg fogod bánni. – vallottam be magamnak, majd benyitottam.

- Hello. – köszöntem mikor beléptem a terembe.

- Hát te? – pislogott Mir.

- Én… őő… - mit is kéne mondani ilyenkor?

- Seungho? – néztem körbe, de nem találtam sehol.

- Nem rég ment el Abby-vel. – válaszolt G.O.

- Abby? – lepődtem meg. – Mit keresett itt?

G.O vállat vont, majd Joon-ra nézett.

- Lehet összevesztek. – nézett vissza Joon G.O-ra.

- Á, kizárt. Abby arcáról levakarhatatlan volt a mosoly egész nap. – ráztam a fejem.

- Pedig most eléggé dühösnek látszott. – nézett rám G.O.

- Mi a…

- Mehetünk? – jött oda hozzám Thunder.

- P-persze. – eszméltem fel a gondolataimból, majd rámosolyogtam.

- Ti? Hova? – lepődött meg Joon.

- Pszt! – tettem a mutatóujjam a szám elé az viszont nagyon szúrta a szemem, hogy Mir úgy vigyorog, mint akit arcon vágtak egy serpenyővel és úgy maradt.

- Menjünk. – fogta meg a kezem Thunder majd elindultunk kifelé.

Hogy mi járt akkor a fejemben? Nem tudom, de mindenáron elakartam engedni a kezét. Tudtam, hogy amit művelek, nem gonosz, egyenesen szégyenteljes.

- Hova megyünk? – kérdeztem meg.

Thunder-ből kiindulva sejtettem, hogy valami szokásos hely lesz a befutó. Vacsora, vidámpark, mozi….

- Arra gondoltam, elviszlek vacsorázni. – mosolygott rám.

- Remek. – erőltettem mosolyt az arcomra.

Meddig fogod még ezt bírni Nicole? Súgta egy hangocska a fejemben.

Hirtelen haragból belementem ilyesmibe. Nem elég, hogy gyerekesen viselkedem, de még más érzéseivel is játszom. Már ha… Bármit is érez Thunder irántam.

Estig várost néztünk és kocsikáztunk, majd mikor beültünk az étterembe, egyre jobban éreztem, hogy ez a szituáció nekem baromi kényelmetlen. Hiba volt elmennem, de úgy tettem, mint aki élvezi. 

Szemét voltam. Nagyon.

- Nem ízlik? – nézett rám Thunder miközben én a villával szórakoztam a tányéron.

- Mi? – kaptam fel a fejem. – De ízlik. – mosolyodtam el kínosan. – Csak kezdek fáradt lenni meg minden…

- Meg minden? – lepődött meg.

- Magán ügy. – mosolyogtam rá.

- Szóval Yoseob. – mosolyodott el, majd vett egy falatot a tányérjáról.

- Nem akarok róla beszélni. – hajtottam le a fejem.

Thunder felsóhajtott majd letette az evőeszközeit és hátradőlt.

- Most is csak azért vagy itt me…

- Mondtam már, hogy ide nem jöhetnek be! – csapta meg a fülünket a bejárat felől egy férfi dühös beszéde mire Thunder abbahagyta a mondandóját és odafordult.

Háromszor adtam hálát az égnek akkor, amiért nem fejezte be, így nem kellet rá válaszolnom.

Én is a bejáratra néztem, ami velem szembe volt. 4 férfi állt az ajtóba előttük meg – gondolom én – a tulaj.

- Tegnap is részegen állított be kizárt, hogy ide még egyszer beteszi a lábát! – kiabált a férfi.

- Nagyon sajnáljuk, többet nem fordul elő… - mondta a másik.

- Más bejöhet, de ő nem! – makacskodott a férfi.

- Csak most. – kérlelte a másik tovább. – Most teljesen józan. Meg akkor egyedül volt!

Egész jó érvek…

A tulaj felsóhajtott majd csípőre tette a kezét.

- Ha bármi… - kezdte felháborodva.

- Nem fog semmi történni. – mosolygott a másik majd a 3 társával besétált. Thunder mögötti asztalhoz telepedtek le amire én pont jól ráláttam.

Thunder is visszafordult miután a vita lezajlott és rám nézett. A 4 férfit tanulmányoztam. Még is kik lehetnek? Olyan ismerősek mintha láttam már volna őket…

Boldogan beszélgettek, majd miután kivitték az italukat már egyre jobban érezték magukat.

