6.rész
Kapcsolatok
- Másnap reggel. –
Reggel mikor felébredtem úgy éreztem magam, mint egy zombi, de biztos voltam benne, hogy úgy is nézek ki. Elindultam a nappali felé közben ide-oda dülöngéltem, mint egy részeg. Mikor megláttam Abby-t a kanapén ülve miközben Tv-t nézz azonnal kipattantak a szemeim. Gyorsan leültem mellé és beszélgetni kezdtünk:
- Jó Reggelt. – mondtam komásan.
- Neked is. – mondta Abby egyhangúan.
- Mit beszéltetek tegnap Taeyang-al ?- Kérdeztem.
- Hát csak elkérte a telefonszámomat. –Mondta Abby aki a szemét le nem vette a Tv-ről.
- Ahhaa..értem.. De bejön neked? –Kérdeztem aggódóan.
- Igen, ha kinyitom neki az ajtót. – Mondta röhögve Abby.
- Ne játssz az idegeimmel Abby Brown. –Szóltam rá mérgesen.
- Nyugi, Jól nézz, ki de különösképpen annyira nem az esetem. – Magyarázta Abby.
- Hála az égnek. – könnyebbültem meg.
Ekkor elkezdett szólni a telefon Abby zsebében. Kikapta a zsebéből a telefont majd berohant vele a szobájába. Én meg csak ültem és pislogtam, mint hal a szatyorban. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy Taeyang az. Gyorsan Abby után mentem és rátapasztottam a fülem Abby szobájának ajtajára.
* Abby szemszöge *
Mikor megláttam, hogy Taeyang hív gyorsan berohantam a szobámba, majd megnyomtam a zöld gombot és a telefont a fülemhez emeltem:
- Szia. Taeyang vagyok.
- Szia. Én meg Abby. –mondtam. Most komolyan ilyen hülyének nézz? Azt hiszi, hogy a telefonom nem írja ki a nevét vagy mi a franc??
- Ha ma 8-ra érted megyek az jó lesz? – Mondta macsósan.
- Mi megyünk valahova?? Ismétlem: MIII?? – Kérdeztem tőle meglepődve. Hát ez tényleg meg van zakkanva.
- Azt majd én tudom.. Meglepetés lesz. – Mondta elégedetten.
- Ahha..okéé..- Mondtam egyhangúan.
- Akkor este találkozzunk. Szia.- Mondtam majd abban a pillanatban mire válaszra nyitottam volna a számat már ki is nyomta a telefont. Hát ilyet meg se várja még egy rohadt „sziát” kinyögjek pont, mint Nicole.
Majd arra eszméltem, hogy Nicole feltépte az ajtót és dühösen közeledet felém.
- Nem mész te sehova!! – Fenyegetőzött.
- Nem lesz semmi baj. . –Mondtam a flegmán.
Majd kb 5 percig szúrós tekintettel bámult, ami nála nem jelent jót.. Azon gondolkodtam, hogy elszaladjak vagy kiugorjak az ablakon. Majd Nicole az ajtó felé fordult és elkiáltotta magát:
- Gikwang!!- Kiáltotta el magát. Pár perc múlva már meg is jelent Gi a szobába egy hosszú rózsaszín parókával a fején és egy idétlen napszemüveggel. Kapkodott a levegő után, mint aki Maratont futott volna pedig csak a lépcsőn kellett felkapkodnia a csülkeit.
- Mi az??! – kérdi ijedten.
Nicole odamegy Gi-hez:
- Abby elmegy Taeyang-al… tartsd rajtuk a szemedet, de úgy hogy ne vegyenek észre és Abby ne tudja meg! – teszi rá a kezét Gi vállára. Most komolyan… itt vagyunk egy szobába, azt hiszi, hogy süket vagyok?
- Őm.. Nicole én is itt vagyok ám, nem zavarlak?
- Nem, maradj csak nyugodtan. – mosolygott rám Nicole. Gi hirtelen azt sem tudta, hogy hova csöppent csak pislogott, mint egy kiskutya, akinek épp magyaráznak. Remélem Gi nem jön utánunk, mert akkor az elég gáz lesz… főleg ha ebbe a parókába lesz amiben a többi Beast taggal szokott bohóckodni.
* Nicole szemszöge *
Mikor láttam, hogy Gi semmibe veszi azt, amit mondok neki, mint egy hisztis kis liba lerohantam Yoseob-hoz aki épp a nappaliba beszélgetett HyunSeung-al. Oda szaladtam megöleltem a karját és álsírással elkezdtem neki panaszkodni:
- Yoseob, Abby elmegy Taeyang-al, hát nem borzasztó? – rinyáltam.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. – nyugtatott Yoseob.
- De miért pont azzal a szerencsétlennel? – értetlenkedtem.
- Talán így kell lennie… - gondolkodott el Yoseob.
- Én most magatokra hagylak titeket, hadd beszélgessetek. – mosolygott HyunSeung majd elment.
- Köszi. – szólt utána Yoseob. Ezután leültünk a TV előtti kanapéra. Rám nézett, majd megfogta a kezem.
- Miért aggódsz ennyire?
- Nem tudom… Valami azt súgja távol kell tartanom Abby-t Taeyang-tól. – mondtam gondolkodva.
- De miért?
- Mert elveszi tőlem… - szomorodtam el.
- És ha megígérem, hogy nem engedem, hogy elvegye tőled? – mondta komolyan. Én ekkor akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy belenéztem azokba a boci szemekbe.
- Köszönöm. – mosolyogtam, és megöleltem Yoseob-ot. Hihetetlen boldogsággal és biztonságérzettel tölt el, ha Yoseob karjai közt lehetek. Ezért is nem bánom, hogy az az ölelés hosszú volt, tele rejtett érzésekkel. Reméltem, hogy ez nem csak az én részemről van így…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése