Blue Night 98.rész - A szakítás gondolata

98.rész

A szakítás gondolata

*Nicole szemszöge*

- És akkor végre megtalálta Abby a kulcsot és elhúztunk a francba! – meséltem a történetet Tiffany-nak aki kidülledt szemekkel figyelt.

- Ez egysze…

- Várj még nincs vége! – szakítottam félbe. – Hazajöttünk, és Yoseob azt hitte, hogy Thunder-rel hancúroztam, mert végül is, miért ne, nem igaz? – magyaráztam lelkesen pedig belül nagyon mérges, feldúlt és elkenődött voltam. – Szóval megint egy kicsit összevesztünk…

- Nicole! – mordult rám Tiffany akinek egyik legnagyobb célja volt az, hogy újra minden a régi legyen köztem és Yoseob között.

- De már nem érdekel! – kiabáltam a képébe, mire meglepődött. Hátrébb hajolt majd pislogva nézett rám. – Nem érdekel! Leszarom! Aishh! – kócoltam össze a hajam mérgesen.

- Elmondtad neki mi történt? – hajolt közelebb.

- Nem! – mordultam rá. – Kellett volna? Úgy sem érdekelné!

- Jó én már nem tudok mit kezdeni veletek! – hadarta el majd tárta szét a karjait.

- Ezt megértem. – gúnyolódtam saját magunkon.

- És? – tette csípőre a kezeit.

- Mi és? – lepődtem meg.

- Most mi lesz?

- Hogy érted, hogy mi lesz? – háborodtam fel, mire Tiffany felvonta az egyik szemöldökét. – Semmi! Nem lesz semmi! Most már tényleg… feladom. – harapdáltam a számat mérgesen.

- Te mindent túlbonyolítasz.

- M-m-mi mit bonyolítok ezen túl, de most őszintén?!

- Várj. – emelte fel a mutató ujját. – Most kivételesen mind a ketten túlbonyolítjátok az egészet.

- Miről be…

- Hozzátok rendbe a dolgokat vagy szakítsatok a fenébe is már! – csattant fel Tiffany.

- Jó! – kiabáltam, majd feltéptem a szobám ajtaját de amikor kiléptem rajta valakinek nekiütköztem.

A fejemhez kaptam majd hátrébb léptem.

- Áuh… - fogtam a fejem. – Mi volt ez a kemény valami… - néztem fel.

- Elhagytad a szemed félúton a hülyeség felé? – nézett le rám Yoseob.

- Te meg mi a francot csinálsz már megint? – mértem végig. Izom póló, és egy törülköző lógott a vállán. – Az minek? – mutattam a törülközőre.

- Edzeni voltam. – mondta ártatlanul.

- Hulk nyomdokaiba akarsz lépni? – fintorogtam, majd megnyomkodtam a karját. – Beton. – néztem rá.

- A mozgás serkenti az agyműködést. – jelentette ki.

- Ó, igen. – mosolyogtam rá. – Szinte látom, ahogy húzza a sok izom hátra a nyakad felé a kisagyad.

Megforgatta a szemeit, majd tovább sétált a szobája felé. Utána fordultam majd grimaszoltam egyet. Rosszabbak voltunk, mint az óvodások.

- Fantasztikus voltál. – tapsolt mellettem Tiffany.

- Kuss. – néztem rá. – Majd a megfelelő pillanatba szakítok vele. – tettem ölbe a kezeimet.

- Képes leszel rá? – komolyodott le barátnőm.

- Persze. – mondtam pár perces szünet után, idegességtől elvékonyodott hangon.

- Aish… - vágtam le a tollam az kávézóasztalra, ami előtt ültem, és a fellépő ruhákat tervezgettem. Felkönyököltem, majd a fejem támasztottam és gondolkodtam, ami akkor nagyon nehezemre esett.

- Nicole. – szólított Dongwoon, mire ránéztem.

Elmosolyodott, majd leült velem szemben az asztalhoz és boldogan rám nézett.

- Lehetne-e egy kérésem? – futott végig a pillantása az asztalon szanaszét heverő lapokon.

- Mi lenne az? – támasztottam még mindig az asztalt. Tudtam, hogy viszonoznom kéne a mosolyt és a lelkesedést, de egyszerűen nem volt hozzá energiám. 

Miközben Dongwoon elkezdett valamiről beszélni, tekintetem a lépcső felé kalandozott, amin épp Yoseob sétált le mögötte Tiffany-val. Valamiről Tiffany nagyon beszélt, majd mikor Yoseob megszólalt tarkón csapta.