Végig őket figyeltem szinte tudomást se vettem Thunder-ről. Nem értettem miért figyelem őket ennyire. Ott motoszkált az agyamban, hogy „Nicole, te már láttad őket valahol.”

Az egyik tekintete rám tévedt és meg is állt mikor rám nézett. Először mintha meglepődött volna, de aztán eleresztett egy félmosolyt. Megijedtem és gyorsan elkaptam a tekintetem. Minden olyan gyorsan történt, hogy még az arcát se figyeltem meg.

Valamiért nagyon ideges lettem. Nem bírtam nyugton maradni.

- Nem megyünk? – néztem nyűgösen Thunder-re. – Kezdek nagyon fáradt lenni.

- De, mehetünk. – mosolygott, majd felállt az asztaltól. 

Én is felálltam, elvettem a táskámat a mellettem lévő székről, majd megfogtam Thunder kezét. A 4 férfi mellett mentünk el és majd megevett a fene, hogy lássam közelebbről az arcukat, de túlságosan beszari voltam ezért csak elsétáltam mellettük anélkül, hogy rájuk néztem volna.

Ahogy haza értem felrohantam a szobámba, majd magamra zártam az ajtót. Éreztem, hogy valami nincs rendben. 

Az a nap nagyon rossz ötlet volt a részemről. Hibát hibára halmoztam, de akkor még nem tudtam róla. Megbántottam egy nagyon rendes, aranyos srácot az én önző gyerekes dühkitörésem miatt. Nem mutatta ki, de tudtam, hogy többször szíven szúrtam a viselkedésemmel és a szavaimmal. 

Többször felettem magamnak a kérdést aznap este: Ezt akartad Nicole? Tényleg ezt akartad? 

Nem elég, hogy olyat tettem, amit nem kellett volna, olyan szavakat mondtam ami hiba volt, de még olyat is láttam ami megpecsételte a sorsom.

Blue Night 87.rész - Egy féltékeny szív

87.rész

Egy féltékeny szív

* Abby szemszöge*

A konyhában ültem a konyha pultnál, miközben a reggeli kávémat szürcsölgettem és a tegnapi eseményeken merengtem. A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról.

- Jó reggelt! – köszönt komás fejjel Tiffany miközben nagyokat ásítozott.

- Neked is. – néztem fel rá mosolyogva majd újra bögrémet néztem. Szívem olyan hevesen ver, akárhányszor eszembe jut a tegnapi csók. Fellegekben érzem magam és olyan boldog vagyok.

- Abby! – integetett előttem Tiffany.

- Hmm. – néztem rá mikor feleszméltem.

- Jól vagy?

- Persze. – mosolyogtam rá.

- Nem úgy nézel ki. – mondta elképedve.

 - Hagyjad már csak szerelmes. – jött be Nicole röhögve a konyhába.

- Akkor nagy baj van! – kiáltotta el magát Tiffany. – Vigyük gyorsan orvoshoz! – ragadta meg a karom mire értetlenül néztem rá.

- Erre igazán semmi szükség. – hámoztam le kezeit a karomról majd komoly pillantásokat vetettem rá.

- Jó nyugi. – nevette el magát.

- Én felmegyek. – mondtam majd felkaptam a konyha pulton pihenő kihűlt kávémat.  – Am… Nicole?! – torpantam meg konyhaajtóban majd felé fordultam.

- Hmm? – kapta rám a tekintetét lepetten.

- Tegnap este egy vadbarom rám borított egy pohár bort és a ruha tönkrement. – hajtottam le a fejem.

- Ki volt az a süt hal? 

- Nem tudom. – ráztam a fejem. – Mondta a nevét, de annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam megjegyezni.

- Értem. – sóhajtott fel. – A ruha miatt pedig ne aggódj, nem csinálok ügyet belőle. – intett le majd bele kortyolt a kávéjába.

- Rendben. – mosolyogtam rá majd elindultam felfelé a lépcsőn. A poharamban lévő kávára meredtem mikor valaki nekem jött. Felnéztem rá és egy halk sóhaj hagyta el a számat.

- Nem látsz a szemedtől. – mért végig dühösen.

- Bocs. – motyogtam majd tovább akartam indulni,  de megragadta a karomat. – Mi bajod van?

- Mikor akarsz elköltözni innen? – kérdezte flegmán.

