Blue Night 94.rész - Mentőakció

94.rész

Mentőakció

*Nicole szemszöge*

- Mi a fene történt?! – ragadta meg a pólómat Tiffany dühösen.

- M-Mi bajod? – dadogtam lepettségemben.

- Doojoon mondta, hogy megint veszekedtetek. Hát semmit se fogsz fel azokból a szavakból, amik elhagyják a pofám?!

- Most muszáj ezért ennyire kiakadni? – sipákoltam.

- Nicole! – engedett el, majd csípőre tette a kezeit. – Csak én nem értem, hogy ti most mit műveltek? Ha igen, kérlek avass be.

- Én sem értem, de nyugi…

- Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?! Te is, ő is, ti is, ők is… - mutogatott össze vissza.

- Mitől vagy ma ilyen agybajos?

- Egy őrültek háza nincs jó hatással az emberre, tudod? – vigyorgott, mint egy pszichopata.

- Hozzak nyugtatót?

- Aha. – bólogatott.

Rámosolyogtam majd elindultam kifelé, amikor meghallottam, hogy szól a telefonom. Visszafordultam, majd elindultam felé, de mire a kezembe került a csörgés abbamaradt.

- Ki volt az?

- Nem tudom, ismeretlen szám. – böngésztem a telefonom.

- Hívd vissza.

- Az lesz. – mondtam, majd hívtam is a számot, de nem vették fel.

- Na?

- Nem veszi fel.

- Lehet téves volt?

- Valószínűleg. – mosolyogtam rá.

- Maradsz! Maradsz… - nyújtottam ki a kezem magam előtt, majd lassan hátrálni kezdtem. – Ügyes vagy! – engedtem le a kezem, majd mentem oda Rexhez és simogatni kezdtem.

A telefonom csörögni kezdett, mire kivettem azt a zsebemből és leültem a földre.

- Igen?

- Nicole! Eli vagyok!

A szemeim kikerekedtek és finoman lökdöstem arrébb az ölembe tolakodó kutyát.

- Mit szeretnél? – kérdeztem lepetten.

- Sietned kell! – hadarta el idegesen.

- A fenébe! – kiabáltam miközben egy taxi után loholtam.

Mikor végre megállt beszálltam és indultunk is az úticél felé. GD háza felé…

,, Fifi átvágja Darát! Valamit tervez és az a valami ma lesz! Nem tudom mi folyik itt, de sietned kell vagy Dara nagy bajba fog kerülni!” – hallottam Eli szavait.

- Mondtam annak a lánynak, hogy ne csináljon semmit! – mérgelődtem.

Mikor kiszálltam az autóból idegesen toporzékolni kezdtem, miközben a taxi elhajtott.

- Most mégis mihez kezdjek? – forgolódtam miközben a fejemet fogtam.

- Kamerák… kamerák mindenhol! – vettem szemügyre a házat. – Aishh, már mindegy! – mondtam majd odarohantam a kapuhoz és rángatni kezdtem, de az lepettségemre, kinyílt.

Rá kellett ébrednem, hogy késésben vagyok.

Berohantam a kapun, majd a bejárati ajtón, ami szintén nyitva volt.

- Dara! – kiabáltam a nevét, de nem jött válasz.

A ház üres volt, GD nem volt otthon. Kisebb zajra lettem figyelmes, ami az emeletről jött. Felrohantam a lépcsőn, majd berontottam az egyik szobába, ami GD szobája volt.

- Te meg mi az Istent művelsz?! – kiáltottam el magam mikor megláttam Darát GD szobájába kutakodni.

- Te meg, hogy kerülsz ide? – lepődött meg Dara.

- Mondtam, hogy ne csinálj semmit! – kiabáltam majd odarohantam hozzá és megfogtam a kezét. – Mennünk kell! – akartam húzni magam után, de kirántotta a kezét a szorításomból.

- Még nem mehetek! – mondta, majd tovább keresgélt a fiókokba.

- Velem ne szórakozz! – kiabáltam rá. – Egyáltalán mit keresel?!

- Bizonyítékot!

- És Fifi?

- Feltartja GD-t! – nézett rám elszántan.

A fejemhez kaptam, majd forgolódni kezdtem.

- Miért akarna Fifi segíteni neked?! Átvert!

- Miért vert volna át?!

- Mert… mert… - gondolkodtam el. – Ne ez az, amit nem tudok!

Újra megragadtam Dara karját, majd rohanni kezdtem vele a kijárat felé.

- El kell tűnnünk innen mielőtt… - akadtam el mikor meghallottam, ahogy bevágódik a bejárati ajtó.

Darával rémülten egymásra néztünk, valami ötletet várva a másiktól.

- Gyere! – suttogtam, majd kinyitottam az egyik hatalmas szekrényt, majd betuszkoltam magunkat.

- Esküszöm, utoljára ovis koromba bújtam el a szekrénybe! – mérgelődtem halkan.

- Pszt! – szólt rám Dara.

Megforgattam a szemeimet, majd kihalásztam a telefonom a zsebemből. Lenémítottam, majd egy sms-t akartam írni, de valaki beelőzött.

„Bent vagytok?” – írta Abby.

„Igen” – válaszoltam egyszerűen.

„Jól elbújtatok?”

„Majd kiderül...”

„Addig ne gyertek ki, amíg nem szólok!”

„Oké”

- Ki az? – hajolt közelebb Dara.

- Te egy kicsit sem félted az életed? – néztem rá szúrós szemekkel bár nem sokat láthatott Dara a sötét szekrényben.

- De, csak... – fogtam be a száját, mikor meghallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja.

A szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni, és csak úgy kapkodtam a levegő után miközben, azért imádkoztam, hogy ne nyissa ki a szekrényt.

GD pakolgatott valamit, majd léptei halkulni kezdtek, végül az ajtócsapás hangjára elvettem a kezem Dara szájától és kifújtam az addig bent tartott levegőt.

- Majdnem megfulladtam! – mérgelődött csendbe Dara.

- Neked egy szavad se lehet!

Pár perccel később a telefonom képernyője felvillant a kezemben.

Új üzenet.

„Most sétált ki a kapun. Siessetek!”

- Gyerünk. – fogtam meg Dara kezét miután zsebre tettem a telefonom. Kimásztunk a szekrényből, majd szépen becsuktam azt magunk után és futólépésbe indultunk meg a kijárat felé.

- Mire ez a nagy sietség? – kérdezte Dara miközben rohantam le a lépcsőn és húztam őt magam után.

- Csak jussunk ki innen, azt hiszem egy hosszú beszélgetésben lesz részünk! – mondtam, majd kiviharzottam a bejárati ajtón, de amikor kiléptem a kapun, a lábaim földbe gyökereztek.

A félelem összes árnyalata végig futott az arcomon és a lepettségtől szinte levegőt is elfelejtettem venni.

Életem egyik legijesztőbb pillanata volt, amikor a kapun kilépve, GD-vel találtam szembe magam.