- Na? – kérdezte Dongwoon, mire újra felé kaptam a tekintetem.

- Tessék? – pislogtam. – Mondd el újra. – mosolyogtam kínosan.

- Nicole. – sóhajtott. – Nem érdekel, hogy hogyan néznek ki a ruhák, csak könyörgöm, kényelmesek legyenek. – tette össze a két kezét.

- Ennyi erővel mackó nadrágba is felléphetnétek. – vettem újra a tollat a kezembe.

- Lehetne? – vonta fel az egyik szemöldökét és hajolt közelebb.

- Nem! – mondtam miután lassan ráemeltem a tekintetem.

- Dongwoon, gyere! – szólt Doojoon az ajtóból miközben a cipőjét vette fel a többi taggal együtt. – Már így is késésben vagyunk a stúdióból!

- Mit csináltok? – néztem Doojoon-ra.

- Táncpróba. Muszáj formába tartani őket vagy ellustulnak. – válaszolta.

- Értem. – mosolyogtam, majd újra a rajzaimat nézegettem.

- Srácok én ma nem megyek. – mondta Yoseob, mire lepetten néztem rá.

- Mi az, hogy nem jössz? – tette csípőre a kezeit Doojoon.

- Vagyis… nem tudok menni. – válaszolt kis szünet után.

- Miért? – nézett rá szigorúan Doojoon.

- Mert… - vakargatta a tarkóját Yoseob. – Nem érzem jól magam. – kapta fel hirtelen a fejét.

- Igen? – csodálkozott Doojoon.

- Igen! Nagyon fáj a torkom meg minden. – mondta majd köhögni kezdett.

- Srácok, én mentem. – suhant el mellettük Tiffany.

- Hé-hé, hova mész? – kiabáltam utána.

- Dolgom van! – kiabált vissza majd gyorsan kiviharzott az ajtón.

- Abby, hol van? – fordult felém Junhyung miután becsukódott az ajtó Tiffany után.

- Gondolom Seungho-nál… - vontam meg a vállam.

Junhyung elégedetten bólintott egyet majd Doojoonra nézett.

- Megyünk? – kérdezte.

- Igen. – sóhajtott Doojoon, majd hátat fordított Yoseobnak.

Miután az utolsó tag is kisétált az ajtón Yoseob sóhajtott egyet, majd elindult felém. Lányos zavaromban elkaptam a tekintetem, majd firkálni kezdtem a lapokra. Yoseob leült a velem szemben lévő kanapéra, ami egy lépésnyire volt a kávézóasztaltól, amin dolgoztam. Előre hajolt, majd összekulcsolt kezekkel nézegette a lapokat.

- Mi az? – néztem fel rá.

- Semmi. – rázta meg a fejét.

- Miért színleltél betegséget? – csillant fel bennem a remény utolsó szikrája.

- Mert Tiffany megkért rá. – mondta anélkül, hogy rám nézett volna akár egy pillanatra is.

Idegesen hátrébb dőltem, majd a számat kezdtem harapdálni.

- Miért? – nézett rám lepetten.

Felpattantam a földről, majd elvettem a telefont az asztalról és felrohantam az emeletre. Bementem a fürdőszobába, majd magamra zártam az ajtót és már hívtam is Tiffany-t.

- Igen? – szólt bele.

- Te szuka! – szóltam bele mérgesen.

- Én? – lepődött meg.

- Mit szervezkedsz már megint?!

- Hé, nyugi. Én csak segítek neked!

- Segíteni?! Miben?!

- Nem azt mondtad, hogy rendbe hozod a dolgokat vagy szakítotok?

- De… - túrtam idegesen a hajamban. – Erre fel kell készülni!

- Miért? Ha nem szereted, akkor nincs mit készülni. Ha meg igen, akkor hozzátok rendbe a dolgokat! Én nagyon szeretném, ha minden a régi lenne ezért mondtam…

- Nem! – szakítottam félbe. – Ha ő nem akarja, akkor én nem tehetek semmit!

- Miért? Lehet éjszakánként miattad sír.

- Igen. – mosolyogtam. – Azért porzik a könnycsatornája.

- Nicole! – kiabált.

- Mennem kell. – mondtam, majd kinyomtam a telefont.

A fejemet fogva lassan leültem a kád szélére, majd nagyokat sóhajtoztam.

- Tényleg szakítanunk kéne? – suttogtam magam elé.