- Majd mikor úgy érzem, hogy itt az ideje. – vágtam vissza azonnal.

- Ez  az idő  eljött szóval akár most is elmehetsz! – csúsztatta kezeit a zsebébe majd neki dőlt a korlátnak és rám nézett.

- Úgy tudom nem te vagy a főnök a házban, aki meg mondhatja, mit és hogyan tegyek,  szóval majd megyek,  mikor szeretnék. – mondtam neki komolyan.

- Semmi keresni valód itt nem értem miért akarsz itt maradni! – mosolyodott el. – Senki nem kíváncsi rád, ha nem vetted volna észre. – rázta fejét mosolyogva.

- Hagy találjam ki az a senki. – mondtam elgondolkozva. – Egyedül te akarod, hogy eltűnjek innen. Jogosan, hiszen összetörtem a szívedet, de akkor sem beszélhetsz így velem!

- Miért ne ? Amúgy is ez a mi házunk te csak ide befurakodtál. – jelentette ki mire szemeim kikerekedtek.

- Úgy gondolom semmi ellenvetésed nem volt afelől, hogy ide költöztem. – mondtam gúnyosan.

- Akkor még nem ismertelek! –mondta komolyan Gikwang.

- Ez a baj, hogy most sem ismersz! – ráztam a fejem miközben egy halvány mosoly húzódott a számra.

- Ohh dehogy nem! – nevetett fel. – Mindenkit csak kihasználsz, aztán eldobod! – vágta a képembe.

- Igen? – vágtam meglepett arcot. –  Téged se használtalak, ki de én kérek elnézést, hogy figyelembe mertem venni az érzéseidet és nem akartam veled játszani! Tényleg bocs! – emeltem fel a hangomat. Éreztem, hogy egyre dühösebb leszek rá pedig tudtam nagyon jól, hogy ő sem gondolja komolyan, de szavai annyira őszintének tűntek. Mi ütött belé?

- Szerintem te se tudod, néha mit hazudsz a másiknak!

- Miért jobb lett volna, ha kihasználtalak volna? Még jobban fájt volna! – üvöltöttem a képébe.

- Annyira szánalmas, amit művelsz. – nevetett fel. Éreztem, ahogy egyre dühösebb leszek és képtelen leszek vissza fogni magam.

- Jó tudod, mit most már vegyél vissza magadból, majd ha akarok, elmegyek! – mondtam neki majd fel megindultam felfelé.

- Összejöttél azzal a barommal igaz? – kérdezte csalódottan. Szóval innen fúj a szél. Megtorpantam a lépcső tetején majd felé fordultam.

- Szóval ez a te bajod? – nevettem el magam kínomban. – Semmi közöd hozzá!

-  Akkor ezzel az erővel már hozzá is költözhetnél!

- Nem unod már magad? Mert én már nagyon unlak. – néztem rá dühösen mire elmosolyodott. – Ne mosolyog, mert a végén képes leszek és felképellek. Hülye barom!! – kiabáltam rá majd meg sem várva, hogy válaszol elindultam a szobám felé. Feltéptem azt, ajtót majd amilyen erősen csak tudtam be vágtam magam után.  Szekrényemhez mentem majd kivettem onnan egy kisebb táskát és egy két ruhadarabot dobáltam bele meg néhány fontosabb dolgot. Majd szétrobbantam olyan ideges voltam. Átöltöztem, majd felkaptam a táskámat és elindultam lefelé.

- Nicole! – kiáltottam el magam mire az említett személy meglepetten jött ki a konyhából.

- Mi az? – pislogott rám értetlenül.

- Egy időre elmegyek talán visszajövők. – mondtam majd elindultam az ajtó felé.

- Még is hova? – kérdezte ijedten.

- Innen jó messzire! – vágtam rá majd feltéptem azt, ajtót és elviharoztam. Egyetlen egy hely van, ahova menekülhetek ebben a pillanatban. Benne biztos vagyok, hogy nem fog elküldeni. Kell, egy kis idő még kitisztázom, magamban mit kellene tennem Gikwang-al. Nem hagyhatom, hogy ilyen módon tönkre tegyen. Nagyot csalódtam benne és azt hiszem ő egyáltalán nem ilyen. Bár megértem, ha haragszik rám, de miért pont most jött ki rajta ez az  egész dolog? Elég hosszú idő telt már el a szakítás óta. Sosem fogom megérteni mi jár most a fejében. Remélem Seungho befogad egy pár napra, mert képtelen vagyok haza menni…

Blue Night 86.rész - A harc elkezdődött

86.rész

A harc elkezdődött 

*Nicole szemszöge*

A kanapén ültem és a tévét kapcsolgattam miközben erősen kattogott az agyam. Fifi és Dara? Mégis miért? És hogyan? Nem értem…

Hirtelen megszólalt a telefonom mire felkaptam a fejem és gyorsan felvettem az eszeveszetten csörgő telefonomat.

