94.rész
Mentőakció
*Nicole
szemszöge*
- Mi a fene
történt?! – ragadta meg a pólómat Tiffany dühösen.
- M-Mi
bajod? – dadogtam lepettségemben.
- Doojoon
mondta, hogy megint veszekedtetek. Hát semmit se fogsz fel azokból a szavakból,
amik elhagyják a pofám?!
- Most
muszáj ezért ennyire kiakadni? – sipákoltam.
- Nicole! –
engedett el, majd csípőre tette a kezeit. – Csak én nem értem, hogy ti most mit
műveltek? Ha igen, kérlek avass be.
- Én sem
értem, de nyugi…
- Hogy
lehetsz ilyen szerencsétlen?! Te is, ő is, ti is, ők is… - mutogatott össze
vissza.
- Mitől
vagy ma ilyen agybajos?
- Egy
őrültek háza nincs jó hatással az emberre, tudod? – vigyorgott, mint egy
pszichopata.
- Hozzak
nyugtatót?
- Aha. –
bólogatott.
Rámosolyogtam
majd elindultam kifelé, amikor meghallottam, hogy szól a telefonom.
Visszafordultam, majd elindultam felé, de mire a kezembe került a csörgés
abbamaradt.
- Ki volt
az?
- Nem
tudom, ismeretlen szám. – böngésztem a telefonom.
- Hívd
vissza.
- Az lesz.
– mondtam, majd hívtam is a számot, de nem vették fel.
- Na?
- Nem veszi
fel.
- Lehet
téves volt?
-
Valószínűleg. – mosolyogtam rá.
- Maradsz!
Maradsz… - nyújtottam ki a kezem magam előtt, majd lassan hátrálni kezdtem. –
Ügyes vagy! – engedtem le a kezem, majd mentem oda Rexhez és simogatni kezdtem.
A telefonom
csörögni kezdett, mire kivettem azt a zsebemből és leültem a földre.
- Igen?
- Nicole!
Eli vagyok!
A szemeim
kikerekedtek és finoman lökdöstem arrébb az ölembe tolakodó kutyát.
- Mit
szeretnél? – kérdeztem lepetten.
- Sietned
kell! – hadarta el idegesen.
- A fenébe!
– kiabáltam miközben egy taxi után loholtam.
Mikor végre
megállt beszálltam és indultunk is az úticél felé. GD háza felé…
,, Fifi átvágja Darát! Valamit
tervez és az a valami ma lesz! Nem tudom mi folyik itt, de sietned kell vagy
Dara nagy bajba fog kerülni!” – hallottam Eli szavait.
- Mondtam
annak a lánynak, hogy ne csináljon semmit! – mérgelődtem.
Mikor
kiszálltam az autóból idegesen toporzékolni kezdtem, miközben a taxi elhajtott.
- Most
mégis mihez kezdjek? – forgolódtam miközben a fejemet fogtam.
- Kamerák…
kamerák mindenhol! – vettem szemügyre a házat. – Aishh, már mindegy! – mondtam
majd odarohantam a kapuhoz és rángatni kezdtem, de az lepettségemre, kinyílt.
Rá kellett
ébrednem, hogy késésben vagyok.
Berohantam
a kapun, majd a bejárati ajtón, ami szintén nyitva volt.
- Dara! –
kiabáltam a nevét, de nem jött válasz.
A ház üres
volt, GD nem volt otthon. Kisebb zajra lettem figyelmes, ami az emeletről jött.
Felrohantam a lépcsőn, majd berontottam az egyik szobába, ami GD szobája volt.
- Te meg mi
az Istent művelsz?! – kiáltottam el magam mikor megláttam Darát GD szobájába
kutakodni.
- Te meg,
hogy kerülsz ide? – lepődött meg Dara.
- Mondtam,
hogy ne csinálj semmit! – kiabáltam majd odarohantam hozzá és megfogtam a
kezét. – Mennünk kell! – akartam húzni magam után, de kirántotta a kezét a
szorításomból.
- Még nem
mehetek! – mondta, majd tovább keresgélt a fiókokba.
- Velem ne
szórakozz! – kiabáltam rá. – Egyáltalán mit keresel?!
-
Bizonyítékot!
- És Fifi?
- Feltartja
GD-t! – nézett rám elszántan.
A fejemhez
kaptam, majd forgolódni kezdtem.
- Miért
akarna Fifi segíteni neked?! Átvert!
- Miért
vert volna át?!
- Mert…
mert… - gondolkodtam el. – Ne ez az, amit nem tudok!
Újra
megragadtam Dara karját, majd rohanni kezdtem vele a kijárat felé.
- El kell
tűnnünk innen mielőtt… - akadtam el mikor meghallottam, ahogy bevágódik a
bejárati ajtó.
Darával
rémülten egymásra néztünk, valami ötletet várva a másiktól.
- Gyere! –
suttogtam, majd kinyitottam az egyik hatalmas szekrényt, majd betuszkoltam
magunkat.
- Esküszöm,
utoljára ovis koromba bújtam el a szekrénybe! – mérgelődtem halkan.
- Pszt! –
szólt rám Dara.
Megforgattam
a szemeimet, majd kihalásztam a telefonom a zsebemből. Lenémítottam, majd egy
sms-t akartam írni, de valaki beelőzött.
„Bent vagytok?” – írta Abby.
„Igen” – válaszoltam egyszerűen.
„Jól elbújtatok?”
„Majd kiderül...”
„Addig ne gyertek ki, amíg nem
szólok!”
„Oké”
- Ki az? –
hajolt közelebb Dara.
- Te egy
kicsit sem félted az életed? – néztem rá szúrós szemekkel bár nem sokat
láthatott Dara a sötét szekrényben.
- De,
csak... – fogtam be a száját, mikor meghallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja.
A szívem
kétszer olyan gyorsan kezdett verni, és csak úgy kapkodtam a levegő után
miközben, azért imádkoztam, hogy ne nyissa ki a szekrényt.
GD
pakolgatott valamit, majd léptei halkulni kezdtek, végül az ajtócsapás hangjára
elvettem a kezem Dara szájától és kifújtam az addig bent tartott levegőt.
- Majdnem
megfulladtam! – mérgelődött csendbe Dara.
- Neked egy
szavad se lehet!
Pár perccel
később a telefonom képernyője felvillant a kezemben.
Új üzenet.
„Most sétált ki a kapun. Siessetek!”
- Gyerünk.
– fogtam meg Dara kezét miután zsebre tettem a telefonom. Kimásztunk a
szekrényből, majd szépen becsuktam azt magunk után és futólépésbe indultunk meg
a kijárat felé.
- Mire ez a
nagy sietség? – kérdezte Dara miközben rohantam le a lépcsőn és húztam őt magam
után.
- Csak
jussunk ki innen, azt hiszem egy hosszú beszélgetésben lesz részünk! – mondtam,
majd kiviharzottam a bejárati ajtón, de amikor kiléptem a kapun, a lábaim
földbe gyökereztek.
A félelem
összes árnyalata végig futott az arcomon és a lepettségtől szinte levegőt is
elfelejtettem venni.
Életem
egyik legijesztőbb pillanata volt, amikor a kapun kilépve, GD-vel találtam
szembe magam.
