Blue Midnight 7.rész - ,,Nem hagylak egyedül" és a Csók

7.rész

„Nem hagylak egyedül.” és a Csók

* Abby szemszöge *

Ahogy Taeyang azt megígérte, 8-kor már ott várt a ház előtt. Mikor ki értem a ház elé Taeyang kiszállt az autóból, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Nagyon udvariasan viselkedett. Útközben beszélgettünk.

- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian. 

- Megmutatom neked a kedvenc éttermem. – vigyorgott rám. 

- Az utat bámuld ne engem. – szóltam rá. 

- Ne kérj lehetetlent… - mondta macsósan. 

- Cöh.. – akaratlanul is elmosolyodtam. 

- Az étterem előtt - 

- Itt is vagyunk. – mondta Taeyang majd kiszállt a kocsiból, és kinyitotta nekem az ajtót. Belekaroltam, és elegánsan bevonultunk a giccses étterembe. Egy ablak melletti asztalhoz ültünk. Ahogy beszélgettünk, egyre jobban kezdtem megkedvelni. Vicces volt, illedelmes és figyelmes. Már 1 órája ott ültünk az étterembe mikor az egyik viccén röhögtem. Röhögés közbe mikor elfordultam megláttam a tőlünk 2-3 asztallal arrébb ülő Gikwang-ot egy ismeretlen, de csinos lánnyal. Abbahagytam a röhögést és kikerekedett szemekkel néztem, hogy ez mi a jó büdi francot keres itt?! … 

Gi észrevette, hogy nézem ezért felemelte a kezét és heves integetésbe kezdett. Én csak a fejemhez kaptam és elfordultam. Nem sokkal később Taeyang kiment a mosdóba. Ahogy eltűnt a láthatárról, Gi felállt az asztalától és egyre közeledett felém. 

- Ne gyere ide, ne gyere ide. – imádkoztam magamba. 

- Szia, Abby hát te? Pont itt, pont most, micsoda véletlen. – játszotta a hülye gyereket mikor odaért az asztalhoz ahol én voltam. 

- Véletlen mi? – néztem rá gyanúsan. 

- Jól szűrted le. – vigyorgott. 

- Ha nem haragszol szeretnék kettesbe lenni Taeyang-al. – mondtam neki kissé dühösen. Erre Gi addig vigyorgó arca elkomolyodott és leült Taeyang helyére. 

- Mit eszel azon a kreténen? – kérdezte komolyan.

- Neked ahhoz semmi közöd. – válaszoltam flegmán. 

- Értem… - mondta csalódottan majd felállt az asztaltól. – Akkor nem is zavarok tovább. Szia.

- Szia. – válaszoltam. Utána kissé hülyén éreztem magam, hogy ilyen bunkón viselkedtem vele. Mikor Taeyang visszajött folytattuk az érdekes módon kellemesnek mondható beszélgetésünk. Többször is láttam, hogy Gi ahelyett hogy azzal a lánnyal foglalkozna, akivel jött inkább minket néz, hogy mit csinálunk. Idegesítő volt. Egyszer csak Taeyang megfogta a kezem, ami az asztalon pihent. Ránéztem mire ő egyre közelebb kezdett hajolni. Becsuktam a szemem és nem sokra rá az ajkaink összeértek. 

Azt hiszem akkor zúgtam bele Taeyang-ba. 

* Nicole szemszöge *

DongWoon, Junhyung, Yoseob és én épp a nappaliba néztünk valami irtó hülye filmet mikor megszólalt a telefonom. Gikwang volt az. Felvettem, de közbe még a filmen röhögtem a többiekkel együtt. 

- Taeyang és Abby épp az előbb smárolták le egymást. – mondta unottan. Hallatszott rajta, hogy próbálja leplezni a csalódottságát és dühét. Ráfagyott a mosoly az arcomra és felkiáltottam:

- Hogy micsoda?! – ahogy elkiáltottam magam, mindenki más is abbahagytam a röhögést és rám néztek. – Miért nem csináltál valamit, hogy megakadályozd?! – ordítottam le szerencsétlen fejét. 

- Miért mégis mit kellett volna tennem?! Nincs semmi jogom megtiltani egyikkőjüknek sem, hogy együtt legyenek! És ne engem hibáztass, azért amit neked kellett volna megtenned! – majd kinyomta a telefont. Utolsó szavai felértek egy váratlan nagy pofonnal. De igaza volt. Lassan elemeltem a telefont a fülem mellől és ijedten néztem magam elé. 

- Mi történt? – kérdezte Yoseob.

- Megyek és észhez térítem Abby-t. – Ugrottam fel a kanapéról és indultam el gyors léptekkel az ajtó felé. Ahogy kimondtam ezeket, szavakat Yoseob gyorsan felállt, utánam indult majd megfogta a kezem. Nekem ekkor már rég potyogtak a könnyeim. Mikor megfogta a kezem én megfordultam. Yoseob gyorsan magához ölelt látva a könnyeimet. Belekapaszkodtam a pólójába és ott sírtam a karjai közt. 

Dongwoon és Junhyung lassan felállt a kanapéról majd mellettünk elhaladva elindultak a szobájuk felé. Miközben Junhyung elment mellettem megsimogatta a hátam, vigasztalás képpen. De én csak sírtam tovább miközben Yoseob pólóját szorongattam. Aztán 5 perces zokogás után kibújtam a karjai közül, leültem a földre, és csak néztem magam elé könnyes szemekkel. 

- Gyere pihenj le egy kicsit. – nyújtotta felém Yoseob a kezét, de én csak megráztam a fejem, amivel arra akartam utalni, hogy meg sem birok mozdulni nem, hogy felállni és elvánszorogni a szobámig. Ekkor letérdelt mellém majd az ölébe vett. Belekapaszkodtam a nyakába és a mellkasának támasztottam a fejem. Felvitt a lépcsőn majd a szobámba óvatosan letett az ágyra. Arrébb igazgatta a hajamat, ami egy kicsit belógott a szemembe, majd lassan megfordult, hogy kimenjen. Megrémített a gondolat, hogy elmegy és itt hagy ezért gyorsan utána nyúltam és megfogtam a pólóját. 

Lassan hátranézett lepetten. 

- Nem maradnál még egy kicsit? – Néztem rá a könnyes szemeimmel majd lassan elengedtem a pólóját. Yoseob megfordult, majd lefeküdt mellém az ágyra. A vállára tettem a fejem, és átöleltem,ő meg a karomat simogatta. 

- Köszönöm. – suttogtam. Erre ő rém nézett majd a kezével végig simította az arcom, hogy letörölje a könnyeimet. 

- Nem hagylak egyedül.

Utána még egy jó darabig pityeregtem, de nem a kétségbeesettségtől, vagy attól amit Gi mondott, hanem a boldogságtól. Hiszen ezek voltak azok a szavak, amiket mindig is hallani akartam. Ahogy kezdtem megnyugodni egyre jobban éreztem, hogy álmos vagyok. Jó érzés volt tudni, hogy úgy alszom el, hogy Yoseob itt van mellettem és nem vagyok egyedül.