- Igen? – emeltem a fülemhez.

- Szia Nicole. – szólt bele kissé félénken Thunder.

- Minek köszönhetem a hívásod? – egy pillanatra se tudtam kiverni a fejemből Fifit és Darát, ami szerintem látszott is rajtam.

- Arra gondoltam, hogy… - sóhajtott.

- Figyelek. - bólogattam közbe pedig kissé máshol jártak a gondolataim.

Vajon Fifi megint tervez valamit? Rájött volna, hogy Dara tud egy-két dolgot?

- Lenned kedved…

Vagy lehet nem is Fifi, hanem megint GD kavar valamit…

- Eljönni velem valahova?

Elmélyültem a gondolataimba, de hirtelen eljutottak az agyamig Thunder szavai mire felkaptam a fejem és habogni kezdtem.

- T-Thunder, tudod, h-hogy én…

- Nem randi! – vágott közbe. – Cs-csak egy találka semmi több.

- Nem tudom… - sóhajtottam.

- Értem. – mondta kissé csalódottan.

- M-még visszahívlak, jó de most mennem kell, szia! – hadartam el gyorsan majd kinyomtam a telefont és ledobtam magam mellé a kanapéra. Mély levegőket vettem és legyeztem magam. - Nem lesz ez így jó. – motyogtam. Ránéztem az órára ami már este tizenegyet mutatott.

- Jól ellehettek, Abby… - mosolyogtam majd felhúztam a lábaimat a kanapéra és átöleltem őket. - Csak érj haza kiszedek belőled mindent. – motyogtam.

- Kiből akarsz kiszedni mindent? – sétált le az emeletről Yoseob póló nélkül, nyakába egy törülközővel.

- Te meg mit pucérkodsz?

- Edzettem. – mondta anélkül, hogy vetetett volna akár egy kósza pillantást is rám.

- Te? – lepődtem meg. - Mégis miért? – figyeltem minden mozdulatát, ahogy keresztülsétál a nappalin, és bemegy a konyhába.

- Úgy döntöttem változtatok a stílusomon. – mondta majd hallottam ahogy kinyitja a hűtőt.

- Ezért akarod kigyúrni magad?

- Igen. – csukta vissza a hűtőt.

- Pedig én nagyon szeretem az aranyos éned…

- A lányoknak jobban bejönnek az izmos srácok. – vágta rá mintha nem is hallotta volna azt amit mondtam.

- Nem hiszem, ho…

- Búcsút mondok a régi énemnek. – vágott megint közbe majd kisétált a konyhából kezében egy üveg vízzel.

- Igen? – álltam fel a kanapéról. Vajon engem is ki akarsz törölni?

- Akkor sok minden változni fog. – tettem szúrós megjegyzést a kapcsolatunkra nézve, bár nem tudtam, hogy értette a célzást.

- Igen. Már előbb meg kellett volna hoznom ezt a döntést. – nézett rám lenézően egy pillanatra, míg elment mellettem majd visszament az emeletre.

Ökölbe szorítottam a kezem és dühösen meredtem magam elé.

- Játszani akarsz? Hát legyen. – morogtam az orrom alatt majd felkaptam a kanapéról a telefonomat. - Kezdődjön a harc.

Tudod, Yoseob sose gondoltam volna, hogy miattad ilyen gyerekes dolgokra leszek képes. Mindig meglepsz azzal, hogy milyen könnyen képes vagy irányítani engem. Sok minden megváltozott köztünk. Én is hibáztam, te is hibáztál. Túl sokat hibáztunk. Vajon képesek leszünk helyrehozni őket?

- Szia, én vagyok. – szóltam bele a telefonba miután Thunder felvette. Mérhetetlenül dühös voltam és megbántott. Ez már harc. Meglátjuk, ki adja felelőbb Yoseob. Nagy levegőt vettem majd határozottan megkérdeztem – Hol akarsz randizni?